Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1846 (5. évfolyam, 1-51. szám)

1846-07-12 / 28. szám

midőn az egyház nevében nyilatkozik, a* nélkül, hogy ez őt megbízta volna, ez ellen protestálnia kell az egyháznak. Sokan azon véleményben van nak, 's ezek közé magam is tartozom, — hogy az elnöknek, mint ollyannak, kár egyházi dolgokban privát emberekkel lándzsát tördelni nyilvánost kivált politicai lapokban. És pedig mivel különösnek látszanék előttünk, ha például Lajos Fülöp saját neve alatt, mint roi de la Francé, vagy mint inkább szeretik, des Fran9ais, Lamartinnel csatázna a' sajtó hasábjain. De ez mellékes, a' dolog veleje olt fekszik, hogy vagy állanak az elnök nyomtatott állításai, vagy nem állanak. Ha az első, eh bien! Ha a'második, minden pereputy ember teljes szabadsággal — 's mint láttuk: névtelenül f ímadja meg 's pedig ugyancsak illetlenül az elnököt. Azén pietásom az illyeseket nem türheti's én azt szerelném, hogy elnökeink teljes tisztelet tárgyai legyenek, 's megvallom, kimondhatatlanul sajnálom, hogy lisztes személyeik ellen annyi mérges, nemtelen nyilak röpíttetnek. Meglehet, hogy e' vélemény hibás, de már én e' hibámban annyira elfogult vagyok, miszerint azt hiszem, hogy az elnököt fájdalmasan érintő vagy nem érintő nyilak az egyházat is érik amaz evangyélmi elvnél fogva: Ha egy tag szenved, minden tagok egyetemben bánkódnak; ha egy tag tisztességgel illettetik, egyetemben örülnek minden tagok (1. Cor. 12. 26.). Isten az én bizonyságom, hogy valahányszor kénytelen vagyok az elnökök eljárásáról nyilatkozni, ezen evangy. elv lebeg előttem. Vallják be tehát az illető elnök urak. hogy már vagy világos instructio hiányában, vagy gyarlóságból, de minden esetre bona fide, — miről én soha kételkedni nem tudtam, — olly fegyverekhez nyúltak, mellyeket az egyház nem adott kezökbe. E' vallomást aztán kövesse az emendatio, azaz, hogy ezentúl nem lesznek egyebek, mint az illető gyűlések végrehajtói/sidöközileg csak azon korlátok között fognak mozogni, mellyek nekik az egyház által kiszabattak vagy ki^zabandók. Az egyház pedig vallja be, hogy ha sine me de me, a' nemes önkény némi fajával intézkednek az elnökök felette, ezt köszönje annak, hogy több erélyességet, rendet, önállást nem bír ügyei vitelébe behozni. A' dolgok illy állásánál pedig ne csudálkozzék, ha teltre és hatásra termett, a' csigamászást nem türö hevesebb véralkatú valamelylyik elnöke, optima fide, karddal szereti kettévágni a' csomót, melly operatio ha sikerül, jó, köszönje meg a' cunctator egyház, de ha nem sikerül, legalább ne törje ketté a'jó szándékú orvos felett a' pálczát, hanem verdesse mellét és clamet ter: Mea culpa, mea maxima culpa! Vallják be végre a' volt gyűlések számos tagjai és a' kik szóval vagy tollal felléptenek, hogy midőn véleményök szerint az elnökök hibás lépést tettek, nem mindig olly fegyverekhez nyúltak ellenükben, mellyek Pál szerintiek lettek volna, Ott álltak a' tisztes elnökök, az egyház felől szerzett érdemeik nemes öntudatában; előadva okaikat, mellyek e' vagy ama lépésre bírták, 's melly okokból kiviláglott, hogy egyházuk kárát nem akarák, noha tán a' gyűlés nézetét e' részben nem találták el. Nem méltán várhaták-e a* gyűléstől azt, hogy ha lépteiket nem helyeselheté is, ezt épen annyi kímélettel, mint a' mennyi határozottsággal fejezte legyen ki. A' túlságos állításoknak nem levén barátja, csak annyit állítok, hogy ott a1

határozottság a' kíméletnél sokkal nagyobb vala, mellyröl pedig szerintem egyházi gyűlésnek, mellynek Krisztus elveinek legfőbbikén a' testvérszereteten kell alapulnia, megfeledkeznie soha sem szabad. Megengedem másfelől, hogy ezen pillanatnyi megfeledkezésnek lehetlek okai, mellyeknek elhárítása senkinek hatalmában nem állott, a' mennyiben a' legkényesebb mezőn forogván a' tárgy, az ingerültség és szenvedély, az emberi gyarlóság örök appendixei, vegyültek a' tanácskozás közé 's hogy itt egyik rész sem érezheti magát annyira ártatlannak, hogy felfoghassa a' követ, a' másik részre dobandó azt. Am tehát bármi néven nevezendő tagjai ezen egyháznak, ne gyanúsítsátok káros szándékkal a1 bona fide, de tán a' szokott útról letérő elnököket Ne feledjétek, hogy őket gúny tárgyává tenni igen könnyű, de az illy eszközökkel az egyházon magán ejtett sebet meggyógyítani vajmi nehéz. Ne feledjétek el egy szándéktalan botlásuk felett, minden érdemeiket, mellyeket nehéz áldozatokkal szereztek az egyház terén. Szóval: több kegyelet az elnökök irányában, melly ahoz szoktasson, hogy a'midőn ökpáliatlan fegyverekhez nyúlnak, mi páliasan vegyük ki azokat kezeikből, 's botlásaikat ne pecsételjük óriás vétkekké, hanem jövendőre bevágván a' botlások útját, fedezzük be a1

keresztyén szeretet fátyoléval. Vegyétek sorra őket. Mit adunk nekik ? Egy tán igéző czímel, de annyira bizonyosan nem igézőt, hogy elvesztése felett, Tusculanumuk vagy parochiájok csendes árnyában hamar megvigasztalódni nem tudnának. S mit mondjunk azon ellenmondáshoz, melly egyfelől azon panaszban fekszik, hogy a' világiak gyéren látogatják gyűléseinket, másfelöl pedig abban, hogy a' világi elem tulnyomóságot akar gyakorolni gyűléseinken? Megmondom, mit kell hozzá mondanunk. Azt, hogy addig, mig a1

világiakra rászorulunk, kegyeljük őket; ha pedig protestáns jogaikkal a' mi kelletinél nagyobb óvatossággal őrzött jogaink közelébe jutnak, szeretnők kiszorítni őket. Tartsa ezt protestantizmusnak, söt csak mindennapi hálának is, a' ki akarja, ón sem egyiknek, sem másiknak nem tarthatom. N—ban lakik egy igen tisztelt paptársam, ki as inspector úrral jó sokáig feszült állapotban élt 's nem latogatták egymást. Egyszer az egyház malmát akarták elvenni 's ime azonnal megtevé látogatását igen szeretett tisztitársam 's e' szavakkal