Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1844 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1844-07-27 / 30. szám

tartják szemeik előtt. A' kard és formaruha mellett felhozni szokott okok, u. m. a' gyűlés tekintetének emelése, nagyobb méltósága , szebb rendfentarlás 'sat, semmi más. mint ábránd, — mellyet, mint valótlan dolgot, az élet kineveti. Megmondom én, mi tenné a' gyűlést széppé, méltóságossá: pártszenvedély nem léte, komoly, nyugodt tanácskozás, egymás beszédének csendes kihallgatása , egymás utáni szólás, a' mint magokat bejegyeztették, (nem pedig mikor egyszerre öt-hat beszél; vagy is inkább, hogy szavát megértsék, kiabál) továbbá az ellenvéleménynek szelid eltűrése, (mert bölcsen mondotta a' nagy ángolminister Pitt, hogy az ellenvéleményt, vagyis az oppositiót, áron is meg kellene venni, ha magában nem keletkeznék) minden illetlen és sértő kifejezésnek kikerülése, egymásiránti kimélet, a' másokat boszantó, és hej! heh sok drága időt ellopó örökös szólási viszketegnek legyőzése, a1 hosszú bevezetés és kikeringések helyett egyenesen dologhoz szólás, okosság, igazságosság,— és a' szokott elillanás helyeit békés kitartás 'sat. ezek jellemző vonásai a' szép gyűlésnek, 's a' hol ezek megtartatnak : olt nem kell sem palást sem kard, mégis megvan a' legszebb rend. — Ns Pestmegye gyülésteremébe még néhány év előtt be nem bocsátottak senkit, —- kivévén a' karzatra, — hacsak kardosan nem ment; mert úgy vélekedtek, hogy polgári öltönyben majd mindenféle elegybelegy nép betódul, 's lárma lesz, tolongás és rendetlenség. Most bemehet, kinek hogy tetszik, és nincsen koránt is olly zaj, mint volt a' csörrenő kard idejében; és a' hallgatóság alól és felül most is ugyanaz, a' ki volt, 's nem vegyül közé soha miveletlen, aljas nép; ezt a' tapasztalás bizonyítja. — A' tek királyi táblánál néhány év előtt rendelés adatott ki, hogy az ügyvédek az ügyvédi teremben (Procuratoria) csak magyar ruhában és kardosan jelenhetnek meg; és lön következő napon nagy csendesség a' teremben, és három öreg prokátor, derekaikat zománczos és broncz kardokkal felövedezvén, iilének vala nagy csendességben a' zöld asztal végén, és egymásnak szemébe nézének vala az ö szemeikkel, és várák vala nagy várakozással a' vitézlő collegákat, miként menendenek seregestöl a' terembe az ö kardjaikkal, hogy azokkal verdessék az asztaloknak és székeknek az ö lábait: de a' collegák otthon maradának vala. Másnap ismét nagy csendesség vala a'teremben, és ők ülének ismét a' zöld asztal végén, és néznek vala nagy várakozásban, és sokáig semmit sem szólnak vala, látván pedig elvégre, hogy a' collegák megint nem jönnek az ö kardjaikkal, mondának egymásnak: „édolognem jól van igy", és ezt a' mgos elnöknek is megmondják vala,és a' bölcs elnök nem engedilovábbis erötetni a'dolgot, és az ügyvédek seregestöl gyiilének a' terembe kard nélkül, és nem csörgeték azt, a1

mi nem volt, hanem csak lassú szóval zajongának, és zajonganak mind e' mai napiglan. Lett dolgok ezek, uraim! és kézzel foghatólag azt mutatják , hogy a' kard nem mindenüvé való. Ugyanez áll a' reverendáról is; ez is alkalmatlan a' nagy hőségben, mert nyaktól bokáig be kell gombolni; — és a' mi énelötlem legfontosabb, — az azt mindenütt viselőnek, akarva nem akarva, ordo szint ad, pedig a' protestánsok szentségei között ,,papirend'' nincs, 's ezt jól jegyezzük meg. — Lesznek ó-szemüek, nem kétlem, kik az itt elmondottakért engem káromlónak nevezendenek, és kiáltani fogják: hogy a' superintendentia gyűlése az eddig mindig szokásban volt kard és papiöltöny levetkezésével megszentségtelenittetett. Megszentségtelenítettétek bizony ti, kik a' papot és világit meggondolatlanul egymás ellenébe helyezvén, palástnak a' kardot szemközt tevén, protestáns egyházi gyűlésben a' hosszú zöld asztallal választó falat alkotlatok, 's a' két elemet egymással mintegy ellenséges állásba helyheztettétek. Megszentségtelenítenétek ti, ó-szemüek, kik a' protestantismus szelleméből nem érthető két elemet felállítván, 's különválasztástok által az egymás iránti bizalmatlanság és idegenség magvát elszórván, az emberi gyarlóságnál fogva természetes okot és alkalmat adtatok arra, hogy a'protest. egyházban nem is képzelhető, és ha valahol volt, csak hivatali visszaélésből lehetett r

papuralom és úrkény''(hierarchia, küriarchiajviszálkodást sziilö nevezetek megszülemjenek. Ez a' ti bűnötök, és ti miattatok a' miénk is, kik a' két homlokvonalt sokáig külön érdekűnek, söt sokszor ellenséges állásúnak lenni véltük, 's egymásirányában méltatlanul legidegenebbek valónk. Mi tehát e' reánk ragadt bün expiatiójára, egyházigyűlésben végkép letettük az ölölégy vert, és az ártatlan papiköntöst, azokat csak akkor és ott, a' hol és a1

mikor kell, használandók. — A' sarkantyúk ideje lejárt; 's fővárosunkban — kivévén a' lovaglásnál, és néhány vén embernek alacsony sarkú széles csizmáján — sarkantyút többé nem láthatni: 's ez, ugy tartom, elöpostája volt a' kard nyugalomra tételének, mikor azzal ölni-vágni nem akarunk Azonban a' sarkantyú elhagyásával a' magyar nemzet nemzetiségében semmit sem veszteit, söt nemzetibbnek találom azt most, mint volt a' hosszú nyakú sarkantyú korában. — A' reverendának és palástnak gyü-Iésekbeni (mert itt nem a' szent szolgálatokról van szó) elhagyásával a' prot. papság papiasságából szinte semmit sem fog veszíteni; mert a' papiasság, — mint én felfogom, — a' lelkiatyai és népnevelői legszebb hivatás, és egyházi kormány becsületes betöltésében, nem pedig a' re-