Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1844 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1844-06-15 / 24. szám

bölcsészet'kifejlesztése körül, mint Sz; mert arra kétségtelen adataink vannak, hogy a' gnoslicusok' előjátéka után, épen a1

keresztyén hittudósok adák a' bölcsészetnek azon irányt, mellyben az, később, az iskolai bölcsészet' üres szóvitákkal terhelt haszontalankodásaiba bonyolódott. Tisztelet a' ker. egyházi atyák' kegyes lelkületének és jó czéljának: de hogy a' bölcsészet' igaz valójának sem kifejtésére, sem saját érdeme' kitüntetésére buzgó fáradozásaikban nem igen ügyeltek söt az akkori idő' lelkületét vizsgáló által méltánylandó vallásos hévvel, a1

bölcsészetnek inkább csak nemleges, t. i. hiányait ismertető oldalánál forogtak, az ugyan bizonyos; ámbár ezt vallásos nézetből tagadhatlanúl inkább dicsérnünk kell, mint gáncsolnunk. Ellenben tudjuk, hogy, nyúgoti európa a' görög bölcsészek' iratait elsőben is, nem az eredeti nyelvből, hanem az aráb fordításokból kölcsönözve kezdette ismerni, és hogy az aráboknak a' bölcsészet 's orvostudomány körüli érdemök föltűnő. Suum Cuique. 2) Leibnitz' monadologiáját Sz. egységnek fordítja ; de ez aligha nem nyomdai hiba ; mert világos, hogy Leibnitz a' wuwös-oknak e'nevet, nem számnézeti (arithmeticus) de állomány-nézeti (substantialis) okból adta. Alább a' 26-ik lapon a' monasok = egyediségeknek mondatnak. Ezt sem érhetem el. 3) Kant' potulatumát Sz. kéremény utjának fordítja, holott Kant, postulatuma' eredményeit , világ' kincséért sem precario állóknak, hanem észkisztőleg vagy is észkényszerítőleg (apodictice) állani tartozóknak tekintette. 4) Sclielling nem azt állítja, hogy a' magát sarkaira elkülönző eszményi és valódi közül egyiknek a' másikba átmente teszi a' világot és Istent: hanem az általányból (Istenből) származó, és külön sarkok'irányában kisugárzó eszményi és valódinak egymással különféle módosításokbani társulata állítja elő a' világ'egyes részeit, mellyeknek összezete teszi az isten' eszméjének schemáját (Deus explicitus) vagyis érzékileg szemlélhető képét. Ez igy egészen más. Schelling'absolutusidentismusát is a' pantheismussal ugyanazonítani, talán kemény Ítélet. (Vége köv.) Miilföldi közlemények. Lipcse. Május 28. A' „Bote des evang. Vereins der Gusztav-Adolph-Stiftung" a'svéd királynak az ezen egyesület'középponti ügyelnökségéhez intézett eme' következő kéziratát közli: „Uraim! Gusztáv-Adolf-alapítv. evang. egyesületi ügyelnök urak! Azon hódolat, mellyel önök mart. 23-kán költ felírásukban üdvözült drága atyám' emlékét tisztelik, mélyen meghatott engemet. A' fiú hálás ezért önöknek, mint fejedelem belsőkép ösztönőztetem önöknek ezen érzelmemet kifejezni és az iránt biztosítani, miként működésök' czélja mindenkoron részvétem' és oltalmam' tárgya leend. A' felvilágosult első Gusztáv egyszersmind első fejedelem is vala északon, ki a' protestáns vallást birodalmába behozta és annak terjedése miatt sok éven át nem egy nehéz küzdelmet álla ki. Az ö dicső unokája, a'nagy Gusztáv-Adolf bajnok, életét áldozta fel a' lelkismereti szabadság' dicső ügye miatt. Üdvözült atyám mind tanításával, inind példájával még mélyebben gyökerezteté meg bennem ezen emlékezeteket. Én annálfogva kettős kötelességet teljesítek, mint utódja illyen eldődeimnek és mint királya két protestáns birodalomnak, midőn önök' evang. egyesületének nemcsak folytonos figyelmemet ajánlom, hanem egyszersmind őszinte részvétemet is minden alkalommal bizonyítandom. Önök' szerencse-kivánalai országiásom' dicsöségteljes sükerét illetőleg nagyon kellemesek előttem Bár hallgassák meg azokat az egek ! Ha népeim' javára irányzott szakadatlan fáradalmaim sikertérnek, magam is boldognak fogom érezni magamat, és a' mindenhatónak áldása általa' koronáknak terhe is könyebbülend. Kérem az Istent, hogy önöket, ügyelnök uraim', és a' Gusztáv-Adolfalapítvány evang. egyesületének minden egyestagjait szent oltalmába fogadja, és mindnyájok iránt kedvező indulattal maradok. Stockholm, maj. 7., 1844/' Oszkár. Jarousseau prot. lelkész XTI. Lajos fr. király előtt. A' saintongi prot. lelkész, a' senneterrei hadivezér (Marschall) által, ki e' tartomány' főnöke volt, egyik vadonságból a'másikba üzettetett: mert ő halálra ítéltetett azért, hogy a'szegény földművesek prot. szertartás szerint, általa megkereszteltettek és megeskedtettek ! E' szerencsétlen helyzetében eltökélé magát XVI. Lajos király eleibe menni, ki, mint igaz és jószívű ur, életével és lelkismerete' szabadságával tán őt megajándékozza! Egybe gyüjté azért a' válereti erdőben gyülekezete' tagjait, igy szólítván meg őket: „Atyámfiai! rövid időre elhagylak titeket, arra kérendő szeretett királyunkat, engedje meg Istenünket anyanyelvünkön 's atyáinktól vett hitünkben imádni! az alalt az evangyéliom' olvasását Cheauvin Jánosrabizom!" Ekkor tisztelettel széles kalapjaikat levévén, azt kiálták: „Éljen a'király." De ugyanazon szempillanatban, mellyben a' miatyánkat elvégző lelkész , aratásukat az Isten' gondviselésébe ajánlván, hiveit elbocsátó, néhány lövések történtek. A' lovagos őrsereg vala az, melly eme' békés és imádkozó gyűlést ekképen szétüzé! A' lelkész' kalapját három lövés érte, 's ő komolyan ugyan, de panasz nélkül azt fejére tevé. Más nap végrendeletet tőn, 's elbúcsúzván feleségétől, megáldá 12 gyermekét, és szamárra ülve, Párisnak vevé útját! Ez utonmindenből kifogyván, végre életét kéregetéssel kellett fentartani. Több izben, itt ott valamit jobbítván kérelem levelében, két hó múlva érkezék meg egy est ve Párisban, hol az utsza-gyermekeknek csufolódásuk, és a' várossali ismeretlenségéből