Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1846 (5. évfolyam, 1-51. szám)

1846-08-30 / 35. szám

2) Hitjelelti megvizsgáláskor. ErrÖl kevés a' megjegyzendőm, minthogy, valamint eddig, ugy ezután is, a' soproni lyceum termében, a" szokott modor szerint mehet végbe. Óhajtható volna, hogy ezúttal a' Theologok némi szaktudományi könyvek kivonatát s szemelvé­nyeket saját dolgozataikról mutatnának fel. — Egyébiránt itt legkivált tetszik ki az iskolai biz­tossági tanács haszna; — mert ez a' föpásztort már előre ismertetheti meg az illető hittanulók jellemével, tehetségeivel, tudományos elömene­teivel. Mert a' superintendens, bármilly éleslá­tású, emberismerő legyen, mégsem mondhatja el egyszerre, mint az Úr: „íme ez az igazi Izraelita, kiben nincsen álnokság" (Ján. ev. 1,48) vagy az ellenkezőt isi — Tiszta erkölcs, vallásos buzgó­ság többre még, mint a' tudományos haladás, be­csültessék a- föpásztortól ezúttal, — ámbár leg­alább azt az egyet ki merjük mondani: hogy azon hittanuló, ki már az egyetemre készül's az evan­gyéliomot az eredeti nyelvben nem érti (ritka eseteket kivévén), visszautasíttathatik. 3) Egyetemről hazatért, papságra készülő ifjak vizsgálata. Az egyetemről hazatért candidatus fel nem szenteltethetik mindaddig, mig magát meg nem vizsgáltatta a' kerületi vizsgáló consistorium előtt. Ennek elnöke a* supdens. Ez ugy van a1 zolnai, 1610-ben és a' szepesvárallyai 1614-ben tartott gyűlések óta, mellyek jegyzökönyvében ez van felírva: „Supcrintendentis érit, candidatos s. The­ologiae, qui quidem ab aetate et vitae integritate, ad id idonei fuerint, adhibitis cum proximo Inspe­ctoro et Seniore, aliquot vicinis ministris, exami­nare." Hogy ezen próbatétel fontossága annál jobban szembetűnjék, 1844-ben az is határozta­tott meg, hogy a' vizsgálatok mindig a'gyűlés színe elölt 's a' supdensi vagy helyettese valamint egy világi consistorialis tanácsos elnökségök alatt kerületi törvényszéki bíráktól tartassék. — Az examinálás nehézsége tekintetében igen kívánatos volna, hogy a' consistorium állandóan ugyanaz maradna, t. i. a' supdens vagy annak helyetteséből, mint egyházi és egy világi elnökből — azonkül 3 papi és 3 világi ülnökből — egy egyházi jegy­zővel. Mert a' tapasztalás mutatja, hogy miután Kőszegen, Veszprémben, Sopronban mindenütt más elnökök és ülnökök választattak, illy kérdések tétethetlek: „mit tudnak zsidóul, olvasni-e vagy ejtegetni?" „hány esztendeig élt Henoch?" vagy csaknem megállapodtak a' káté elmondatásában 's olly kérdések irányzatában, mellyekre, megval­lom bizony, a'fellengzés és tudományos költészet azon korában én sem felelhettem volna! — Hogy a'consistorium sokat ne kívánjon, tadassa jó eleve theologjainkkal, hogy minő készültséget vár tö­lök! —Adjon nekik jó tanácsot, hogy micsoda vezérkönyvek szerint beszéljenek, micsoda col­legiumokat hallgassanak kiváltképen, micsoda ol­vasmányt kedveljenek meg,millyen írásbeli mun­kálatokat várnak examenre! — Ha szerénytelen­séggel nem vádoltatnék, én //ase „Hutterusát" és „egyháztörténeti tanát", Stirm „apologiáját", Daub „erkölcstanát", Baumgarten Crusius „bibli­cus theologiáját", Deldette „bevezetését az új­teslamentomba", Marheineke „practica theologi­áját", Hüffell „az evangyélmi pap lényegét és hi­vatalát", Augusti „archaeologiáját;" — a' mellett a' symboükus könyvek és mindeneknek előtte a' szent irás olvasását tanácsolnám nekiek! — Min­den esetre, ha vezérkönyvek nem praescribállat­nak is, igen helyén lesz, ha a1 consistorium a* thoolognak megmondja, hogy készüljenek hit- és erkölcstani kérdések megfejtésére, igyekezzenek otthonosokká lenni a' keresztyén archaeologiában és egyház történettanban, hallgassanak ó- és új­testamentomba-bevezetést, exegeticai felolvasá­sokat logikát és philosophia történetét; olvassanak egy pár könyvet a practica theologiáról is, és menjenek a'catechelica seminariumba; — különö­sen pedig csináljanak kivonatokat az olvasott könyvekből, hogy azokat a' consistorium színe előtt felmutathassák. — Ezen extractusokkal és mindennemű bizonyítványokkal jelenjenek meg a* maga idejében a' kerületi gyűlés szine előtt, ott dolgozzanak rögtön eléjök szabott themákra, a' nélkül, hogy már könyv, mint egy biblia és egy concordantia legyen kezöknél,'s ha a' vizsgálatot jól állották ki, tudósítsák a' supdenst évenként kétszer hollétökről, csatlakozzanak az egyházme­gyéjükben fenálló olvasótársasághoz és lelkészi conferentiához, 's egészben ugy viseljék magokat, hogy n. Hiláriussal felölök is lehessen egykor mondani: „ut et vita eorum ornetur docendo, et doctrina vivendo." — *) Hogy pedig a' jövendő lelkészek gyötrő kápláni vagy tanítói állásukban lelkük magasziosoágával végkép le ne sülyedje­nek, hogy ingerök legyen összeköttetésben ma­radni a' literariai világgal, még egy vizsgálatot bátorkodom indítványozni: t. i. A' szorosb értelemben ugy nevezett papi censurát. Ezt a* papi egyén nem akkor teszi le, mikor felszenteltetik, hanem akkor, midőn önállásu pappá választalik's egy gyülekezetet magáénak nevezni kezd. — Würtembergában és több német állo­mányban a1 pap mindannyiszor examináltatik, va­lahányszor promoveáltalik! Azt mi sokaljuk! — De hogy az introducálandó pap megmutassa, hogy a' dogmatikus habozásnak vége, hogy szilárd, keresztyén elfogulatlan nézetei vannak, hogy Hüffell **) szerint már olly keresztyén mi vellsége van, melly a' symbolicus, vagy akármi köny­*) Nagyobb specialitásokat 1. nt. T— űr tervében. Sch. **) Hüffell Wesen und Beruf des Geistl. I.p. 41. Sch.

Next

/
Thumbnails
Contents