Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1844 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1844-06-01 / 22. szám
szer elszalasztva, bajosan idéztethetik majd vissza.;minő modorral; bo(-. plága-. vesszővel-e, mint eddig. Én legalább most alkalmasb helyet nem tudok; ki szelídebb alakkal, gyerkőczék között amúgy gyetud, nevezze me^ 's mi övéi leszünk rekis jalszisaggal, tanítsanak? Mint tudtak, úgysem iuu, nevezze meg * mi o\ei leszuntv. szólhattak eddig, mestereink; e.kerületünkben szólni bmost csak egy szíves kerelmem segy forro|fognak málóIú g y, miü t tudnak, és tudni fognak biohajtásom marad még hátra. Kérelem mind azokhoz,jzonyosan, mert már szabad szólaniok, és gondolkodni kik a' belátás' 's befolyás' féifiai: ne sajnálják a' 's okoskodni fognak, mert lesz ezután miről gondolbefolyás' kedves fáradságot, magány- és nyilvános körökben, gyűléseken, iskolákban 's szentszékekről fölvilágosítani a' homályos és zavart nézeteket, eloszlatni a' bal és elfogult véleményeket, és szivére kötni minden evang. protestánsnak, sőt minden hazafinak, minden család apának és anyának a' szent ügyet, azon intézetnek pártolását, melly egyházunkra nézve, hajói intézkedünk, epochalis hatású Iehetend A'kis gyökérszálakban, nem az öreg gyökérágakban kezdődik és tart az organismus' élete. Ily— lyen gyökérszálacska, nemesb mag, vagy oltószem minden seminariumi derék növendék. Az áldás, a' jutalom, a' dísz ki nem maradandnak; sőt fényt árasztand az intézet nemzedékről nemzedékre azon egyházra, azon férfiakra, kik azt ápolva létrehozni segítették. Vajha a' seminariumnak, az embereket képzendő kezek' kimüveltetésére szentelt intézetnek magasztos eszméje varázserővel tudna megragadni egy genialis 's nemes lelket, hogy megtelvén vele, sziveket nyerőleg hirdetné azt közöttünk , míg az ige testté válnék; vajha költene férfiút, ki az ige' testesítését méltónak találná, hogy rá szánja élete', birtoka', lelkiereje' jobb részét, hogy ehez kösse nemesb dicsvágyát, ebben lelje büszkeségét és legédesb jutalmát, t. i. százezreknek áldását és érdemeinek, nevének hervadhatlanságát. Ez legbuzgóbb ohajtatom 's ünnepélyes imám: vajha teljesülését és zsenge áldásait még megélhetném ! Vandrák András. Ugyházi g y si lések: IfiáromszékröS. Erdély honitól. Folyó év' april hó' 26-án Sepsi-Szent-Györgyön a' rectori háznál tartatott sepsi e. kerületi részi, zsinaton — a' még csak Siriusi távolban rémlö presbyterialis elv felé — mire még az apostolok, kivált /J «/, majd Kálvin és elvrokoni, 's végre, a'cánon irőGelei, mint élő kőre, hogy legyen az irás szerint belőle lelkiház , fölépítek a' ref. vallás'egyházigazgatását — egy óriás lépést tettünk. 1) A' papuralom' egyedáruskodásai, egyházkerületünk' igazgatásába megszünvék. A' kor' szavát megértő mester-kar' azon kérelmét, miszerintegyházkerületünk' igazgatásában, tisztek'választásában 'stb., ő is döntő szavazattal bírjon", egy sziwel lélekkel pártoltuk, és örvendettünk, hogy mester atyánkfiainak is kezdett lenni szellemi élete. Lelkes gondolkodniok. Szóval, hataroztuk: „hogy mestereink'döntő szavazhatási tárgyában, Nagy Ferencz, Bakoni István. Kis János és Biró Sándor papok által, igen korszerűen készítetett bizottmányi munkálat' következtében, egyetlen