Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1845 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1845-08-17 / 33. szám

Jog szerint sem lehet patronatus magyar prot. egyházunkban. Jogokat én csak ugy bírhatok, ha azokat vettem,szerzettem,érdemeltem,—ha egye­sek vagy társaság — itt péld. egyház — rám ru­házták. Már kérdem, kire ruházta egyházunk, hogy pa'.ronusi jogokat gyakoroljon, csali a' leg­parányibb egyház ellenében is ? Jegyezzük meg, hogy közelebbi időkről szólunk; mert a' refor­inationák első és második százada kivételül te­kinthető. Akkor a' hatalmasok — áldás poraikra! — maguk vitték elöl a' fáklyát, 's utánuk az erszény sem hiányzott, — az egyházakat, ugy szólván, teremtették, a' patronusi jogokat és kötelessége­ket tettleg gyakorolták, de nem abban az érte­lemben, mellyben ma, némellyek gyakorolni kí­vánnák, hanom, mint ollyanok, jogaikat leginkább csak a' lelkész-hívásra terjeszték ki, az egyház belügyei elrendezését pedig az esperességekre bizták. Akkor a' hatalmasok udvarai voltak az egyházak, ök maguk minden mindenben,—tekin­tetűkkel az egyh. külügyeit majdnem egyedül in­tézték és védelmezték, —a' várak olly viszonyban álltak a' magyar protestantismushoz, minőben a' kolostorok a' középkorban a' tudományossághoz. De lefolyván az 1674-ben tartatott pozsonyi gyű­lés utáni szomorú időköz, mihelyt egyházunk ma­gát organisalni kezdte és külviszonyai is megha­tároztattak: azóta — kivált felriasztatva az 1734-ki erőszakos események által — eröködik sen­kinek meg nem engedni, hogy irányában felsöbb­ségi jogokkal birjon, — jelesen, olly felsöbbségi jogokkal, mellyek aristokratiai színt viselnének és születésen épülnének; eröködnie is kell, ha csak presbyteri elvéhez hü maradni 's magát megta­gadni nem akarja. Azonban a' XVII-dik század végével a' patronatus történetileg is megszűnt. Mit e' részben világi uraink magukhoz ragadtak, az valóságos ragadomány. Igaz prot. egyházban más suprematia nern lehet, mint az értelmiségé, — ettől nincs mit félni, ezt óhajtjuk is. Itt ugyan érzékeny húrt pengetünk, mert tagadhatlan, hogy iskoláink, jótevő-intézeteink nagy-részben magas­rendű jótevőknek segélyforrásaikból veszik táp­nedvöket, — az egyh. fentartására, egyházi épüle­tekre sok ihletett lelkűek bökezüleg adakoztak, adakoznak ma is: és így ezek méltán némi fel­söbbségi jogokat látszanak követelhetni. — Igen, de lépjen csak életbe a'mindenfelől pengetett kö­zös teherviselési elv, mi egyedül igazságos: majd meglátjuk, ha nagy része azoknak, kik most tá­bornoki rangot követelnek, a' becsületes közle­gényi helyen is megállhat-e!? Vegyünk egy köz­rendű családos apát, kinek négy nős fia fizeti az ágybért, ezeknek ugyanannyi vagy még több gyermekeik járnak 's fizetnek az iskolába, — ha még ezenkívül az ősz nagyapa a' gondnoki ter­hes hivatalt is viseli, 's a' szegény egyháznak született mesterembere díj nélkül, az egyház min­den terheit, még a' kézi Itül- és belmunkákban is, fiaival együtt viseli; vegyük mindezt készpénzül vagy kamatul: vájjon az így magában, gyerme­keiben és unokáiban terhelt becsületes ősz cura­tor nem fizet-e annyit, mennyit tesz akármellyik patronusnak évenkénti adománya, vagy az egyház javára adományozott főidének haszna? Bizony bizony mondom, e' szegény többet adott, mint a; gazdag, mert mindenét odaadta. Még is — mel­lesleg mondva — mi csak snnyira sem mehetünk, hogy szegény gondnokainkon az adóban valamit könnyíthetnénk, 's ha szólunk, ugyanezen urak mondják: Jaj, barátom! közteherviselés. — De mellőzzük mindezt, a' mit pedig csekélységnek venni épen nem lehet; tegyük fel, hogy a' patró­nus urak valóban több terhet viselnek, többet ad­nak, mint mennyit tartoznának is: vájjon az alatt a' feltétel alatt adják-e, hogy több jogokat is bír­janak, mint az úgynevezett egyházi köztagok? megteszik-e a' bilaterale pactum-ot, hogy adnak, de vegyenek is? Én illyen kötést a'gyakorlatban nem tudok, el sem is fogadnók. Tekintve a1 jelent, nincs patronatus tényleg. Ugy-e kiáltó ellenmondással szállunk szembe? Mert tény az, hogy világi uraink túlnyomó elemet képeznek egyházi ügyeink kormányzatában: tény az, hogy nem is olly magaska egyházi oligarchák népes egyházak törvényes jogának fölébe állnak, 's személyöket az egyházi ügyekben sokszor au­tokratákul tolják fel, — 's mindezt azért, mert földesúri, szerintök: patronusi szerepet viselnek. Erre röviden csak azt mondhatnók: hogy illyesva­lami bitoroltatik, —• igenis, bitoroltatik. Az észjog fogalma szerint jog és kötelesség egymástól el­válhatlanok, 's miután az utósót nem teljesítik, az elsővel nem bírhatnak. Tisztelet a' nemes kivé­teleknek! a' patronuskodás nálunk abban áll, hogy azok, kik maguknak kegyúri rangot 's tekintélyt követelnek, az egyház javára semmit, de semmit in rerum natura nem fizetnek: hanem midőn egy­házi szolgákat, e.megyei vagy kerületi tisztvise­; löket — bár mondhatnók: képviselőket — kell vá­lasztani: akkor patronusi jogukkal előállnak, széles, hosszú és bozontos szemölddel imponálnak, és ha kívánságuk nem teljesül, megharagusznak, fe­nyegetőznek, hogy az egyháztól minden kegyö­ket megvonják, azaz, ott lesznek, a' hol voltak. Hogy ez nem patronatus, hogy az valóban 's tényleg nincs is, mindenki látja. Ezt egyházunk ekkorig nem annyira eltűrte, mint ignorálta; el­nézni nem is szabad, de ignorálni is bűn. Egyszerű kérelmem ez: ha mi egyházalkot­mányunkat lassan és fokonként a' presbyteri igazgatási rendszerre akarjuk felépíteni,—ha épen most mindenfelől képviselet sürgettetik; miután jez elvekkel a'patronatus egyházalkotmányi szem­pontból általánosságban is ellenkezik; miután pa­jtronatus nálunk jog szerint sem lehet, tényleg sincs: ne hadonázzunk, ne markolgassuk az ár­nyékot; vegyüljünk mindnyájan, kicsinyek és na-

Next

/
Thumbnails
Contents