Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1845 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1845-12-07 / 49. szám

nefe, hogy Ót ama tiszta elv lelkesítő nemes tettre: „minden földi jó, minden emberek előtti kedvesség hasztalan", vagy más szókkal: „mit használ valakinek, ha mind e' világot megnyeri is, ő magát pedig elveszti, és magában kárt vall?" Luk. IX. 25. Ezekből a1

szempontokból indulva már ki 's igaz-hűn megvizsgálva, mit tehet 's mi áldással folyhat be öntökéletesítése 's műveltsége által a1 pap mind az egyházi, mind a' polgári társadalom jóllétére, mennyire mozdítja elő annak virágzását, mennyire eszközli önboldogságát is: midőn ellenben egy műveletlen 's magát tökélyesbíleni nem buzgó pap, — a' ki héti panaszos szakmánya lerovásán felül egyedül a' mammonnak élve, tudományos és szellemi élvezetekért mitsem áldoz, sőt még ama kevésbe-kerülő, igazi lelki éleményt nyújtó 's felszámíthatlan hasznot 's áldást-árasztó E. és Isk. Lapot is nélkülözi — midőn-mondom, egy illy szívtelen és pallérozatlan pap az öt hallgató népre 's önmagára is gyalázatot húz, *és nem angyala, de sátánja lesz tiszteletes körének: tagadhatatlan igazság, hogy a1

papnak mindenek fölött lényeges kötelessége az öntökéletesítés. • • • Ezen nemes irányt tűzte lelke elébe n.tiszt. Szombat hy J. úr is. Ebben szedödtek össze — mint gyújtó tükörbe a1

nap hő sugárai — keble forró vágyai 's érzelmei, és azok jótékonyan áradának szét egyh. megyénk, mint közelebb e' kisded társulat felett is. Örömmel hallók, mint alakulnak papi olvasó-egyletek, művelődés és öntökéletesítés phárusai gyanánt, 's édes vágy keletkezelt keblünkben is egy olvasó-egylet alakítása iránt. És megszólal szelíden, mint Aeol hárfája, három évek előtt Szombat hy, 's mint síp hangzatára a' tévedező nyáj, egybegyűltünk, egygyé lettünk *s egy lélek lelkesít bennünket, az öntökéletesítés lelke. Azonban, fájdalom! ő nincs közöltünk! Ah, kimondotta volna ezt, hogy ö, az erődús férfiú lépjen ki legelébb egyletünkből ? Oh Isten! milly megtudhallanok a' te itéletid, milly végére mehetlenek a* te úlaid!! Adjad, kérünk, hogy késő jőjön el az estalkony, melly minket leszólít működési pályánkról; adjad, hogy a' béke 's atyafiúi szeretet lelke lebegjen minduntalan felettünk, 's ne engedje fölbomlani társulatunkat, melly ha bámulatos erőket 's mozgalmakat nem fejt is ki, de parányi tehetségéhez képest jótékonyan hatni *s előre-törni vágy ós ohajl! Idv. lélek! Szombathynk lelke tekints alá fény-körödből, 's lásd meg, hogy mi téged most is könyözön közt emlegetünk, 's el nem feledünk, míg élünk. Szabó Sámuel, gömör-szkárosi ref. lelkész. 1162 Lelkész és egyház siavazata kiztí arany. tj^w Egyik közgyűlésünkön, képviseleti rendsnr tárgyalása közben, szőnyegre került ez érdekes kérdés is: „Micsoda arányban álljon lelkésrsza* vazata presbyterekével? — Eddigi gyakorlat szerint-e?—vagy minő módosítással?"-*-'s elmondatott azonnal, világi részről, a1

többször hallott: „Nálunk semmi ordo"—„lelkészek érdeke csak as, mi világiaké" — sőt „nem is képzelheték némellyek, minő különvált érdeke lehetne lelkész** nek egyházáétól ?" — *s ennélfogva „miért lehetne szüksége több szavazatra az öt, mint egyik elnököt, tör vény szerüleg illetőnél?*' — Ezek következtében, e* kissé bonyolult eszmény, benno a' némellyekben kétségtelenül megegyezők — tán egy kis elsietésből — mindenben egyezőknek nyilváníttatván, élénk vitatkozásra adott alkalmat; utóbb pedig függőben hagyatott. Szabadjon a. o. e' tárgybani igénytelen nézetemet száraz^röviden elmondanom. — Minden lelkész örömmel egyet-ért, ugy hiszem, világiakkal,abban: mikép nálunk semmi ordo; és mindnyájunk, mint protestáns keresztyéneknek, mindenben, mi szent vallásunk virágoztatását, közjó előmozdítását, 's több e félét, tárgyazza, köz- és egy érdekünk van: de ez egy érdeket határtalanul ki csakugyan nem terjeszthetjük. — Mert — minden egyéb, bár lényeges, de már ma, rendesen, gyanúsított különbségeket mellőzve, tagadhatlan, hogy mi nem csak keresztyének, hanem egyszersmind hivatalviselők is vagyunk; 's mint bármi más hivatalnoknál, nem égből hullott mannából, hanem hivatalunk gyümölcséből kell magunkról s mieinkről gondot viselni; különben — 1. Tim. 5: 8 — a* hitet megtagadtuk, 's alábbvalók vagyunk a' pogánynál. Úgyde mihelyt adó és vevő, kötelező és kötelezett forognak kérdésben: e' keltőnek, mindenkor és mindenekben, egy érdeke mikép lehessen ? az, valóban, a1

megfoghatlanok közó sorozandó. — Kétségtelen tény levén továbbá az is: mikép minden lelkész, mint hivatalnok, olly viszonyban áll egyházával, a1

hivatal-adóval, mint két egyezkedő — vagy, ha az egyezkedés köztök már megtörtént,—mint két egymást kölcsönösen kötelező 's kötelezett—fél szokott egymással állani. Ezen esetben, a* magánjog világos elvei szerint, az egyház, vele által-ellenben, haszinto ezrekből álll is, csak egyetlen egy — bár erkölcsi — személyt képez; 's mint illyennek, bármi magasnak, tekintélyesnek és széles-hatalmunak — e' részben — több joga, mint lelkészének, épen nem lehet. Mert — ellenkező eselben — az egyezkedésnek vagy kölcsönös kötelezésnek 's köteleztetésnek semmi helye: sőt az még csak nem is képzelhető; mivel így a' hatalmasb 's több-jogu fél csak elébe irná önkényüleg amannak saját akaratát, 's azt, és ugy adná meg neki, mit és mint szabadletszése javallaná; semmi