Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1845 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1845-07-13 / 28. szám

letti szeretet kegyetlenséggé szokott fajulni, a'mit az elkényeztetten nevelt gyermekeken tapasztalhatunk; a'fösvény gyakorta tékozlóvá lesz, a1 pazérlóból fösvény is kitelik. Igy változik gyakorta a' hitetlenség is babonás hitté, vagy a' babonás hit hit-ellenséggé, — ugy hogy közöttök némi rokonságot és hasonlatosságot feltalálni nem épen nehéz feladat, — mert mind a1

kettő ha nem veti is meg egészen, legalább nem használja helyesen a' kijelentett szent-igét. A' hitetlen azzal menti magát, hogy az ö világos értelme meg nem foghatja azt, a' miről a' szent irás bizonyságot tészen: a'babonás-hitü ellenben mindenféle jelenéseket, égi tüneményeket lát, szózatokat hall, 's álmait csalhatlan jóslatoknak tartja , és e' szerint mind a' ketten — az egyik elbizottságábnn, a' másik balgatagságában — ellenkező hibába esnek, elvesztvén szemök elöl a' mennyei igék feletti eszmélkedeseikben a' közép-utat, — Sem a1

hitetlen, sem a' babonás nem használja az ö értelmét ugy, a' mint azt a' mennyei igék nagy jelentősége kívánná. — Az egyik mindent akar felfogni, a' másik pedig semmit sem akar megvizsgálni, holott a1

megvilágosodott, de mindig véges emberi értelemnek a' vizsgálódás és hit közti közép-utat kellene választania. A'hitetlen, angyalnak belátásával akar birni, az isteni bölcseségnek mélységét törekedvén kitapogatni: a' babonás ellenben még természeti belátását is elszokta nyomni. De kivált abban mutatja ki magát a' köztök létező rokonság, hogy mind a' ketten majd egyiránt megtámadják az Istent. — A1

hitetlen leveti öt fenhéjázó okoskodásában uralkodó székéről, 's nem kiván semmi mindenható urat. A' babonás-hitü leveti hasonlólag az igaz Istent mennyei trónjáról, 's helyette embert, bálványt, tesz reá, *s azt imádja. — A' hitetlen nem fél az Istentől, hanem annál inkább retteg valamelly hatalmas embertől: a' babonás-hitü sem fél annyira a1

mindenható Istentől, hanem fél a' halottaktól, az ördögtől, boszorkányoktól, varázslóktól'stermészeti tüneményektől. Ezen tévelygők az emberi társaságra nézve is felette veszedelmesek szoktak lenni, mert mind a' ketten türelmetlenek. A' hitetlenek gúnyolják 's csúfolják a'vak-hitüeket: a' vak-hitüek pedig mindenkit hitetlennek kiáltanak, a' ki világosabban gondolkodik és hiszen, mint ők. Ok rosz őrállók, akár a' haza javát, akár kivált a' királyi széket tekintjük; mert az évkönyvek elegendő tanúságot tesznek arról, hogy különösen ők voltak mindig hajlandók a'fondorkodások-, szakadások-, zendülések-, üldözések-, gyilkolásokra. Ezek így levén, nyilván kitetszik, hogy minden renden, rangon levő tanító- 's oktatónak egyik sarkalatos kötelessége az, hogy e' két vallási tévuta t szem előtt tartván, nevelése alatt levő tanítványait, hallgatóit a'tiszta vallásosságra 's fel -világosított hitre vezetni törekedjék. Ezen főbenjáró ezélhoz pedig leginkább az által juthatand, ha e' vallási tévelyektől megóvó eszközöket terjesztendi, mellyeket még röviden előadni szándékom. A' hitetlenség és babonás hittől megóvó eszközöknek egyike — mindazon dolgoknak, mely-Iyek a' vallás és hithez tartoznak, komoly tiszte— letben-tartása. Ezekkel keveset vagy épen nem gondolni annyi, mint Istennel nem gondolni, 's így a' vallási tévelygések egyik vagy másik nemébe sülyedni. És igazán csak az eszelősködők, a' kik a' lélek halhatatlanságáról nem képesek józanon gondolkodni, játszhatnak az isteni igazságokkal. Ezek iránt mindig bizonyos mennyei tisztelettel kell viseltetnünk. E'szerint minden tanítónak, oktatónak, lelkésznek azon kell iparkodnia, hogy a' tanítása alatt levők gyenge és fogékony sziveikbe mély, eltörölhetetlen és tiszteletteljes benyomást oltson Istenről 's az általa kijelentett mennyei igékről, szóval: mindazokról, mik a' tiszta vallás- és hittudományhoz tartoznak. Nem kell nekünk pusztán oda törekednünk, hogy testre nézve ügyes,kifejlett, — lélekre nézve eszes, tudományos, de egyszersmind szivre nézve is istenfélő, vallásos 's így erkölcsös nevendékeket neveljünk. Arra kell minden tanítónak főkép figyelni, hogy a' nevendékek fejeit a' hitetlenség maszlaga el ne kábítsa; azért mindjárt kicsiny koruktól fogva hit és vailás iránti mély tiszteletet kell sziveikbe csepegtetni. Második megóvó eszköz, különösen a' hitetlenség ellen, az értelem alázatossága. Milly hirtelen 's milly vakmerően képes sokszor a' hitetlen a' szent irás igazságait megvetni 's azokra a' tagadó ítéletet kimondani! A1

mi az ö eszelössége előtt lehetetlen,megfoghatatlan: azt akarja, hogy az mások előtt is ollyan legyen. 0 fenhéjázó értelmét veszi zsinórmértékül és a' ki azt meg nem üti, azt babonás-hitünek tartja.De nagyon tökéletlen volna akkor isten-tiszteletünk, és az örökké valóság felőli ismeretünk, ha illy szédelgő fejek után akarnók azt elrendelni. — Vájjon mit mondhat a' hitetlen az igazsággal meg nem egyezőnek? ismerheli-e olly tökéletesen az isteni természetet, hogy meghatározhassa, miiegyen hihető és mi hihetetlen a' mennyei vallásra nézve? Hit nélkül, de nem vak, hanem értelmes hit nélkül, meg nem állhat a'vallás: tehát nemcsak tudás, de értelmes hit is kívántatik alioz okvetetlen; nem vak hit, de értelmes hit, mondom, — olly hit, melly alapos okokon nyugszik. Mindenkor előre kell bocsátani, hogy azon igazságot, a' mellyet hinnünk kell, egyszermind értsük, és hogy azzal valami igaz fogalmat kapcsoljunk egybe. Mert, hogy is hihetnök azt értelmesen, a' miről semmi fogalmunk nincs — és a' miről tulajdonképeni értelemben semmit sem tudunk? Bizonyos tehát, hogy az olly tanításokat, a' mellyeket