Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1845 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1845-11-23 / 47. szám
írásomnak általa eszközlött beigtatása egy szükségessé vált nyilvánításra hívott föl: Olly czéllal adtam vala t. i. azon írásomat, hogy ha a' megelőzött hírlapi köröztetés következtében még valahol feltartóztatnék, ennek előmutatásával magát kifejthesse, 's jobbra-térhetö útjában az ifjú ne gátoltassék. Nincsen ugyan azon Írásban a' nevezett Izsák Pál ártatlannak nyilvánítva, de hogy az elébe bocsátott nagy-hangu sorokból, mellyeket öntudata nem dictálhatott volna, a' s.-pataki főiskola t. cz.igazgatóságának ebbeli eljárása méltatlan váddal ne terheltessék: kötelességemnek tartom nyilvánítni, miszerint az e' tárgyban folytatott levelezések nyomán felvilágosíttatott az, hogy Izsák Pál egy nagy-körösi volt tanulóifjunak iskolai bizonyítványával visszaélt 's miután ezen iskolai bizonyítvány már letartóztatva vala , egyéb követelésekre nézve pedig lehető szembesítés, vagy illető birák elébe állítás végett magának az ifjúnak átküldetését a' S.-pataki főiskola t. cz. igazgatósága nem kívánta: a' nevezett Izsák Pál csak akkor helyheztetett elöbbeni szabadságába. Ezen nyilvánítással, az én iratommali visszaélés után, tartoztam az igazságnak, a* s.-pataki főiskola t. cz. igazgatói hivatalának és magamnak is. Kolozsvártt, nov. 5. 1845. Salamon József, a' kolozsvári ref. főisk. rectora. Második és utolsó felvilágosítás ügyemben. E' Lapok f. évi 31-dik számában közlött fölvilágosításom előidézte Némethy Pál urnák, a' hegyaljai ev. esperesség idei gyűlése jegyzőkönyvéből ellenem a' nyíregyházi ekklézsia volt rendes segédlelkésze ellen, onnan eltávozásom után , koholt vádját, t. i. hogy én valami „nemzetellenies viseletem miatt nyíregyházát elhagyni kényteleníttettem" e1 lapok 35-dik számában. A' nemes egyháznak e* váratlan 's érdemetlen megtiszteltetését alázatosan megköszönni sietvén: következő válaszom szíves elfogadásaért esedezem: „Tiszteletes, tudós Homolya István urat, ki a* nyíregyházi ev. ág. szentegyháznál segédpapi hivatalát kilencz hónapig híven és közmegelégedésre viselte, de testi, főleg mellbeli gyenge alkotása miatt ezen hivataláról leköszönt, 's jóllehet a' fentisztelt egyház öt továbbra is szívesen megtartotta volna, illően búcsút vett, ezennel mindeneknek, kik további szerencséjét némikép előmozdíthatják, jó lelkiösmerettel ajánlja. Költ Nyíregyházán, dec. 26-kán 1844-ben. Az ekklézsia nevében Kralovanszky András s. k. egyházi felügyelő; Farbaky Dániels.k., Miklósfy Sámuel s.k. lelkészek, (p.h.) Hogy ezen másolat az eredeti bizonyítványnyal mindenben megegyez, bizonyítom Petrováczon, 9-dik oct. 1845. fpbl Stehlo János, bács-szerémi ev. ág. esperes. Ebből, kiki láthatja mennyire igazak az ellenem fölhordott 's talán még fölhordandó n.-rőczei vádak is. A'többire nézve elöbbeni fölvilágosításomhoz kiegészítésül még azt teszem hozzá, hogy én bizony Némethy urnák még annyi fölkiáltó 's kérdőjelei ellenére is, az illető egyház 's iskolai elöljárósága által megbüntettettem, 's ns Gömör megye által ki nem hallgatattam; de ha N. úr még is kívánja harmadik megbüntetésemet is, 's az illető bíráknak egy mendemondáért engemet harmadszor megfenyíttetni kedvök lesz, ám legyen ! Omne trinum perfectum. Homola István, petrováczi segédlelkész. Figyelmeztetés szükséges védekezésre. A' borsod-megyei reform, lelkészek nagy részéről olly hír szállong vidékünkön, miszerint ők, saját meggyőződésűk ellenére, közelebb gondnok-választó szavazataikat tiz pengő forintért vagy egy tajték-pipáért egyénenként adták el, — 's ez által a' megvetésre legméltóbb corteskedés aljas eszközeiül lelketlen gépekként engedék magukat, evangyéliomi vallásuk gyalázatára, használtatni. Mivel pedig e', hihetőleg csak gyanúsításból született, hír hallásakor egy fényes-tekintélyű capacitás, az egész reform, lelkészi és nem lelkészi tagokból alakult, közönségre vonatkozólag oda nyilatkozni több okok elösorolásávai méltóztatott , mik szerint „mi reformátusok magunk vagyunk okai, hogy lelkészeink a' hon színe előtt csekély tekintetben állanak, 's egész reform, közönségünkre boldogabb jövő nem igen derülhet": — arczpiritó szégyen érzetével van ugyan okunk, megvallhatjuk, elismerni megvettetésünknek magunkban is rejlő kátfejét egy oldalról: de azt, hogy a1 borsod-megyei reform, lelkészeknek önfőnökük választásában megeshetett korteskedésök szégyene, mindnyájunk arczát bélyegezze 's az egész magyarhoni református közönség jobb jövőjére anathemát hozzon: ezt szív-fájdalom nélkül hallani alig lehetséges, — kivált ha ide gondoltatik borsodi lelkésztársaink szilárd jelleme, kikről én legalább fel nem tehetem, hogy szavazatot pénzért, vagy pipáért adtak volna. Mivel azonban senki közölünk ugy nem bántatik, hogy én nem hántatnám: egész tisztelettel kérem föl a' borsod-megyei református tiszteletes lelkészrendet, ön-és öszves mindnyájunk becsülete iránti érzetből, a' tiz pengős vagy tajték-pipás korteskedés hírének az igazság leleplezett arczulatát olly fénynyel méltassék ellenébe fordítni, mitől az irigy gyanúsítás szemei sötét éjbe vonuljanak. Szinte botrányos, mit a' tatai egyházmegyében megtörténtnek mondanak, hogy t.i. ott a' leendett egyházi főnök maga is korteskedett önmaga mellett, egyházmegyei szőnyegre került levelében nyilván kölcsönös szolgálatot Ígérvén