Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1844 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1844-01-13 / 2. szám

gyot szülne }

s azonfölül az ev. egyházat a' romaival küzös okleveleken , a' sz. iráson 's régi symbolumokon alapuló hitvallás' iratainál hagyná, mindig tiszteletre 's figyelemre méltó fogna lenni. Itt olt azonban kétség támadhatna az iránt, íIly egyesülést vájjon helyeselne-e a' pápa. Ez mindenesetre nagy engedmény volna a' protestantismusnak, 's ez annál kevésbbé szokott eddigelé illyen engedményekhez, mivel a' romaisággal harczhoz élet- 's halálra kellett elkészülve lennie. A-zonban illy engedményt Roma' részéről nem tarthat lehetlennek az egyház-történetek' ismerője. Több illy példa áll szemeink előtt. A' hussitáknak, midőn fegyverrel le nem győzethetének, nem volt-e urasztalánál megengedve a' kehely is? 's ezért mégis a' r. kath. egyházhoz fiókosítva maradának. Az egyesült görög egyházzal nem ugyanaz történik-e ma is? Egyesült-görögöknek a' pápa kelyhet, istentiszteletnél görög nyelvet, házas papokat, szigorúbb böjtöt 's más intézkedrnényeket enged A' német protestánsoknak, ha a' r. kath egyházhoz fiókulnának, nem fogná-e ugyanazt 's hasonlót megengedni, mit a' görögöknek rég megengede, 's őket mégis keresztyénekül elismerni? De mi birta Romát ezen eltökélet-, tulajdonkép engedményre 's mi kelté föl benne az óriási tervet, egyesíteni magával a' protestantismust, és mi adott neki reményt annak valósításához ? Erről többé vagy kevésbbé valószinüeket sejthetni. A' fejetlenség az angol egyházban, hol a' puseyismus nyilvánosan r. kalholicismus felé siet, annak várhatására látszik jogosítani Romát, hogy Angliát egykoron, tán nem épen hosszú idő múlva, ismét országjavaihoz számitandja; a'német prot. egyház' beltusái jogot látszanak adni a' romainak, Németországban is hasonlót reményiem. Mivel pedig a* r.katholicismus délen, Spanyolországban, és éjszakon, Lengyelországban , hatalmából olly sokat veszít, Romának óhajtania kell, hogy veszteségeit máshol üsse helyre, mit angol 1

s német protestansokkali egyesülés által lehetne elérni. Legyen bármint: maga a' terv kétségtelennek látszik, 's ha egy német romai lap', melly szoros összeköttetésben áll a' jezsuitákkal, állításának hihetni, romai levelezői azt irák neki, hogy a' ,kibékülés' kérdéséiben egy ev. püspöktől igen örvendetes levél érkezék a' pápához. Az már kétségesb lehet, az ev. egyház, nem csupán püspökei, hanem az egész ev. nép, papok 's nem-papok által képviseltetve, elfogadna-e illy kibékülést azon föltét alatt, hogy vallástéren mindennemű búvárkodásról lemondva, szellemi tespedésbe dűljön. Mi azt hisszük, hogy a' protestantismus soha nem volt, korunkban pedig legkevésbbé hajlandó illy alapon alkudozni Rómával. A' vallástér sokkal csiklandósb (ezt az unio-ügy Poroszországban 's a' vegyesházassági ügy Németországban eléggé mutatják), hogysem rajta a'legnagyobb vigyázattal működni nem kellene. Vajha meggondolnák ezt azok, kik az ev. egyházat, összeségében zsinatok által képviseltettet, meg sem kérdezve, azt vélik, hogy sorsát diplomatikai alkudozásokkal néhány prot. püspök és statusférfiu 's jezsuita-general közt végkép elhatározhatni. ^D. A. ZJ Lelkismeret-izabadsag katonák' számára! Cuvier Ottó metzi ref. papnak ,Lien' egyházi folyóirat1

kiadójához irt levele olly tárgyat hoz szőnyegre, melly több tekintetben komoly figyelmet érdemel. „Az alkotmány-charta, igy szól Cuvier, minden franczia polgárnak tökéletes lelkisméret-szabadságot biztosít. Vannak mindazáltal egész, pedig számos osztályok polgártársaink közt, mellyek e' szent jog' egy lényeges része' gyakorlatától megfosztvák. Katonákról szólok. Eddig kétségenkül tökéletes hit-szabadságot élveztek; de nem élvezik a' szabadságot, jelen lenni az istentiszteleten 's részt venni nyilvános imákban. Pedig ebben lényeges része áll a'lelkismeret'szabadságnak. Az előtt még sajnosb volt a' dolgok' álla— pótja. Hitsorsosinkat sokszor kényszerítik jelenlenni idegen vallás1

istentiszteletén. Ez immár nem történik, mi már is sok, de nem minden. Nem kell őket visszatartóztatni azon vallásnak , mellyet vallanak , istentiszteletébeni részvéttől , mi most történik. Mert a' vasárnap' egész reggele egész évente gyakorlatok-, szemlék-, felkiáltásokkal telik el ugy, hogy templomba-járás a' katonáknak tényleg egészen meg van tiltva. Ez igen nagy baj, min segíteni kell. A' hadsereg' sorai évenkint megnyílnak az ujonezoknak, a' nemzet' nagy része most már katona. Hazulról a' fiatalok áhítatos érzelmekkel jőnek, de elveszítik azokat a' rosz példa' befolyása alatt, 's azok, kikben illy érzelmek többé nincsenek, rosz gondolkozás-módjokban még inkább megedzenek. 'S ha néhány év múlva isten- 's leikükről egészen megfeledkezve kilépnek az ezredekből, családjokba magokkal viszik ama' hitetlenséget, melly kútfeje az egyedeket 's hont ostorozó mindenrosznak. Azonban nem csalódom annyira, miszerint hinném, hogyha e' bajon segítünk, áhítatos lesz valamennyi katonánk; de azt sem tagadhatni, hogy onnan valami jó csakugyan eredne. Kérdem tehát tiszttársimat, nem volna-e illő meghíni a' consistoriumokat, hogy e' végett felírjanak a1 kormányhoz? E' tárgyról a' papi confercntiák is tanácskozhatnának." — Cuvier' megjegyzései 's javaslata megfontolásra igen méltók. Igaz, fájdalom , hogy a' protestáns vallású franczia katonák csaknem mindenhol eszközök nélkül hagyatvák, valláshitöket 's igy áhítatosságukat fentartani. Katonai kórházakba, mellyek különös kath. gyóntatóval ellátvák, prot. papnak csak akkor szabad belépnie, ha őt valamellyik protestáns különösen kiváná. Azt pedig tudjuk, hogyillyesmit a' katonák mi gyéren kívánnak 's hogy rájok nézve üdvös volna, ha papjok hívatlan' is meglátogatná. Prot. pap' távollétében szabad mezeje is