Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1845 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1845-09-14 / 37. szám

minden protestáns ember minden dicasteriumainkban hivatalt viselhet. Ez a' protestantismus elve, annálfogva, mi „a* To lehetet" illeti — gondoljuk, kérdésbe sem jöhet erről sokat írni, — kár is volna. De azt mondják: a' jegyzöség gradus ad parnassum. Ha hát jegyző lehet, lehessen esperes és superintendens is az iskolatanító is. Kérdjük azonban: Van-e tanítónak joga e' hivatalt de praesenti követelni? Már e' kérdésre többet felelünk. Minden társulat jogokat ad maga tagjainak, — egynek többet, másnak kevesebbet, ki mint érdemli. Sokszor ugyan érdemre tekintet nincs, és ez roszul is van, — mert emberi társaságban mindnyájának egyenlő jogokat akarni adni még álmodni is sok: mind a' mellett, hogy túl a' Rajnán égalitét lármáznak, — vak lárma, szép szó, de üres és egyéb semmi. — Hogy constatirozva legyünk, bizonyosan kell jogkülönbségnek lenni. A* reformatio e' tekintetben roszul intézkedett, vagy, helyesebben szólva, sehogy sem. A' szigorú ós merevedt rendből egészen a' szabadosság mezejére ugrott át, egyházi alkotmányt nem adván; és ez megbocsáthatlan hibája — ezt excusálni, nézetünk szerint, épen nem lehet: mert azon okok, mellyeket előhoznak, gyengék. A' honi ev. egyház quasi-rendszert, vagyis annak csak férczeletét behozta és ezt sem positivitás, hanem csak szokás utján; mert nekünk nincs positiv törvényünk, mi csak provisorio modo intézkedünk, és akkor is gratiára appellálunk, kivált urak ellenében : de ezen quasi-rendszer is jobb semminél, mellyet mindaddig, míg jobbat nem alkotunk, tiszteletben tartanunk és magunkat ahoz alkalmaztatnunk kell. És mi különös tanulmányunkul tettük az egyházi jogot: de intézeteinkben sehol nem találtuk, hogy iskolatanítóknak az esperességi hivatalra jog volna adva ; ez eddig nem áll: ergo ubi nullum jus, Ibi nulla injuria. Ezeknél fogva ugy vélekedünk, hogy a' vásárhelyi egyház óvását tisztelettel el kell fogadnunk, sokkal tisztábbul, mint az említett papság, melly a'jogszentséget keleti felhevültében amúgy jobbra balra kíméletlenül döngette, — mert az esperességi 'stb. jogokat az esperesség hozzájárulása és beleegyezése nélkül osztogatni nem lehet; az esperesség pedig egyes egyházakból áll, és mihelyt valamellyik észreveszi, hogy a' gyűlés lényeges változtatásokat akar szőni a1

rendszerbe, és pedig a' nélkül, hogy ez iránt szinte fölszólítva lelt volna az egész testület: akkor nemcsak joga, hanem kötelessége is óvást tennie, a' mint ezt a' jelenlegi esetben a* vásárhelyi egyház igen helyesen tette. Ezek szerint világos, hogy iskolatanítónak, de praesenti, joga nincsen esperességi hivatalt követelni. De mi nemcsak a'fenálló rendszernél fogva — ha azt, mit kormányzatban követünk, rendszernek akarjuk hinni — akarnók az esperességi hivataloktól eltartóztatni a' tanítót: hanem még azért is, mert igen-igen kevés a' ki az esperességi gyűlés pennáját becsületesen és megelégedésig tudná vinni,— mert ehez sem annyi tudománya, sem annyi ügyessége és kiképzettsége nincsen, a* mennyi kell és mulhatlanul kívántatik ; és azt ismét az egyháznak kell vétkül felróni, mert tanítóinak kiképeztetését nem munkálja. Feltéve, hogy minden egyház, melly az esperességben fenáll, a' kérdéses ügy iránt megegyezne : kérdés támad: Van-e az esperesség— nek — melly superintendentialis, söt egész evangelikus lánczulatnak egyik szeme, — van-e' joga illyen lényeges változtatást tenni supdtia, sőt mind a' négy kerület jóváhagyása nélkül? Mi azt hiszszük, hogy bizony nincs joga illyen lényeges változtatások tételére. Ugy-mondott házi ügyeiben tegye, mit jónak, hasznosnak talál; ml azonban az egész organismusába vág: azt, az egésznek tudta és beleegyezése nélkül, a" részeknek tenniök nem szabad. Mert — és itt figyelmet kérünk! — mi lesz belölünk, ha subordinatiot el nem ismerünk? A' protestáns szabadság nem abban áll, hogy kiki kénye szerint építsen és rontson, parancsoljon és ne engedelmeskedjék. Büntető törvényünk ugyan nincsen; node a' szentegyháznak törekednie kell, hogy ne is legyen rá szükség, — és épen azért mindenikünk, minden egyház és esperesség, söt mind a' négy, vagy, ha • tetszik, mind a'8 supdtia oda munkálkodjék, hogy külső egyházi létünk legyen összevágó, összehangzó, — legyen rend és ismét rend, és mindig is legyen rend egyházi életünkben. Ki kell irtani azt a' tarka-barkaságot, — szívet 's lelket kellemetlenül sujtót, mellyről most a1

pogány is ránk ismer. Most az ország is különös pártfogást mutat irántunk,—mi jogokat kérünk, követelünk: de, az Istenért ! hogy lehetnek ezek megadására hajlandók, látván, hogy dissolutae scopae, exlex anarchák vagyunk és lenni tudunk? Mindig egyházi viszonyainkat értjük, — mennyi egyház vagy esperesség, annyi status in statu — mi felette gyűlöletes. Bizony sokat írhatnánk atyánkfiai épületére, már e' szempontból is: de most csak azt mondjuk, hogy a' békési evang. esperességnek szóbani ügyét felébb kellett vala terjesztenie, a' hol quasi-sanctiot kapnak intézkedéseink, és azért hiszszük, hogy a' józan-gondolkozásu békési evang. sz. egyházak ezen újításra fel nem hatalmazák az esperességi gyűlést. Tanácsos és szükséges-e iskolatanitókat esperességi hivatalokra emelni? Mi azt tartjuk, nem tanácsos még most esperességi hívatal-kepességet adni rector uraknak. Felebb mondtuk, hogy erre képessegük nincsen, és most sem vagyunk, de nem is lehetünk más véleményen, akár tetszik, akár nem. Aztán — nocsak elmondjuk, mi nyelvünkön van — praestantissimus urakban kimondhatatlan a' sok gög, pöíFeszkedés, annyira, hogy szinte meg csömörlik tőle az egész-