Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1844 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1844-09-14 / 37. szám

ezért e1 körül sürgetős, 's gyökeres reform, kívánatos. Igaz, hogy a' közrendű halottak felett egy predikátio tartatik: de a' gyakoriság itt is közönyösséget idézett azok iránt elő, mert kivált népesb egyházakban, sűrűbb halomás esetében, az 1 p. ft vagy ennél is csekélyebb stoláért, naponta 4 's több ízben is tartatván azok a' város külön szegletein feliittetett sátor alatt, csoda-e, ha a1

szó legteljesb értelmében elhangzanak, 's legfőbb siker, mit eszközölni képesek, a' pillanatnyi részvétre gerjesztés; 's ne véljük, hogy a1

nagy tömeget mindenkor a'halotti predikatiók iránti érdek vonszaná a' gyászünnepélyre , megjelen ez ott is, hol nem a' legkedvesb ajkú szónok szónokol: az élelleirás, a' halott életkora 's a' t. körülmények megtudása 's értése föindító ok legtöbbször a' temetkezéseken megjelenésre; végül a' halotti predikatiók, gyakoriság- 's ugyanazonosságuk mialt a' lelkipásztorokban is egykedvűséget, közönyösséget szülnek ! 's így eszközli maga a' rendszer a' vallásos kegyeletek sülyedését, igy teljesedik be Fáynk szava, hogy az szolgáira is kihat. Már ha a' predikátiók a' köznépre nézve kívánt hatás nélküliek; a' lelkipásztorokat illetőleg pedig, — kik földi boldogságuk életfája gyökerét metszenék el magok iránti irgalmatlanságból, ha kivált tekintélyesb felek halottja felett, a' de mortuis nil, nisi verum elvet követnék, valósággal hivatalméltóság- 's tekintély— sülyesztök, egyéb tekinteteket most mellőzve: azokat, én részemről, zsinaton végkép megszüntetni, eltöröltetni óhajtóm, annyival inkább, mivel ezt, némelly egyházak saját körükben, zsinatot előzőleg is, habár indirecte, már foganatba is vevék. E' merényes vélemény kimondásaérti kárlioztatást kérem legalább addig felfüggesztetni, mig e1

tárgyra vonatkozó nézetem végig elmondandóm, — mert itt sem a' lelkipásztorokon könyítni, — kikre nézve a' katechisatio után, aligha a1

közönséges halotti predikatiók készítése nem a' legkevésbé ölő foglalatosság, — de azok hivatalos körét még terhesbílni czélom. Mi helvét hitvallású lelkipásztorok, felkaroljuk a'születés pillanatában a'keresztség által hit— sorsosinkat; kisérjük őket az iskolai 's templomi nevelés 's oktatás által, egész éltük folyásán keresztül, a' vallás biztató ígéreteivel, — de, canonaink által magunkat köteleztetteknek nem ismerhetvén, hitrokonink legnagyobb részét az élet— estvéje küszöbén, hol a' vallás biztató szavai legtöbb hatást eszközölhetnének, 's a' jobb életfelőli édes remény élesztgetése leginkább megkívántatnék, önmagukra hagyjuk, vagyis elhagyjuk, 's e részbeni nem szolgálati készségünket azzal koronázván meg, hogy legtöbben ugyanazokat, a' magosb helyzetű 's vagyonuakon kivül, — nyugtató sírjaikba ki sem kisérjük. Ott áll a' 75. canonban „Inter praecipna Pastorum Eeclesiarum officia non postremnm est, risitare et consolari aegrotos" ámde mostani 's eddigi rendszerünk mellett, hol azaz emberi erővel biró2, 3, 4 lelkipásztor, kik e' canon parancsát a' 15, 20, 30 's több ezer népességű egyházainkban teljesíthetnék? 's vájjon nem a' rendszerben van-e itt is a' hiba? hogy a' canon szavai életbe soha nem lép— hetének, 's ha az eddigi vágásból ki nem térünk, nem is léphetendnek, annyival inkább, mivel a' papokra nézve ott áll a' mentesítő záradék „quod ut rogatiet vocati faeiantmelly záradék szerinti köteleztetés ha köztudatra jut, aligha meg nem bokrosodnak népesb egyházainkban a' teljesíthetlenségig bajaink. A' betegek látogatása gyakorlatban van ugyannémelly kisebb népességű egyházainkban, de nem az idézett canon szerinti szellemben, t.i. vigasztalást bátorítás, hanem inkább a' 61 canon után az urvacsorája kiszolgáltatása végett, — melly canoni rendeletnek mi szolgált légyen alapul, a' benne foglalt záradék 's az akkor még egészen tisztára nem derülhetett körülményekből tudhatni. Én már kimondott elvem szerint, az urvacsorája kiszolgáltatása helyeül, egyedül a1

templomot tartván, azt a' betegekhez elvitelni, nehogy büntörlesztő halásunak képzeltessék, „neve viaticum quoddam morientibus absolute neeessarium." (Canon 61) tartassék, semmi feltétel alatt meg nem engedhetönek nyilvánítom ; de azt kötelességükké óhajtóm tétetni zsinatilag a' híveknek, hogy terhesb betegeiket, be nem várva a'haldoklási pillanatot, lelkipásztoruknak bejelentsék, 's ezek a' körülményhez illő könyörgésnek a1

beteggeli elmondása, majd biztató, bátorító szavak ugyanahhozi intézése végett, okvetetlen lemenni tartozzanak. Én ugy vélekedem, hogy nincs ollyan ember, legalább igen kicsiny azok száma, kikben a' vallásosságnak meglehet a' kedvező napokban elfojtott érzete a' terhesb betegség nyomasztó súlya alatt s a' halál révén, erőteljes fényre ne lobbanjon, 's annak biztató vigasztalásit léleknyugtatólag ne vennék lelkipásztoraiktól, — a' sokkal a'nagyobb részre leginkább ugy gondolnám, áll ez az állítás, mellyböl tehát az intézkedés szükséges volta önként következik. Azonban a' lelkipásztor beteghezi le nem hívása vagy hivhatása semmi egyházi észrevételt nem vonhat maga után. Már ezeket előre megjegyezvén, temetkezési rendszerünket, kivétel nélkül egész Magyarhonban mindenütt igy ohajtnám zsinatilag canonisáltatni. A' temetésre határozott óra eljöttekor, t. i. 48 óra elteltével, a' szomoru házhoz a' lelkipásztor, a' kántor, 2 's 3, az egyház által fizetett segéd-éneklő társaival, kik sűrűbb halomás esetében magok is temethetnének, — mert ideje volna valahára az iskolás, különben is gyengekoru gyermekeket e' czél elleni gyakorlattól, a' temetésekeni megjelenés köteleztetése alól felmenteni, annyival inkább, mivel, kivált a' népesb egyházakban, az őszi 's tavaszi hónapokban, a' tanulók szinte kizárólag a'