Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1844 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1844-01-27 / 4. szám

világ-nézettel, de még kevésbbé a' 17-ik század' prot. orthodoxiájával, melly némellyegyházatyák' módjára, a' pogányok' erényit bünlétre kárhoztatá és pedig a' reformátorok' tanából merített következetességnél fogva, miután azok az isten' képét az emberben az eredeti bün által elszenderültnek tekintették vala. A' tudomány hatalma legyőzte a' kizárólagos tekintély-hitet. Az észben átalán el lön ismerve az igaznak azon kútfeje, mellyből minden korszak' bölcsei merítettek vala. Mármost némellyek azon igazságokat, mellyek az észnek és lelkismeretnek nyilvánulnak , egyetlen egy isteni nyilatkozványul tekinték, ollyképen, hogy ennek kibélyegülte — sőt gyakran csak burkolata — minden történetszerű istennyilatkozvány; mások ragaszkodának a' történetszerü istennyilatkozványhoz, a' menynyiben ők ebben 's igy a' keresztyén vallásban, mint ezen nyilatkozvány' czélponljában, amaz észnyilatkozványnak az emberi nemre nézve szükséges egészítményét szemlélték. Igy támadt a' rationalismus és az újabbkori bölcselem. Emennek képviselőjéül Leibnitz, amazéul Kant tekinthető. Az ellentéteknek előbb ki kell fejleniök, azután következik még csak azon belátás, melly az ellentéteket magasabb egységgé szövetkezteti. A-zért lön csak egy megmerevült tekintély-hit' uralgása után uralgóvá a' rationalismus. Ez annál közönségesebbé lett Németországban, mivel (legbővebb értelemben vett) elveiben többé kevesebbé osztozának, a'legnevezetesebb német irók, kik a' mult század' végével és a' mostaninak elején virágozának. Igy: Kant, Lessing, Jacobi, Schiller. Lessing' „Bölcs Náthán eme szellemiránynak költői kinyomata. Ez a' rationalismus' színműve. De ezen irányban sem a' vallási, sem a' tudományi szomj valódi elégülést nem lelt. Eme kor' bölcsészinek nagyobb részéről elmondható az, mit Hegel Jacobiról monda ki: ,. Jacobi hasonlít egy magános eszmélőhöz , ki a' nap' reggelén egy őskoros rejtélyt talált örök sziklába vágva. 0 hisz a' rejtélyben, de hiába vesződik megfejtésével. Egész nap magával hordozza, fontos jelentményt csalogat ki belőle, kibélyegzi tanokká és képekké, mellyek a' halgatót örömmel, nemes vágyakkal és sejtelmekkel éltetik; de a' megfejtés nem sikerül, és ő este azon reménnyel fekszik le, hogy valamelly isteni álom, vagy a'legközelebbi ébredés néki a' szót, melly után eped, megnevezendi, a' szót, mellyben olly rendületlenül hitt." (Hegel' munkái XVI. 203.) De a' bölcselem hatékonyabban segélendi amaz ős-koros rejtélyt megfejteni, ha tudományival együtt, az erkölcsi és vallási szomjat is kielégíti , és a' nélkül, hogy kény-kedvüen magyarázgassa a' keresztyén hittant, ezzel öszhangzatba hozza magát. Ha ez a' bölcselemnek sikerül, ha a' böJcsclem névszerint az Istenről és ennek a' világbani nyilatkozványáról szóló tant az említett módon mélyebb fölfogás' tárgyává teszi; ugy sok egymás ellen küszködő 's egyoldalúságuknál fogva balnézeteket egy magasabb tudattá egyesítend, s igy nem oldólag, hanem kapcsolólag folyand be a'hittudományra, melly az illyen bölcselem nélkül könnyen puszta tekintély-hitté merevül. A' csupán tagadólagos rendszerek sokkal inkább álnak szemközt az emberi szellem' legfőbb és legvalódibb szükségivei, mintsem hogy maradandó hatást idézhessenek elő. Az illyenek nem egyebek ollyan átmeneti pontoknál, mellyek a' tudománynak valamelly régibb és újabb alakja közt feküsznek. Isten után sóvárgó kebel nem érheti be olly istennel, ki nem egyéb eszünk' postulatumánál, vagy ki csak világiélek (Weltseele); és csakugyan fölül is emelkedett már a' tudomány a' csupán deistai vagy pantheistai állásponton, és annál fogva már össze kezd hangozni a' keresztyén hiltudománynyal. A' bölcselem szolgájává ugyan nem lehet többé a' hittudománynak, de igenis barátjává. E' kettőnek egymássali kiengesztelése képezi korunk' tudományos theologiájának alapeszméjét. A' bölcselem' jelen irányzata átalán sokkal komolyabban tűzte ki magának föladásul, hogy mind a' természetet, mind a' történetet életművies öszszefüggésben fogja fői. Ekkint igyekszik a'keresztyén theologia is a' különféle egyháztörténeti korszakokban létezett alakjait és fejlemfokait az egyházi tanoknak és intézeteknek ugy fölfogni, mint egy összefüggő egész' részeit és tényezőit. Ez által a' történetkutatás igazibbá és méltányosabbá lön. Ezen irány' következtében a' protestantismus' előbbi fejlemfokai ugyanazon részrehajlatlansággal lőnek tárgyalva, mint a' reformatio elölti idők. Például említhetők Menzel A. Németország' története a'reformatio óta, \ oigt VII. Gergely'története. A' történetteli ezen részrchajlatlanabb és tárgyszerűbb (objectiv) bánásmód sok—a' keresztyén hitfelekezetek köztti — félreértéseket háríta el. Történeties összefüggésben máskép tűnnek föl a' dolgok, mint felekezeti érdek1

szempontjából tekintve. Sok tana a' r. kath. egyháznak, sok az ő papuralmi intézeti közül inkább lön méltányolva protestáns mint r. kath. íróktól. Igy gyakran épen amazoktól lön elismerve a' zárdák' és szerzetek'jótékony hatása, ha mindjárt ügyekvének is kimutatni, miszerint ezek már túlélték magukat és eredeti rendeltetésüknek korunkban többé meg nem felelhetök. A' prot. hittudomány' különféle irányinak eddigi, vázlatából annyi legalább kiviláglik, miszerint ezek önkénytelen összefüggésben állnak és csak úgy foghatók föl helyesen, ha szellemi fejlemfokokul nézetnek. Ezen irányok'története, hasonló valamelly egyén' történetéhez, ki ifjú korában ahoz, mit az egyház' tekintélye eleibeszab, betű szerint ragaszkodik, élemült éviben ki törek%