Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1846 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1846-07-26 / 30. szám
szép alapítványokat tettek az ott tanuló ág. hitv. magyar ifjak számára, 's egy kis könyvtárt is alapítottak,mellynek fentartása 's gyarapítására minden először stipendiumot kapó ifjú öt porosz tallért tartozzék benthagyni. Mennyire kellett volna már ezen könyvtárnak szaporodni! hiszen 1842-ben 9 stipendium adatott ki, mult fél évben pedig 6 és y2 Cé s csak hat és fél!) És mégis könyvtári költség 1841-ben: 27 tallér. 1842-en4tall.l843-ban 10 tall. 17 gar. volt, stipendiumokra pedig ezen három évben 534—527 és 510 tallért osztottak ki, pedig ha fél stipendiumot kap is valaki, tartozik az öt tallért egészen benthagyni. — És miért történnek mindezek ? mert senki vele nem gondol! van ugyan valami szabály, miszerint az egyetemi igazgatóság minden évben tartoznék alapítványokróli számadását a' magyarokkal *) közleni, *s azoknak arra tett észrevételüket meghallgatni ; de míg közöltettek is e' számadások, azok a' legrövidebb átalánosságban készültek, minden különös megnevezés nélkül, söt már a' két utóbbi évben az illyen hiányos számadás is elmaradt, *s a' magyar ifjak észrevételeit és panaszait már öt év óta nem hallgatta meg az igazgatóság. Vájjon nem volna-e helyén az illető egyházkerületeknek felszólítani elébb ugyan a' magyar ifjakat, későbben pedig az egyetemi igazgatóságot is 's magának a1 dologról tudomást szerezni? Mindenesetre pedig óhajtandó volna, ha a1 könyvtárra felügyelő magyar ifjak minden évben számolni tartoznának az egyházkerületeknek: mi pénz ment a1 könyvtár pénztárába, 's mi magyar könyveket rendeltek meg? Csak igy lehetne aztán azon szomorú viszálkodásoknak is elejét venni, mellyek a' Hálába került néhány magyar érzelmű 's a' nagyobbrészint panszlavismushoz hajló ifjak közt több évek óta tenyésznek, melylyek már párbajra hívásra is nem egyszer szolgáltattak alkalmat. Csak igy nem történhetnék az, hogy a' midőn az ifjak néhány derék magyar könyvek között a' Fényes Magyarország statistikáját is meghozatni rendelik, a' könyvtár-őr csak azért ne hozassa meg, mert Fényes a' szlávok számát sokkal kevesebbre, 's a* magyarokét sokkal többre tette benne, mint valósággal áll. Igy lehetne a' könyveket bemocskolókat 's összefirkálókat csak megfenyíteni. **) Igy lehetne végre #) Véleményem szerint, nem az ott tanuló magyar ifjakkal, hanem ezek által az egyházkerületekkel kellene közöltetni ezen számadásnak. K. *# ) A' viszálkodások következményei közöl elég legyen csak annyit megemlítenem, hogy a' mint egyika1 könyvbe magyarul beirta a' könyvtárhoz tartozását, azt a' másik kihúzta, 's latinul irta. Hogy volt, a" ki csak azért nem vett könyvet ki, mert nevét tótul irták volna be. És hogy a' Szemere Bertalan külföldi utazásaiban, a' szerzőnek a'Franek intézetéről való tudósítása alatt, hol azt mondja, hogy ennek alapításában egy magyar halánkfia Dr. Mádai is érdemesítette magát , egy megellenőrködni, vájjon megfelel-e a' könyvtár rendeltetésének. Mert, uraim! hogy olly sok szép alapítvány minden felügyelés nélkül veszendőbe menjen, azt buzgó eldődink iránti pietásunknak sem szabad megengedni. *) K. I. Unió* Skótországban ev. unió társulat gyűlése pendíttelelt meg 's m. évben Liverpoolban meg is tartatott. Egész Nagybrilanniából 220 atyafi, papok és világiak, episkopalisták, presbyteriánok, dissidensek, wesleyanok, baptisták *st. gyűltek össze, mindnyájan egyek a* Krisztus-, Istennek fia- és bűneink megengesztelöjébeni hitben; mindnyájan szilárdul eltökélve mindent elkövetni, hogy a'különféle egyh.osztályok egyesítése ezen egy alapon eszközöltessék. Ezen órának igen meghatónak kellett lennie. ,Alig lön megkezdve a* gyűlés', igy ir Criehton, ,midőn ima szelleme szállta meg a' gyülekezetet ollyan erővel, melly pünköstünnepre emlékcztetetfs a' szeretet, egyetértés és egyesség hasonló látványára senki nem emlékezett.' Uj hitvallás-készítésről szó nem lehetett, hanem csak arról, hogy a' régi bibliai-ev. hitvallások közös alapigazságai mondassanak ki, mellőztével az iskolai kérdéseknek, mellyekben eltérések uralkodnak. E'szerint a* ker. egyesülés alapjául a' következő 8 pont állíttatott fel: 1) a* sz. irás isteni ihlettségc, tekintélye 's elegendősége; 2) Istennek egysége a'háromságban; 3) az emberi természetnek Ádám vétkezte óta egészen romlottsága; 4) az Isten fiának emberré létele 's engesztelésmüve bűneinkért; 5) a' bűnösnek csupán bit általi megigazulása; 6) a'sz.lélek jegyzés áll: „Nem igaz, mert az nem magyar, hanem valóságos szláv volt." „Kötelet az ebnek, melly urát megmarja", szól után* a" másik jegyzés. K. *) Itt minden esetre segiteni kell a' dolgon. Szerencsére, e' három levél csaknem egyszerre érkezett kezemhez 's mindenikből kiviláglik, hogy egyházunknak szükségképen kellene intézkedni a1 következők felöl: 1) Hogy a külföldön tanuló ifjak magaviselete és előhaladása felől hivatalos évi tudósítást adasson magának. Mert ha fel nem ügyelünk reájok, ne vegyük aztán rosz néven a' kormánynak, ha ugy intézkedik, a' mint ö szükségesnek látja, mi pedig tán nem ohajtanók. 2) A' létező stipendiumok és könyvtárak mibenléte felől, hogy ha már meg nem menthetjük az elveszetteket, legalább tartsuk meg a' meglevőket. 3) Egyéb viszonyok, feltételek, szabályok és eljárások felöl, mellyek ezen stipendiumok kioszfogatása körül 'stb. divatozuak, valamint tán elhelyezések, vagy ujabbak lehető alapítása körül is. A' mi azt a' szerencsétlen nyelvbeli koezódást illeti, az ujabb időkben szűnni kezd, 's örüljünk neki, hogy szűnni kezd. A" czikkben érintett hálái könyvtári számadásoknak egy példánya kezem között van, 's ha kívántatik, majd bemutatom az egyetemes gyűlésnek, hogy ez lássa, miként csakugyan jó lenne körmön font embert bizni meg, ki sorra járja az egyetemeket az egyház nevében *f igyekezzék állandó ég biztosabb rendet eszközölni ezen ügyekben. Székács. J.