pont kivétellel. részi, zsinatunkon előfordulható minden tárgyak fölött mestereink velünk együtt, döntve tanácskozzauak, és igen érdemes Gödri Ferencz főjegyzőnk által, tényünk' pártolására, minden erdélylioni ref. egyházkerületeink felszólítassanak.'"Ugy hiszszük, hogy tettünk egy üdvös szikra az emancipatio' nagy és szent tüzéből, "s közeledtünk ezzel is a' még távol levő presbyterialis elv íelé. Szájunkat Isten szólni teremté , ne fojtsuk hát meg tiszteletes barátim! Istennek akaratát senkiben, hogy legyen a' mester is — ki e' honnak embert nevel — ember, nem pedig csak mestör, és kérjük önöket! a' kornemtő' nevében: miket mi mondánk, legyenek igazságosak rá — azt, mit mindennap mondanak — mondani: Ammen. 2) — Válópereink' könyebbeni lefolyása és a'peresek'terhének könyebbítése "s költségének kímélése' tekintetéből véleményünk oda határozódolt, hogy részi, zsinatunkon végkép szűnjenek meg az illyetén perek; közigazgató ne mozdítsa feljebb , csak az elégületlen fél, de ez is csak a' Rikán belöli négy egyházak' választott rendes ülnökeiből alakult communitas' eleibe. Azon eszmével pedig, hogy minden háromszéki ember Enyedre menjen , csupán az Enyed körül levő papokból alakult püspöki fórumra perelni, meg nem barálkozhatánk. - 3) Egy kegy urnák minő joggyakorlata lehet a' csak rendes kepét fizető fölött? Kérdésre nézve, átalán véve csak abban állapodtunk meg , hogy mivel e. kerületünkben, gazdag és szegény — a'Székely jog' természeténél fogva—minden különbség nélkül, egyformán folytak be egyes egyházaink' igazgatásába, nem akarván egyházainkat uj privilégiumokkal fölzavarni, a' régi jó szokás és gyakorlat mellett, ha régi is, megmaradunk- Biró Sándor. Eleves-nagykunsági ref. egyházmegyei helyosztó gyűlés. Tartatott april' 1 i-ik napján Túr-Keviben a'városházánál, Sze7/tcs Sámuel esperes 's Jlle'ssy János gondnok elnökletök alatt, egész nyilvánossággal's szólásszabadsággal. számos egyházi és világi lalerizálók'' jelenlétében. Főbb tárgyak valának: 1) Az egyházi ülnökre beküldött *s Mező-Túron négy hivatalnok által felbontott szavazatok a'közgyűlésnek bemulattatának, hirül adatván, hogy a' nagyon megoszlott szavazatok közül legtöbbet nyert egyének' számát a' halál egygyel megcsonkítá. A' közgyűlés új szavazást rendelt, kijelölés nélkül- — 2) Derék Recskynk, ki nem reg olly nemesen sürgele u restnvratiól, de sürgetése visz-Nagy Ferenciünk* elnöklete alatt papokból és ugyan- gangra nem talála meghalálozván . helye szokott móannyi mesterekből álló vegyes bizottmányt neveztünk /1 TM betöltetni rendeltelek. --3) Hajdú Mihály esküit _ . " .. .... .. IIP Irif Q-7 orrvhQ-71 űnai<c a> I n nr tr i \ ti* I n m i Ií1 c 111 c 7 \A izgatásunk' húrjait; mivel pe dig papjaink közül is sokakban, mestereinkben pedig,' még most, átalános az ebbeli hijány; minő könyvek' *s hírlapok" olvasása szükséges elkerülhetlenül arrahogy a' mester-kar magát illy magos fokra fölmiivelhesse ? Iskoláinkat jobban hogyan rendezhetni? Mestereink iskoláikba minő kézikönyveket használjanak? telettel nyilvánítá, hogy magától az ) Háromszéktől e' részben tanulhatnának \alamit a' pesli gyülekezet' tagjai, kik nem rég azt határozák, hogy oktatót a'presbyteriumban választani nem szabad. Székács!