Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1844 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1844-11-09 / 45. szám

tanításai is az uj magyar köntösnek reájok leendő illesztgetése által tétessenek homályosokká, és a népnek lelkiekben való építésére alkalmatlanokká. Lehet is ennélfogva reményleni, hogy az illető egyházi hatóság, bölcsesége szerint, ezen kérésnek teljesítését azon időre fogja halasztani, mellyben a' magyar nyelv kifejlődése annyira mennyire bevégezve, szabályai megállapítva, szavai a' közönséges velek vaió élés által honosítva lesznek; hogy igy a' született magyar ne legyen kénytelen a' magyar biblia mellett magyar szótárt is szüntelen kezében tartani a' végre, hogy ennek segedelmével amannak értelméhez nagy ügygyei bajjal hozzá juthasson. Az egyházi beszédek figyelmes hallgatója továbbá könnyen észreveheti, hogy a1

fentebbi panaszokban tett érthetetlenségnek és népszerűtlen beszédnek másik föoka ez: hogy sokan az egyházi tanítók közül az egyes szókban és egyszerű szólás formáiban — mellyekbe pedig a' közönséges értelem elegendő erőt és ékességet adott annak kitételére, a' mit azok jelentenek — nem találván fel a'tulajdonságot, melly a' beszéd éke sítésére megkívántatik, körülírásokkal, trópusokkal tömik meg beszédeiket; mintha a' mesterséggel felezifrázott piperés ruha nagyobb ékességére volna a" testnek, mint az egyszerű csínos öltözet. Igy p. o. szégyenlenék kibocsátani szájokon az illyen egyszerű mondást: szerencsés vagy szerencsétlen ember; mivel igy, itéletök szerint, nincsen abban semmi ékesség; hanem a1

szerencsés emberről ezt mondják: hogy azt a* kedvező sors kényelmes karjai között rengeti; a' szerencsétlenről ezt: hogy azt a' baleset kegyetlen kezeivel a' szerencsétlenség feneketlen örvényébe taszította; a' megholtról ezt: hogy annak szivében az életnek verő órája lefolyt *s a' t. 's a' t. mert illyen módon adatik meg, ezt gondolják, a' beszédnek kellő ékessége. Az illyen szólás formái valeant quanlum va-Iere possunt, 's menjenek bár módjával és jól megválogatva az egyházi beszédekben is olly— formán, mint a" virágos edények az ebédlő asztalokon ; de tagadni nem lehet, hogy valamint a' jól készült eledelek elégítik meg a1

vendégeket: épen ugy az érthetően és népszerűn előadott igazságok világosítják a'hallgatók értelmét, 's buzdítják a' jónak követésére azoknak szivét; az illyen czifra mondások rakásra halmozása pedig az egyházi beszédet világosságától, népszerűségétől, következésképen épületességétöl is megfosztja; mivel azok közül egynek értelmét még ki sem találta a'gyakorlatlan elméjű ember, a'midőn már másik, harmadik 's többek értelmének keresgélésével kell neki magát fárasztani, és utoljára is mindeniket megértés nélkül kénytelen fülei mellett elbocsátani. Cicero a' magn kedves Atticusához küldött egy levelében ezt írja annak: Charta ipsa ne nos prodat, pertimesco. Itaque posthac si erunt mihi plura ad te seribenda: allegoriis obseurabo. Micsoda áruitatástól félt itt Cicero ? nem tudom; de tudom azt, hogy a' keresztyén egyházi tanító, ha tisztán prédikálja az evangeliomot: nem félhet semmi áruitatástól; 's ennélfogva nincsen is sem oka, sem szüksége arra, hogy egyházi beszédeit tropusokkal, allegóriákkal igyekezzék homályosokká tenni. A' beszédben megkívántató tulajdonságok között legelső az érthetőség. E' teszi a' beszédet élővé és hatóvá, mint a' lélek a' testet; e' nélkül pedig hasonlóvá lesz az a' holt teslhez, mellyre ha a' csillagokat ékességül reá raggathatnánk is: ez által abba életet nem adhatnánk. Valamint azért a' beszédnek ezen legfőbb tulajdonságát ismeretlen uj szók által elvenni nem szabad: épen ugy a* szerfelett való csinosgatás által sem szabad ezt cselekedni; annyival is inkább, mivel az érthetőség és népszerűség mellett lehet a' beszédnek ollyan ékességet adni, melly azt a' hallgatók előtt kedvessé teszi. Periclesröl ez hagyatott emlékezetben, hogy a' mit ő mondott, az, Cicero szavai szerint, omnibus populare et jucundum videbatur. Ha meglehetett ez Pericles idejében: meglehet ma is, csak igyekezzünk rajta. Roszul érlene engem az, ki ezt mondaná, hogy én a' tropusokkal való élést az egyházi beszédekből átaljában ki akarom hagyatni; mert tudom én azt, hogy a' tropusok a' magyar nyelvbe is annyira bele vannak szőve 's fonva, hogy észre se vesszük, mikor azokat szánkból kibocsátjuk, még pedig beszédünknek nem kevés ékességére; tudom, hogy Cicero mit itél a'tropusokról; tudom, hogy Quintilianus szerint is nihil tum gralius est, tum delectat magis, quam metaphorae in loco usurpatae; de ludom ám ezt is, hogy valamint minden módjával jó: ugy a' tropusokkal való élésnek is ideje és helye van. Nem a1

tropusokkal való élés ellen szólok tehát én, hanem az azokkal való visszaélés ellen, melly mindent tropusokkal akarván kitenni, ez által a' beszédnek értelmét a* hallgatók elméje előtt eltakarja. Mintha hallanám, hogy ezt mondják ezekre tisztitársaim közül némellyek: a' ki ezeket irta, annak öreg embernek kell lenni. Mikor ő egyházi hivatalba lépett, akkor más pennával irtak, mással irnak pedig most. Sok víz lefolyt azóta a* Dunán; nagyot változott azóta az egyházi beszédekre nézve a1

nép ízlése. Ilogy 36 esztendő óta valamint mindenre, ugy az egyházi beszédekre nézve is nagyot változhatott és vállozott is a' nép Ízlése, nem tagadom; de tagadom ezt, hogy az annyira megváltozott volna, hogy már ma azt tartja a' nép jónak, szépnek, helyesnek, a* miérthetetlen. Dii talem terris avertite pestem! az Isten Őrizze a' magyart az Ízlésnek azon veszettségétől, hogy azt kedvelje , azt szeresse, a' mit nem ért 11 De hogy