Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1845 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1845-06-15 / 24. szám
szerint, teljesen hiányzanak : helyettesíttettek azért a1 gyűlés idejére, egy buzgó táblabiránk Gy. K. és jeles megyei jegyzőnk R. J. — A' kijegyzett egyházak említendöbb ügyei következőleg tárgyaltattak: Csaholczon a1 lelkész elhunyt, esp. engedvény mellett választotta helyette az illető egyh. elöljáróság a' czégéni prédikátort: most az e.megyei tanácstól számos elégületlenek, a' presbyterium ellenében, jelenlegi segédöket kérik lelkészökül, az özvegy lelkésznö egy évig leendő díjazása — annus gratiae — mellett. Kérelmök, mint nem törvényes, meg nem adatott. Ekkor ugyanezek panaszt emelnek , egyházuknak a' presbyterium miatt rég növekedő kárai felett. Vádok megvizsgálására küldöttség neveztetett; egyszersmind hason elégületlenségek kikerülhetéseért végeztetett 's megyeileg köröztetni határoztatott , miként minden presbyterium, magát annyiszor, mennyiszer egyházi közgyűlésben minden illető egyháztagok szavazata 's ne önmaga által egészítse ki; hogy pedig nagyobb polgári hatással is birjon a' hadnagy és biró is — hol hitünk sorsosa — eskettessék fel, hivatala idejére presbyterül. E' végzésre egy lelkész indítványozá: lennének az isk.tanítók is hivataluknál fogva mind presbyterek: de indítványa, épen mivel a' gyakori presb. gyüléskedés a' tanítói hivatallal össze nem fér, oda módosult: hogy ha valamelly egyház presbyterséggel kívánná tisztelni tanítóját, ezt lennie szabad; de ugy azonban, hogy a'tanító csak akkor jelenhessen meg a' presb. gyűléseken, midőn megjelenése hivatalával nem ellenkezik 's tanításóráit miatta el nem mulasztja. Darah kis egyház lelkésze leköszönt, — jó nyugalmat neki pásztorkodásaért! 20 köböl buza és szekér fa, 8 szekér széna és pengő forint, lak, és gyermektanításért járó 24, — 24 pkr e maroknyi gyülekezet lelkészének fizetése.Régi elvünk szerint meg akartuk ifjítani e'kis anyát, leányegyházzá akartuk valósággal bűvölni: de víz között ül a' picziny Ithaka, 's más egyházbóli szolgálattétel benne szinte lehetlen; quasi-filia lön azért, 's papi helytartóul nyer egy ifjú egyént, kinek családa nem levén, a' kis jövedelmen csak eltengödhetik, míg meg nem házasúl. *) Felhozatván, hogy az illy, isko*) Ott, hol az iszapos Szamos kigyódzva csavarog 's Szatmár m. lapály-vidékét termékenynyé teszi 's majd a' dús mezöki öl habzó vetéseit évenként elsepri, csaknem minden csavarulaton emelkedik ritkuló szilvás közöl egy hegyes fatorony, vagy egy kis imaház mohos góth fedele. A' szilvafák között egy-egy kisded egyház. Sokan e' vidéket szegény-szernek híják: és ha önök látnák az ottani lelkész-állomásokat, könyezhetnének felettek. Mind anyagyülekezetek vannak e' szeren: de kicsinységük. erötlenségök miatt egy isk.tanítót is alig táplálhatnának; és mégis ők anyák 's többen közölök mind pap-,mind mesterrel is ellátvék. Itt mondják keser-önérzettel: nos numerus sumus! itt lakik a" kálamista papság, melly „könyével sózott kenyerét szegi." 'S ki fog segíthetni e' népen, mellynek nincs ereje ma-. lát is tanító lelkészek iskoláikat hanyagolják y azoknak állásáról az esp. hivatalt, divatozó rendszerünk kötelezése szerint, havonként értesíteni elmulasztják; másrészről,sok szülékgyermekeiket iskoláztatni vonakodnak. Az elsőbbek körlevél által, hivataltóli felfüggesztelésök terhe alatt, kötelességökre emlékeztetnek; az utóbbiak ellen megyei assistentia kéretik. Kölese lelkipásztora elhunyt. Vocatio penes ecclesiam! Esperes úrtól széles Magyarországra kére engedvényt: de ő megyében maradást ajánlott ezért, kért megyénkből egyet sőt talán kettőt: az esp. beleegyezést meg is nyerte, de a' kért lelkészt nem. Végre választotta t. Kósa Antal urmezei lelkészt Máramarosból, ki bizonyítványaival gyűlésünkön meg is jelent. Megrótta öt az esperes, consensus nélküli megjelenéseért, meg - egy táblabíró egyházának idő előtt tett felmondásaért; egy n.t. ülnök pedig „széles Magyarországra" szóló híhatási jogát a' k — i egyháznak csak azon esetre ismerte el, ha e.megyénk alkalmas egyénnel nem szolgálhatna. Viták után, mellyek, kiválta*k—i egyház követeinek illedelemsértö nyilatkozataikat 's piszkolódásteljes folyamodó levelöket illették, kérelmök megadatott: de jegyzőkönyvbe iktattatni 's az érd. egyházzal is közöltetni határoztatott, miként illy modorbani fellépése roszaltatik 's ha tetszett e.megyénkböl lelkészért kimenni, -tartsa I azt holtáig — utínam ubique ! — és a' lelkész se számoljon — mennyiben némileg tolakodni látszik | — a' megye előmozdítására. E' végzetre a' szóban forgott lelkész megszólalt, 's azon esetre, ha a' megye, kegyét róla illy módon levenné, visszalépésre eltökélett szándékát nyilvánítá. Szavai czélt találtak, ö maga felmentetett *s nem leszen rab köztünk, de egyházán a' holtigtartás súlya meghagyatott. — Géberjénbö 1 hallottunk egy szívrázó folyamodást, legtragikusabb jelenetét egy prot. pap életviszonyainak — szerakuly popa f — És ím egyháza még is ellene fordúl és őt3 a* csak most tűz által károsultat, bebízonyítatlan — örökre hihetlen váddal terheli, söt a' tűz-okozta károkat szomszéd egyház elöljárói által már rá is becsülteié. Vizsgálatra megy hozzájok maga a' mólt. gondnok úr egy társával; Isten vezérelje lépteit! Változott a' meglátogatott társ, a' még kisebb Tatárfalvára. Változott kivüle még hét lelkipásztor, jobbára közohajtásuk szerint. Változtak több tanítóink. Ülnökeink lettek Lettesei Sullyok Gedeon tb. és pörtárnok és Szolnoki Jármy József tb. begát egyházilag fentarthatni V Tiz illy kis egyházat tervezett e' megye fiók-gyülekezetekul másokhoz csatolni., de a' nagy vizek, az utak gyakori járhatlansága miatt bajos a'kivitel; bajos, mert a'bennök szolgáló lelkészek, bárha szigorúan ís, csak élnek 's igy halál által helyÖk meg nem ürül, tehetösb egyházak is pedig rajtok és kis társukon a' belölök való lelkész-választással nem igen segítenek; talán azért is, mert hajdan a' gyengébb vizsgálatoknál igy szóllának: ,,Daráhra is pap kell." K.