Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1844 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1844-05-11 / 19. szám
tal már... megdöntetett! Küzdeni akartok ti haalmasb páJyasorsosim , hogy a' szent tekintély' arany korát még egyszer visszavarázsolhassátok ? igaz, hogy ti erősek vagytok mindenkép, de mondanom kell: minden küzdés, minden eröpazariás hasztalan, mert az ifjú, ki törvényes önállási korát elérte, aggott atyjának kedvéért gyermekké többé nem leend. Tehát ez elidösült atyái fogalomból nem határozhatjuk meg többé a' tárgyalt egyének' egymáshozi viszonyát, sőt mint bizonyost mondhatjuk, hogy ollyan komjáti cánonféleatyáskodás, melly szerint papok fogadhatják be 's csaphatják ki a' tanítókat... immár örökre korszerűtlenné vált. Múltból e' szerint — hacsak ferdült eredményre jutni nem kívánunk — jelen viszonyt ki nem okoskodhatván, azt kell megmutatnunk, mi e' két egyén jelenleg. Szegény paptársim, szinte ösztönszerűleg érzik mindnyájan, hogy a' hajdani állás váitozván, a' hajdani pap névnek is változást kell szenvednie, azért szorgosan kapkodnak mindenfelé név után, melly hun 's egészen kifejezze állásukat. Hasztalan fáradságtok barátim, mert nem találtok! 's ha a' jelen csakugyan nem jó , úgy nincs név, melly állástokat egészben adja. De legyetek nyugton, jó még a' mi régi nevünk , csakhogy egy kissé változott értelemben. Nem hagyom magamtól elpöröltetni, hogy mi még most is papok vagyunk, azaz atyák, lelki atyák, de... nem gyermekek' atyjai többé! 's ezt a' különbségecskéi ne feledjük. Azért is tanuljuk elhinni, hogy ha mi még most is az os apostolkori modorban — csak amúgy tekintélyesen— akarnánk rendelkezni, igazgatni sőt parancsolni, -- kivált mi protestáns papok, kik jószággal ellátva nem lévén, a'fiak' kegyelem-kenyerére szorultunk!! a'keserű visszahatás, a'vesztés előre bizonyos. Csak egyetlen hatalom maradt számunkra, mellyel még győzhetünk, 's ez a' fensőbb, nagyobbszerű lelkektől meg nem tagadható tiszteletnek — más szóval kegyeletnek — szent halalma Itt van állásunk' képe barátim, olly élelhűn, hogy engem magamat meglep a' hasonlatnak illy nagy volta. 'S ez állásunkban mi az oktató? 0 a' mi aláesésünkkel hozzánk közeledett, 's most már a' helyettesből munka- és bajtársunkká Ion , 's a' viszony köztünk ollyan , millyen lehet azok közt, kik mindketten kegyelemből élnek. Akarunk valami elsőbbséget? adni fog a' több ész; akarunk hatalmat? egyedül a' kegyelet' égi erejétől várhatjuk azt. Erős meggyőződéssel nyilvánítom, hogy ez a' jelen viszony prot. pap és oktató között elméletileg, mellybe előbb utóbb bele kell magunkat gyakorlatilag is szoktatnunk. Midőn tehát csak azon alárendeltség' szerepe az oktatóé, mellyet a' paptól bírt és bírni kellő nagyobb tudomány, 's magasb műveltség hoz magával, 's midőn még azon tekintélyt is kihagyám számításomból, mellyet a' pap, mint szentségek' kezelője érdemel, bizony nem vádolhat senki, hogy az oktatót eléggé nem méltányolva lealáztam volna. Azonban nézem az Óramutatót 's ott független egyenlőséget látok kívántatni, mertegyenően oktató mindkettő, egyenlő hasznos hatású mindkettő, 's a' maga nemében egyenlő készületi tartozik lenni mindkettő. Nincs ugyan e' függeten egyenlőség egész nyilvánosan kimondva, sőt ugy látszik , mintha némi tekintély' elsőbbsége hagyatnék a' papon, de ez nem azt teszi, hogy az oktatónak kell magánál elsőbbnek, magafelettinek néznie a' papot, hanem csak hogy a' nép nézheti azt ő felette, mint isteni kegyelem'sáfárját. De e' kis homály tisztára derül midőn az egyenlő díjt a' legnyiltabban látjuk követeltetni. Egyenlő díj, tehát egyenlő érdem; 's ha az érdem egyenlő , nem egyenlő lesz-e az állás ? