Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1845 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1845-02-02 / 5. szám
Vegyesek. 14 ti 1 föld. Pestalozzi századik sziifetésiiapja. Berlin, jan. 13-kán 1845. A' berlini négy helybeli taníló egyesület ünnepié tegnap Pestalozzi századik születésnapját. Ezen ünnepre fel yoltak szólítva és jelen is sok más tanítók, idegenek, iskolabarátok és számos nagy urak is csatlakoztak hozzá, ugy hogy négy százra kerekedett a' szám. Az ünnep nagyszerű volt és lelkesítő. Nyomtatott énekek osztattak ki, mellyekben Pestalozzi érdemei és az ünneplök hálája és lelkesedése habozék, és mellyeket az énekhez értő sokaság ömledezőleg ada elő. De az csak külső alakja az ünnepnek. Belsejére nézve Kálisch tanító, ki Pestalozzit még személyesen ismerte volt, elöadá annak szellemi képét, meliyet egész életéből levont, nem puszta biographiát, és igen szerencsésen megmutatá, hogy — halljuk! — Pestalozzi tulajdonképen sem taníló, sem nevelő nem volt, a* szó valódi értelmében: hanem másutt kell keresni föérdemét, melly abban áll, hogy ő először a' tanítási elvet és módszert egyenesen a' természetből hozta be az iskolába, 's másodszor, hogy a' nép, a' köznép nevelését vasbuzgalommal kezdte 's megalapította. Utána Diesterweg fejtegeté Pestalozzi módszerének, a' szemléleti elvnek (Anschauungs- und Veranschaulichungsprincip) keletét és valóját 5 megmutatá, hogy mivel csak egy az igazság, egynek, 's tehát annak kell lenni az igazi tanítási módszernek; 's elménezségében előhozván, hogy kortársai közöl sokan bolondnak nevezték és rá alkalmaztatták a' szentírás ezen szavait: „0 másokon akar segíteni és nem segítheti önmagát," (mert Pestalozzi felette szegény volt) — felhivá a' nagy tanítókört, hogy mindegyik köztök törekedjék olly bolond lenni. Az ünnep második része a'vacsora volt, — magyar tractákhoz hasonlítva sovány, de annál több szellemi tápot nyújtó. Az egymást felváltó költemények és elmés duskák örömlüzbe hozták a' társaságot Hasonlították a' jelent, hol már most országosan is megismertetik a1 néptanítók fáradsága, hol ők az ország hivatalnokai, hol ezredesek és bárók vegyülnek a' hajdan annyira megvetett iskolamesterek közé - a' szomorú multat, melly pedig még szebb volt, mint a' magyar népiskola mostani állapota. Említették a' dicső férjfiakat, kikPestalozzi elveit terjesztették,—Sándort, az orosz czárt, kivel egyszer egy szobában Pestalozzi szellemi csatát vívott és győzött, — a' megboldogult porosz királyt, ki udvarával meglátogatá a' hős néptanító leczkéit *s órákig vön bennök részt 'stb. És a' mi itt ritka, az egész szabad, élénk-mozgalmu szint viselt homlokán; nemzetit a' mennyire lehete. Megmondták, mit köszönhet Németország 's különösen Poroszország Pestalozzi- és a' nevelésnek. — Honfiak! mi még csak most kezdjük a' népnevelés reformját - lássunk a* dologhoz, hogy majd mi is ünnepelhessünk nevelési emléknapokat! Máday Károly. Üldözés. Sardiniából írják: hogy a' piemonti hegyek között lakó 20,000 Waldiak ismét új üldöztetés tárgyai. Az apák megbüntettetnek, ha fiaikat a* r.kath. hitre téréstől tartóztatják; nagy summa pénz osztatik a' megléröknek; kik megtérni vonakodnak, a' birtokszerzéstől eltiltatnak. Minden panasz sikertelen. (D. A-K.) Piau\. Köztudomásu dolog, —. igy irnak Párisból — milly rendkívüli hatást fejtenek ki az ujabb időkben a' r. kath. papok: de a' hatás nem marad egészen visszahatás nélkül. Ugyanis Piaux evang. lelkész, mult télen Angersbe, a' barátok 's apáczák városába, menvén, ott a' protestánsokat (hugonottákat) pápai átok alatt találta, melly alatt már 200 év óta nyögtek. Piaux szükségesnek látta, hogy az átkot ö maga oldozza föl, ezért helybeli lapban közzé-tette, hogy kész az angersi papság ellen nyilvánosan e' következő pontokat állítani: 1) a* római egyház egységgel nem bir; 2) a' pápai helytartóságnak ellent mond a' biblia; 3) az első 25 években nem létezett római püspökség 4) az apostoli egymásután következés — öröködés — százszorosan megszakadozott láncz. — Lehet gondolni, micsoda mozgalmakat okozott e' hirdetvény Angersben. Piaux azonban ígérete következtében megnyitá conferentiáit, de a' mellyekben az ellenpártról senki meg nem jelent: hanem igy is előadásai olly látogatottak voltak, hogy egy nagy terem több körülte levő szobákkal be nem fogadhatá a' hallgatókat, sokan ablakokhoz támasztott létrákra másztak fel. Minden rangú 's rendű egyének, ügyvédek, orvosok, tanácsnokok, kereskedők, tudósok , általöltözött papok, művészek, mesteremberek — hallani kivánák az embert, ki a'papoktól istenkáromlónak kiáltatott ki. De a' nép közöl sokan igy szólának: „Nem, — ezen embernek jó lelkiösmeretünek kell lenni, meit nem fél fenhangon beszélni: a' mit mond, szivhez szól, és semmit sem mond, a' nélkül, hogy meg ne mutatná." Mások igy nyilatkoztak: „Mit ö ront és bont, ez a' tévelygések ; ő Jézus Krisztust, a' világ megváltóját, hirdeti nekünk." - Ezen előadásait Piaux azóta kinyomatta , tartalmuk egyszerű, néhol ékes és sajátságos erővel bir. Az egyház tévelygéseit támadván meg, nem feledi az igazságot, melly van a' Jézus Krisztusban, fejtegetni. A. K. Z. Belföld. Sui>eriiiteiide!i£-vá9a«ztás a' dunántúli ref. cgyházkerásletben. Jan. 16-kán Kömlődön tartatott gyűlésben fölbontatván a' szavazatok, kitűnt, hogy superintendenssé főtiszt. Nagy Mihály ur, főjegyző, tatamegyei esperes, kocsi lelkész, — 261 szavazattal el választatott légyen. Éljen 's szenteltessék föl Isten-