Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1846 (5. évfolyam, 1-51. szám)

1846-03-08 / 10. szám

volna, ugyanazon próféta viszont ezt mondá a' királynak: Ezt mondja az Úr: mivelhogy elbocsátdd kezedből a' fér fiat, — azért a1

te életed leszen az ő élete helyett. Ugyanezt mondja az Úr mindegyik lelkésznek, kire az ö sz. fia állal megváltolt drága nyáját bízta. Nem nagy gond-e tehát a' lelkészé? Minden embernek elég gondot ad saját lelkének megőrzése is, hát még százaké, ezreké ! Halljuk, mit mond Chrysostomus: „ Unius animae perditio tantam habét jaeturam, ut nulla ratio possit aestimare. Etenim si unius animae salus tanti est, ut ob hanc filius Dei fieret homo, tantaque paterehír perditio, cogita, quantam conciliabit poenam ? Quodsi quis ob hominem in hae vita perdilum morte dignus est, quanto magis ille, qui animam per didit ?" — Oh, valóban nem ok nélkül vonakodék 's mentegetözék Móses is akadozó beszédével, midőn arra hivattaték, hogy a' népnek szónoka lenne. Nem ok nélkül mentegeié magát Jeremiás is azzal, hogy ö a' predikálásra még fiatal kora miatt nem ügyes. Bizony nem ok nélkül szállá Jónás is a' tengerre olly czélból, hogy elkerülné a' niniveieknek megtérést prédikálni. Origines és Didymus tanítványa, Ammonius, lemetszé saját fülét, az által a'prédikátori hivatalra alkalmaztatást elkerülni akarván. És midőn öt arra még azután is unszolák, — szükségesebb levén az egyház javára nézve az erkölcsök tisztasága, mint a' test épsége, — esküvel fogadá, hogy ha öt azon hivatalra kényszerítik, kivágandja nyelvét is, a' hivatal-elvállalást illy uton legbiztosabban elkerülendvén. Ambrus elillant, midőn milanói püspökké akarák tenni. Egy várba rejtezék ö; de utána mentenek tisztelő párthívei, kiknek bizalmát bírta, 's öt a' templomba vezetvén, akarata ellen is püspökké avaták. — Hát ha még a' lelkészi hivatal terheihez hozzáértjük azon hálátlanságot is, mellyel öt sokszor jutalmazni szokták !? Ollyan ö, mint a' szobrász, kinek vésüje alól a' tüzszikrák és márványmorzsák önszemébe pattannak vissza; ollyan, mint a'tengerben álló kőszikla, mellyet a' kegyetlen hullámok minden oldalról verdesnek; ugy, hogy tán a' lelkészekre is ki van terjesztve e' mondás: ,,/me, ürömmel táplálom és epével itatom őket."**) Mit mondjunk arra, hogy a' prot. lelkésznek — kivált a' magyarnak — némelly helyen nincs annyi fizetése, mint egy béresnek ? Mit mondjunk ahoz, hogy illy csekély fizetés mellett még azt is mondják — kivált pór hallgatóság közt — a' hivek (!): a' papom nekem szolgám, mert fizetek neki? Nem méltán fájhat-e a' lelkésznek, midőn fáradalmas és annyi kellemetlenséggel együtt járó hivatalát még könnyű életnek is szokták nevezni, 's ha egyik vagy másik megdorgáltatik a' gondnoktól, azért, hogy miért ad olly szemetes gabnát: igy felel kaján érzettel: ,Jól van ez ingyen; — illyet hallván, *) 1. Kir. 20, 39. K. **) Jerem. 23, 15. K. nem méltán vérzik-e a* prot. lelkész szive ? Azt mondom itt is, a' mit nem rég egy korán elhunyt lelkésztársunk búcsúztatójában mondék: Sokad könnyű nevet szent hivatalunknak, Pedig terhes munka a' lelki munkásé; Csak a' kora halál marad fen magunknak, Fejgyötrö életünk egészen a1

másé. Ugy, de tán a' tekintély és tisztelet, mellyet a' lelkész maga iránt, hivatalának szentsége, erkölcsének tisztasága, mindenütt és mindenben példás magaviselete miatt — nyilváníttatni tapasztal: ez tán még is bizonyos és megnyugtató jutalma ö neki? Oh, vajha ezt mondhatná tehát bizonyos jutalmának e' földön! De gyakorta e' részben is olly rosz pénzzel fizetnek erényeiért, hogy ínséges állapotával igen jól egyez köntösének színe; ?

s tán földi jutalmául csak ez az átok mondatott ki rá: „fekete gyász legyen a' ruhája, — Duna, Tisza zúduljon fel rája." — Azt sem mondhatni, hogy buzgó működésinek az ö hívei közt tapasztalható örvendetes foganatja lüzi homlokára az örömélvezet dicső koszorúját; mert nemcsak Jeremiás prédikált 23 évekig az ő engedetlen hallgatóinak, *) hanem sok jeles és buzgó lelkésznek van illy szomorú sorsa még ma is. 'S ez viszont csupán annak nem fájhat, kinek hivatalos működése csak ollyan, mint a' mozgó — de egyébiránt érzéketlen gépé. Voltak ugyan már a' szent hajdankorban is olly nagy buzgalmu férfiak, kik a' nép lelki ügye körüli foglalkozásra örömmel ajánlkoztak. Ésaiás igy szólt: Itt vagyok én, Uram, küldj el engemet! — Amos, ki tehénpásztor vala, engedett az Úr parancsának, midőn neki jövendölni 's prédikálnia kelle Izráelben. Igy engedelmeskedtek a' 12 apostolok és a' 70 tanítványok is, kik a' predikálást elvállalni készek voltak. Igy szentelik arra még ma is sok jeles férfiak magokat, nem mint béresek, nem csupán a' — sokszor igen is keserű — kenyérfalatért, hanem olly ösztönből, olly hivatásból, minő a' nagy lelkeké szokott lenni, kik a* melly anyagi jutalmat vesznek, azt szellemileg nem százszorosan, hanem felszámíthatlan mennyiségben fizetik vissza ; mert a' nagy lelkek olly— nemű áldozatok, mellyek mindig a' közjóért hullanak. Van is, — nem tagadom — van is a' jeles lelkésznek bizonyos jutalma, mellyért bármilly bajok- és viszályokkal nagylelküleg küzd koporsójáig ; csakhogy e' jutalmát mások sem nem adhatják, sem el nem vehetik, 's ez — az öntudat üdve, melly az ö keblében van, mint örök tulajdona. Ha a' fejdelmi korona azért olly tiszteletreméltó, mert sokszor ugy szúrja az uralkodó fejét, mintha — mint Jézusé — tövisből volna : bizonyára tiszteletreméltó a' lelkészi hivatal is, tudván, hogy e' világ az ö számára is a' legkarczolóbb tövisből fon érdemkoszorúkat jutalomul. ü*) Jerem. 25, 3. ' K,