Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1846 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1846-06-28 / 26. szám
tatnak, hogy azokból utóbb is tanuljanak, és emlékeztessenek .általuk ama nevezetes napra, mellyen ök a1 Jézusi igaz valláshoz állhatatos hűséget fogadtok. Emlékezzék csak mindenikünk arra az időre vissza, mellyben rajta a' confirmatio végbevitetett, nemde, ha az jeles ünnepélylyel, a' papnak serkentő és bátorító, érzékeny és elfoglaló beszédével folytattatott, nem édes emlékezést támaszt-e bennünk. Én elevenen képzelem most azt az órát, mellyen a' Jézusi, mint egyedül szentírási üdvezítö vallásra fogadásomat letettem; látom most is papom képén azt az illetődést, mellyet el nem rejthetett; mikor vallástéteiünket kérdé tőlünk, ránk könyes szemekkel nézett 's mikor fejünkre tevén kezét, sorra megáldott bennünket, milly akadozva szólhatott az illetödés miatt; látom most is a' körülem levő hallgatóságot, látom őket szemeikről a' részvét könnyeit számtalanszor letörölni; látom azt is, hogy tanulótársaim velem együtt a* sírásig megindulva vannak; és a könyek nem apadtak ki szemeimből haza mentemben is, még a1 szülei háznál sem, mert abban is, beléptemkor könybeázott szemek néztek rám. Ekkor már megkedveltem én ezt a' dicső protestáns vallást, ezt az égnek földre szállott fényes csillagát, ezt a' honi nyelv föntartóját, ezt a' lelki szabadság angyalát , ezt a' szentírás édes gyermekét, ezt a' világ legjobbikát. Megszerettem, megkedveltem mind halálig,'s ép azt akarom most is, hogy mind az, ki általam a' mi szent vallásunk szerint először az urvacsorához bocsáttatik, illy erősen az édes könyezés jelével azt megszeresse, annak jelességét jobban megismerje. Mert csak az az ember lehet ez iránt hideg, az lehet kisebbítöje, ki ennek tÍ3zta lelkét nem ismeri. Miután tehát confirmatio val hasonlítom össze a' hozzánk áttérőknek fogadtatását: ebből szükségesképen következik az is, hogy ezt a' dolgot minél egyszerűbbé 's csöndesebbé tenni nem is kell. A' buzgó nyáj mindannyiszor örömkönyekre fakad, hányszor új taggal nevelkedik száma; megismeri szent vallása igazságát, szépségét, és abban mind-inkább erősödik, hozzá ragaszkodik. A' mi gyülekezeteink a' hazával együtt, eleget busultak már, ideje hogy vigadjanak is. 'S mi lehet nekik egyben nagyobb öröm, mintha igazságos törvény van kezökben, melly nekik sok idő lefolyta után juta részül; mi lehel nagyobb öröm, mintha látják az Úr gyülekezetét szaporodni és a' világosodást terjedni. Azt azonban minden pap megjegyezze magának , hogy az eíFéle szent foglalatosságiban hosszadalmas ne legyen, melly által meguntatná a' szent beszédet. A' hozzánk áttérők confirmálá sakor épen rövidebb lehet, mint a' gyermekek confirmatiójakor, minthogy azok által az ö meggyöződésök szerint a' hitvallásra némelly feleleteket tetet vagy csak felesküdteti őket, de terjedelmesen tőlük nem kérdez, mi után őket megerősíti feleleteikben és a* sz. vallásban. Az ez alkalomra készült oltár előtti beszéd, az istenszolgálat végeztével, legyen nagyon csinos és velőkig ható, mellyet mind a1 hozzánk áttért, mind pedig az egész nyáj, nagy lelki kellőmmel hallgasson, és halálig emlegessen. De többet se tegyünk a' hozzánk áttérők befogadásában, mint a' confirmandusok ünnepélyében tenni szoktunk, és ha annyi tiszteletet adunk a' szent dolognak, azzal tartozásunkat fizetjük le neki, és az áttérőknek is, kik olly épületes confirinatiót meg nem értek. És ennyi kívántatik, de elegendő is. Figyelmező. ^udiité/.etiiiik szabálya az onvétmiatt hivatalukat vesztett egyénekről. (Szó van itt Dnnántúlróli ágost. egyházkerületben.) Nyugintézctünk szabályai nyomtatásban vannak 1840-töl fogva, 's könyvecske-alakban, minden papnál, káplánnál, professornál, iskolatanítónál feltalálható. E' könyvecske 6. §. kötelességévé teszi minden egyházi hivatalnoknak, hogy a' nyugintézet tökéjéhez évenként fizessen , különben nyugpénzre ne számoljon, ha már nem szolgálhat. A' 13. §. utolsó pontja pedig az önvétsége miatt hivatalától elesett egyént kizárja a' nyügpénzhezi jogából, de özvegyét 's árváit nem. Az 1845-ben kiadott, 's nyomtatásban köröztetett nyugintézeti szabályok 17. §-ban is az önvétsége miatt hivatalát vesztett egyén egyszersmind nyugdíját is vesztette, annyi kegyelmesség azonban itt is családja iránt nyilváníttatik, Jiogy ha majd szegény asszony rosz férjed, szegény gyermekek rosz apátok meghal: akkor részesültök nyugpénz jótéteményében. Egyházi lapunk 15. számában a' pap- és tanítógyámolda czikk t. cz. írója is a' bűnös élet miatt hivatalukat vesztett egyénekre kimondja, hogy az intézet jótékonyságát nem igényelhetnék. Látjuk tehát, hogy szánakozás és könyörületlenség, segítség és irgalmatlanság, jóakarat és keménység van vegyítve nyugintézeti szabályaink közé. — Önvélkesnek pártolója lenni nehéz és sokszor nem is tanácsos; most azonban tollat, emeltem nem annyira mellette, mint az intézet, e' részbeni szabályának igazságos és nem igaz-; ságos rendeletének taglalására. Ugy-e bizony, intézetünk rendszabályai évenkénti rendes fizetésekre mindnyájunkat köteleznek? 's most ugy fizetünk, mint megannyi jók, kik önvigyázásunk mellett állunk meg hivatalunkban 's önvélkességünk miatt egyikünk sem akarja azt elveszteni. Mindazáltal, megtörténhetik, hogy egyik közölünk önhibája miatt hivataláról lesz lemondani kénytelen, 's ezzel. egyszersmind a' nyugintézetből reménylelt gyámolíttatásról is, ha