Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1845 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1845-02-02 / 5. szám

régi egészre nézve magát megnjifja és, vélekedé­se szerint, megjavítja. És ebben őket, mint önjogu lényeket, akár az egyháznak, melly nem lehet lel­kek fogháza, akár az állománynak, melly minde­nek felett jog — nem pedig üdvintézet, csak egy szempillantásig is, nem hogy hetekig, hóna­pokig, söt évekig, vagy még örökre is, erő­szakosan meggátolni épen ugy nincs semmi joga, mint ezeknek a' több egyház- vagy álloraány­belieket az ö új hitökre, ha abban módjuk volna is, kényszerítni vagy, mint az uton-álló tolvajnak a' békés utazókat vadul feltartóztatni és javaik­ból kirabolni, joguk nem lehet; még annál keve­sebbé, minthogy az, ki csak földi vagyonnnktól foszt meg, nem olly veszedelmes, mint a' vallás­ért iildözö és hitkényszeritö, ki legdrágább kin­csünket, lelkiösmeretünket 's meggyőződésein­ket, dúlja fel. Ellenben az egyháznak is maga részéről joga van, az illy elvált tagokat, kiket azonban, maga tulajdon erk. gyalázata 's kisebbsége nélkül, sér­tegető és csúfoló nevekkel nem illethet, p. o. nem erelnekezhet, vagy nem hitetlenezhet 's a' t., ma ga kebeléből egészen kizárni, vagy excommuni­calni, azaz, ünnepélyesen kijelenteni, hogy azok az ö közönségébe már többé nem tartoznak, és mindazon egyházi hasznoktól (beneficia s. com­moda ecclesiastica) megfosztani, mellyekkel, mi­előtt az egyházat elhagyták volna, annak kebe­lében éltek. Azon kérdésnek pedig: Vájjon az új egyházat, ellenéhe téve ö' régi egyháznak, az eddig közösen birt vagyonból, mi és mennyi illeti / nemcsak egyik vagy másik egyház nagyobb vagy kisebb száma, de főleg az állománynak, a' tulaj­dont vagy sajátot illető, fenálló joglörvénye út­mutatásai szerint, kelletik igazságosan elhatá­roztatni. Csak eddig és tovább nem terjed az egyház joga. Mert, ha az valóban egy szerető anya, mi­nek, igazság szerint, mindig kellene lennie: ugy az elszakadtakat, mint okos erk. lényeket, szere­tet- és szelídséggel igyekszik megnyerni, nem pe­dig kegyetlenséggel hurczolja vissza. — Ecelesia enim non potest sitire sangvinem. — Ha eretnek — itélő-székeket, szent mészárszékeket, aulo­dafékat 's a' t. állít V fordít a' végre, hogy a' másként hívőket kínzások által is az ő ugy-vélt tévelygéseik vagy meggyőződéseik elesküvésére, és igy lelkiösmeretök megtagadására kényszerítse; ha nemcsak javaik-, szabadszáguk-, de még éle­töklőlis megfosztja: akkor az egyház maga ere­deti zsinórmértékeit, t. i. az okosság és szentírás törvényeit, megvetvén, egy rettenetes, igazságta­lan, boszús mostoha-anyává válik. Az efféle ke­gyetlen erőszakoskodások nem egyebek, mint az egyház-hatalommali durva és borzasztó visszaélé­sek; és azon igazgatás, melly azokat részre-haj­lólag elnézi vagy megszenvedi, söt még segíti is, gyáva, alacson, és jogtörvény szentségét mi nekben védni tartozó magas rendeltetéséről egé­szen elfelejtkezett. De hála az örök szeretet atyjá­nak! ki az erkölcsi vallásos világosodás napját föl­derítette , és az igazságismeret sugárait annyira kiterjesztette, hogy a' hitdühös gonoszság efféle durva igazságtalanságot, legalább nyilván és nagyban, már ma nem sok országban művelhet. Átlátták az igazgatások, hogy az ö első és közvet­len gondjoknem mennyei, hanem földi jog, — nem lelki, hanem világi üdv, —nem örök, hanem időbeli haza, — nem mennyország, hanem állomány. Átlát­ták, hogy amazt ez utolsó nélkül akarni elérni, amazért ezt elrontani, a'vallás templomaért és akár­minö oltári szentségekért a' jog hajlékát gyengítni vagy leontani, — az Isten kedveért az embereket megbántani, megölni, vagy bármilly igazságtalan­ságot is cselekedni: mindez soha nem egyéb, mint czélt eszköz nélkül, vagy épen tilalmas esz­közzel, elérni törekvő diihösség, rajongás,—vagy igaz, jó czél helyett, hamis és álczél-tétel, és szen­nyes önhasznukért ármánykodó lelkek istentelen ténye. Átlátták, és hovatovább mind-inkább átlá­tandják az igazgatások és fejdelmek, hogy ők nem papok, nem is lehetnek eszközök papi kezekben 's hogy az idvességre közvetlenül ők is semmit nem tehetnek, hanem közvetösen legtöbbet, söt mindent tesznek, mi tisztökben áll, ugy, ha min­deneknek előtte a' jogot becsülik és oltalmazzák, és az igazságot zsidónak és görögnek, pogány­nak és keresztyénnek 'stb., minden részre-hajlás nélkül, egyiránt kiszolgáltatják, — meggondolván, hogy nincs Isten előtt, kinek ők, mint földi is­tenek , képviselői, semmi személy-válogatás. Ide is, kevés változtatással, illik, mit Plinius Pa­negyricusában mond: „Atque adeo nihil largia­tur prineeps, dum nihil auferat, — non alat, dum non occidat, nec deerunt, qui Qsalutem aeternam) concupiseant.í ( Mert az emberek csak önként, nem pedig kényszerítve, kívánnak idvezülni. — De minden erőszakoskodás és hatalmaskodás is, a' hit és vallás dolgaiban, egyszersmind az ál­lomány jogaiba avatkozás, mert az egyház csupán fenyítéki, de büntető, kényszerítő hatalommal épen nem bír,—melly csak az állománynak tulaj­donítathatik, és csak is a* jogmegsértés eseteiben. A' honnan a' vallás javításakori kemény súrlódá­sok körülményeiben ügyeljen a' fejdelem, hogy azok miatt semmi igazságtalanság ne történjék, vagy az állományra valamelly veszély ne háro­moljék. Ha az egyház még azon vakmerőségre is vetemülne, hogy a' másként hívőket, különböző hitpártokat, vagy vallás-felekezeteket, elkárhoz­tatna, vagy örök büntetésekre Ítélne: akkor az Istenség birói hatalma jogaiba avatkoznék, és magát az egész világ előtt nevetségessé tenné. Mert mellyik,akár keresztyén, akár pogány, okos emfyer hihetné el, hogy az Isten az emberi hibás, minden esetre véges, elnézések szerint Ítéljen, az emberi Ítéleteket, — mellyek igen sok-

Next

/
Thumbnails
Contents