Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1845 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1845-08-03 / 31. szám

czikkét, lehetetlen, hogy ki nem vehette volna, ki legyen A —y úr. A' közönséget olly rútul megcsalni, azt semmi lelkiósmeretes ember sem teendette. De mi tudnók falán ennek is okát kifürkészni. 0 ásítozott az irodalom magasztos mezején fölléphetni, de mivel nem volt elmeraktárában, mit közölhetett volna , képzötehetségéhez folyamodott 's nagyon is költői lett. De engedje meg a* tisztelt olvasó közönség, hogy így szólunk A—y úrral $ mert részint iskolatársunk vala, részint igen jó ismerősünk í „Minden ember legyen ember és magyar 'st.b." A—y úr Vörösmarty ezen dala kivánatát tűzte czikke homlokára, 's gyúnyolva panaszkodik, hogy Selmeczen e' kivánatot másképei! főzzük le 's így fújjuk a' nótát: „minden ember tegyen ember és cseh-tót." Ugy látszik, mintha A—y úr fel nem fogta volna Vörösmarty költői szellemét, 's száraz szavaihoz ragaszkodván, azoknak értelmét egyáltalában akarja valósítani,'s kívánja, hogy egy szempillanat müve legyen az, hogy Selmecz egyetemes lakossága, kezdvén a' testi 's szellemileg elhanyagolt bányamű velőktől, egészen a1

magosabb körökig, tüstént magyar legyen. Ki Selmeczet *s annak lakosait 20 évek előtt ismerte, megvallja, hogy a' nemzeti nyelv dolgában is dicséretes előmenetelt tett e* város, — ezt mondják öregebb polgárai: „Tanuljon, kinek kédve van, magyarul, de mi nem." Hogy e' szavak, bár a' gúnyirat nagyobbrészt a' bányászakademiai cseh tanuló ifjak ellen intéztetett, minket, a' lyceumon tanuló tótszármazásu ugyan, de magyarul tudó ifjakat, kiket olly szoros összeköttetésbe a' bányász-gyakornokokkal hoz, illet, — senki sem fogja tagadhatni. Mert csehektől, kik többnyire hazájokban vagy az örökös tartományokban szoktak alkalmaztatni, senki sem követelheti joggal, hogy magyarul tanuljanak, Nyilvánvaló tehát, hogy e' szavakkal a' mi jónevünkön kívánt csorbát ejteni, 's bennünket a1

világ előtt ollyanokká kihíresztelni, kik vagy nem tudnánk vagy nem akarnánk magyarul tanulni. Erre azt feleljük, hogy mi sohasem ovakodtunk, 's jövendőben sem fogunk vonakodni mindazt megtenni, mit a' hon törvényei 's tulajdon javunk megkívánnak. 'S ebben a' dologban bátran hivatkozunk mélyen tisztelt oktató urainkra, kik legjobban tudják, milly előmenetelt tettünk a' magyarnyelv tanulásában. De ha nem értük is el benne a* tökéletesség azon fokát, melly megkívántatik : lesz még ezentúl is időnk 's akaratunk megtanulására. A' mi azon idétlen hasonlatosságot illeti, mellyet az érczekröl felhoz 's összezúzásunkat emlegeti: azt nem tartjuk érdemesnek megczáfolni. Talán azon boldog időket akarja visszaidézni, mellyben az ököljog divatozott? „Hej" de jó volt hajdanában, A' fokosnak fénykorában! 'stb." „Y úr sem festi be vele (azaz magyar nyelvvel) két röf szélességű védegyleti vásznait." Nagyon kedves dolgot tenne nekünk A—y úr, ha ezt a' tropus-t kivilágosítaná, mert vagy nem birjuk felfogni fellengös írásmódját, vagy pedig — engedelemmel — az csak c h i m a e r a. A' mi a* dramai szerepek elöadalását illeti, ezekről itt valamit szólandunk, hogy a' tisztelt közönség lássa, miként áll a' dolog igazán. A' cseh-morvai és sziléziai ifjak, az itteni bányászakademia tanulói, akarván a'helybeli közönségnek ollykorollykor mulatságot szerezni, a'fő bányai hivatalnál engedelmet kértek egy teremnek felfogadására, hol néha — de minden egyes esetben elöljáróik tudtával — német 's cseh színdarabokat szoktak játszani. Történt ez már két év óta háromszor: tavaly midőn egy távozó szegény társuk, — ez évben, midőn az éhhelhaló árvaiak felsegélésére, mint O 7 mondók, mindig elöljáróik tudtával 's engedelmével játszottak. — Végre, a* mi legnagyobb zajt ütött, A—y úr azon megjegyzése, hogy e' csehtót társulat minden tagjának egy vasgyűrűje van. Itt elárulta A - y úr, hogy mi kevés gondja van arra, igazat közöl-e a1

tisztelt közönséggel, vagy sem. Valami van a' dologban, de egész más, mint azt A— y úr gondolá. Meg vagyunk győződve, hogy senki előtt sem lesz ismeretlen az ugy nevezett mértékletességi társulatok keletkezte honunkban is, kivált a' felső megyékben. Mi, a' lyceurnon tanuló tót-ajku ifjak, kik ezen társulatok üdvességéröl mélyen meggyőződtünk, erősen feltevők magunkban idővel, bármilly csekély hatáskörünk leend, e' társulatok alapítását és terjedtét minden lehető módon elősegíteni, 's így honfitársainkat azon örvényből, mellybe őket a' szeszes italokbani mértékletlenségök sülyeszté, kiragadni. És hogy ez üdvös czélt annál könnyebben érjük el, magunk is, mélyen tisztelttanitó uraink jóváhagyásával, vagy egyáltalában minden szeszes italokról, vagy legalább ártalmasabbakról lemondtunk 's vasgyűrűket csináltattunk magunknak, hogy mintegy inlöjelül szolgáljanak a' kitűzött czél elérése utáni törekvésünknek. Illy gyűrűt tehát vagy maga talán látott valamellyikünk kezén, vagy hallott valamit a' dolog felöl A—y úr, 's neki más nem kellett, a* többit már maga gondolta ki, mintha azokat a' csehektől, az ég tudja minek jeléül, kaptuk volna. 'S ebben áll az egész dolog. Ezeket szükségesnek láttuk a' tisztelt közönséggel tudatni, részint hogy magunkat az igazságtalan vád alól fölmentsük, részint hogy megczáfoljuk kaján ellenünket, ki szemtelen koholmányaival akará jónevünket a' tisztelt közönség előtt bemocskítani. A* selmeczi lyceum tót-ajku, de a' magyar nyelvet szerető 's művelő bölcsészei. Felvilágosítás. E' lapok folyó évi 13-dik számában közli Némethy Pál, miskolezi oktató