Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1844 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1844-12-21 / 51. szám

berbarát szivéből örvendett, 's lelke forró indulatjából kivánt üdvös sikert törekvésekre. Es nem hunyorgatott egy lelkes lelkész is kancsal szemekkel, ki fel tudta azt gondolni, hogy ök azt teszik, mit a1

haladás századja tenniök parancsol, — honnét tudja tehát azt E. J. ur merítni, hogy olly sok gyanusítgatások 's balra magyarázások történtek az ö egyesülésök iránt? ezt megfejteni nem tudom. Sőt én azt mondom, hogy a1

kik a' tanítók közül az egyletet indítványozták 's létre hozák, nemcsak meglehetős, de magos fokán állnak műveltségűknek: Mert ha félig-meddig lettek volna müveitek, meg nem értették volna a' kor szózatát, hanem tovább is szunyókáltak volna a' tespedés lágy párnáin; hogy tehát egyesültek a' nemes és sz. czél előmozdítására, az öntökéletesítés megközelítésére, ez tanuja szép műveltségűknek! Közleménye végén szívszakadva ajánlja az egyesülést — az már megtörtént. En bátor vagyok nyilvánítni, miként a' gömöri 43 papok közül alig lehetnek tizen,kik valamelly olvasóegyletnek tagjai nem volnának. Kár, valóban kár E. J. urnák az egyenesség utárólolly sokszor lelépni mert „a' ki tökéletességben jár, bátorságban jár : a' ki pedig elfordítja utat, egyebeknek tanúságra leszen. Péld. 10. 9." Berekesztem kissé hosszura is nyúlt válaszomat, azon szives kérelemmel, hogy lelke szép tehetségeit E. J. ur ezután igazságosabb czikkek közlésére fordítsa. Mert eddig közleményei nem a' tiszta tökéletesség színeivel rajzoltattak. ,,A' ki tökéletességben jár,igazságot cselekszik, és igazságot szól az ö szivében. A* ki nem rágalmaz nyelvével, nem cselekszik felebarátjának gonoszt; és gyalázatot nem szerez felebarátjának." 15. Solt. 2. 3. Szabó Sámuel, a' turócz-vályvölgyi olv. egyl. tag r/§iiiat-<szó. Nem nagy azon egyházi lapok száma, melylyekben a' zsinat-szó feltalálható nem volna. Már csak e' lefolyó évben is mennyiszer előfordult lapjainkban, azt megszámlálni nem szükség. Valahányszor olvasás közben e' szóra jutott el szemem, mindannyiszor feltevém magamban: hogy róla egy rövid elmefuttatást leszek írandó ; mit annál inkább is lehetek, mivel e1

lapokban nemcsak dolgokról, hanem még szókról is vala olvasni szerencsénk. Ki nem emlékeznék olvasóink között a1

mysta szóra, mellyröl több iratok láttak napvilágot? Nem különben fonlos tárgy volt egy időben még az is: mi jobb, lelkésznek mondassák e' a' keresztyén egyházi tanító vagy prédikátornak, vagy hitszónoknak, vagy lelkipásztornak, vagy végre csak papnak? Miszerint már most mi egyháziak annyira vagyunk a1

nevekkel, hogy bennök tetszésünk szerint válogathatunk, és a'sok közül, a' pap néven kivül, akármellyiket írjuk nevűnk alá, charakter jegyül, mégis mindegyik csak papot jelent biz az. Lelkész, hitszónok, egyik sem találtatik fel a' sz. Írásban, ellenben a' papszó igenis; azért én ez utolsót mindig használni leginkább szeretem. Ezek előre bocsátása után már most a zsinat-szóról is nem árt némelly észrevételeket ide iktatni. Ugy gondolom, a' zsinat-név helyett jó volna talán honi szót használni, mivel az, mint tudva van, nyelvünkben jövevény és idegenből leszármazott. Született már jó ideje, anyja máig is éleiben van „synodus" név alatt. Már pedig azt régen tudtuk, hogy synodus magyarul: gyűlést, összemenetelt jelent, mellyböl ügylett zsinat magyar nyelvünkben, hogy elvágták tőle az us-t, 's megmaradt a' synód, mellyböl utóbb zsinat lett, annál természetiebben pedig, ha még a'német gyengébb 's kényesebb hangokra 's kimondásokra is ügyeltek az ezt kezdetben használók. — A' zsinat annyira ismeretséget vetett a' magyarokkal, hogy ezek befogadták és fel is magasztalták; mert ollyan polczra helyeztették, hová most már a' legderekabb szó is nehezen vergödhelikfel. Azonban talán még fényes polczáról lepottyanhatik. Hogy eddig valaki ellene szót emelni elmulasztá, annak köszönheti, hogy reá kevés figyelem fordítatott, 's hittük, hogy az igen helyes kis szó, 's megállhat a' maga helyén, annak a' fényes egyesületnek, mellyet kifejezni akarunk vele, értelmi felfogására akárkiben is eléggé alkalmatos. De furcsa kis szó ez, 's ha lehet, felmagasztalt állásáról lerántsuk, és adjuk a' gyerekeknek, kik azt legtöbbször és jobban tudják használni. Vannak jeles szavak, mellyek joggal ellene támadhatnak, állítván, hogy ök érdemlik a zsinat-szó tisztességét, mivel helyesebben viselik magokat és nem nyeszesznek, nem lármáznak, nem visítnak, mint a1

zsinat. Mert ugyan is e' szó honi nyelvünkben még a' köznép nagy száma előtt sem ismeretlen, csakhogy egészen más értelemben divatozik náluk, mint a' tudósoknál. A' köznép közül igen sokan a' zsinat-szó alatt még eddig, tudtomra, nem érteltek egyebet, mint neszt, lármát, zsibongást, csevetülést, és ha zsinatot említünk nekik, soha sem érlik alatta azt a' fényes testületet, mellyet mi tanultabbak általa kifejezünk. Ha mondanád elötle: „most zsinat lesz ; az urak zsinatra utaznak," alig értene egyebet alatta, mint azt: lesz nagy lárma és az urak mennek neszt indítani, ámbár néha megtörténik, mit a"1

köznép a' zsinat alatt ért, hogy a' gyűléseken tanácskozások közben jókora zsinatolás támad. Még a'tanítók is vajmi sokszor használták 's tán használják iskoláinkban a'zsinat-szót.Jól emlékezem elemi oskolába járásom idejére, midőn tanítónk fölöstököm- vagy egyébkor is köztünk nem volt,akkor mi folytattuk a' zsinatolást kedvünkre elannyira, hogy tanítónk szobájába is felhatolt, mire aztán ő sietve jött boszűsan hozzánk, mondván: