Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1845 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1845-06-15 / 24. szám

ból, nevezett tanácsbirákból, és a' megyék két-két követeiből. Mindezek észrevétlenül maradtak. A' választmányi dolgozat tárgyalása után házi dolgaink kerültek szőnyegre: jelesül az özvegyi tár. — Ennek eddig nálunk tőkéje nem volt, ha­nem a'minden lelkészektől egyenlőn fizetett, négy forintokból begyült öszveg egyenlökép osztatott ki a' nyugdíjasok között. Mull évi közgyűlésünk­nek azonban n t. Hetényi János t. kerületi főjegyző úr „Nép tanítói segélytár" czím alatt egy tervet mutatott be, mellynek főbb ponjai ím e' követke­zők: 1) Belépti díj lelkészeinktől egyiránt 12, is­kolatanítóktól 6 v.forint. 2) Évenkénti fizetés, az egyházaik szerint három szakaszra osztályozott lelkészeiktől, 6,3, 2, vftok,iskolatanítóktól arány­lag felényi. — 3) Osztálybeli különbség a' fizetés­ben, a' nyugdíjra, melly mindenkitől — kivéve még is a' lelkészek és iskolatanítók közti arányt — egyenlőképen vétetik, nem hat ki. — 4) A* tár­saság megalakulása után 5 évig segélypénz nem osztatik ki.—Ezen öt év alatt a'jelenbeni segély­pénzesek a1 1. segédgondnok ifj. Pázmándi Dienes és t. Konkoli László táblabíró urak által, amattól két, emettől egy ezer v.ftokban alapított töke ka­matjából dijaztatnak. — Az alapítványokon kivül azonban a' segély-tár még csak tervben van, mert mi minden vagyunk inkább, mint tett 's kivi­tel emberei. — A' terv mult évi közgyűlésünkön olvastatott, részleteiben kissé módosíttatott, 's most, midőn már a'köröztetett aláírási iveket kelle vala látnunk, ism.ét csak a' tervet olvastuk; 's vájjon ha a' gyűlésben megindíttatik az aláírási ív és húsz lelkész aláírja, nem elébb mozdúl-e az ügy, mintha a' tervet még két gyűlésen olva­sandjuk? — Illyformán vagyunk könyvtárunkkal is. Mult évben megrendelve volt a' fiók-könyv­tárak központrai szállítása, kezelési tervkészítése, 's mindezt ismét csak a'jövő évi közgyűlésre kell bevárnunk, — pedig, uraim, egy év nagy idő egy ember-életben ! Hogy megyei életünk necsak a' jegyzőkönyv holt betűiben, 's legfölebb gyűlésein­ken létezzék: szükség, hogy a' közgyűlés első dolga legyen, közelebbi határozatai teljesültéről számot venni. Ezek voltak, valóban időszakos közgyűlésünk főbb tárgyai. Eredménye, jelesül a' rendszerre nézve, a' külön-nézelüek előtt egyiránt váratlan volt; mert midőn az ügy barátinál, egyháziaink­nak gyüléseinkeni megritkulása a1 rendszer buká­sára mutatott, ugyanaz a* consistorialistáknak többség iránt nyújtott reményt. — A' reform ügye tehát nálunk győzött, de a' conservativek mond­ják: „Aláástok egyházatoknak, munkátok keserű gyümölcsét rövid időn kóstolandjátok." Urak! tudják, hogy csak merev szikla, sőt az is csak re­latív, áll mozdulatlanul: ellenben elvek világában apály 's dagály váltogatják egymást; söt protes­tansokul hinniök kell, hogy e' hullámzó — ollykor százados apály és dagály által ingatott — mozgás­ban rejlik egy titkos irány, mellynek egyenes vo­nalán általa folytonosan tisztulás és tökély felé mozdíttatik a' szellem-világ; miről nem hagy két­kedni azon tapasztalat, melly szerint azon — bár jelenben tiszta és igaz-fényűnek látszó—egyes el­vek és igazságok, mellyeket e' hullámzás tisztító hab-gyürüzetében nem sodor: évek multán mint avultak, szenny- és porlepték tűnnek elő, — mi­ből ismét azon ezerszeresen bebizonyult eredmény áll elő: hogy szellemi állapodásban enyészet , avvagy csak avulás csirája rejlik. — Innét prot. egyházunk jövője iránt, legbiztosb kezességünk abban vagyon : hogy az — nem falazva be maga előtt a* haladás ösvényét — Jézus világölelö isteni elveivel önkényt bocsátkozott a' szellem-világ örök hullámzásiba; hogy általa századokon's ezredeken keresztül nemesbülve, tökélyesülve, az örök igaz­ságokat hova-tovább tisztább, istenibb fényökben bírhassa. — És itt vegyük komolyan figyelemre, hogy az elvek azon óriási harcza óta, melly prote­stantismusnak létet és nevet adott, habár egyházi életünk felületét némi remegő mozgás ollykor végig libegte is: de annak medrében lehetnek, söt bizonynyal vannak is elvek, mellyeken e' három százados pangás avult szinei feltűnően ismerhe­tők. — A' hosszú állapodás után azonban beállolt immár a' mozgalom kora, és annak jótékony hullámzása kezd egyházi életünk mélyére hatni.— Egyházunk — mint ébredő, midőn tudja, hogy mulasztott, — élénkebben, gyorsabban kezd előre lépdelni! 's ím a' conservativek, tüzet 's veszélyt ki­áltva , szük nyughelyére kívánnák visszaszorítni a' szabadabban mozogni vágyót: de hasztalan minden eröfeszitésök! merte' mozgás a' szellemvi­lágörök törvényinek kifolyása, mellynek ellenében törpe minden emberi erő. Végszavul szabadjon conservativ rokoninktól annyi viszonyosságot igényelnünk, — hogy mi­dőn ök olly szorgosan örködnek „ne quid detri­menti respublica capiat": ugyanakkor ne feledjék, hogy egyházunkat hön szerető fiak vagyunk mí is; következőleg, ne véljék, hogy azon ügyben, mellynél annak jövője forog kérdésben, könnyel­mük, vagy iránta közönbösök lehetnénk. — Mert bár nem vagyunk eléggé hiúk számtani bizonyos­sággal állítani, hogy a' reform, győzelmének leg­közelebbi eredménye jótékony-sikerű leend : de annyit tántoríthatlanul hiszünk, hogy benne élet­csira rejlik, melly egyházunknak, rövid évek multán, üdvös gyümölcsöt hozand. Kovács József. Kecskeméti ref. egyházmegye köz­gyűlése. A' kecskeméti egyházmegye máj. 27-kén Abonyban tartotta — Báthory Gábor föesperes úr elnöklete alatt — közgyűlését, buzgó imával ün­nepélyesítvén azt kezdetben. Czeglédi lelkész n.t.

Next

/
Thumbnails
Contents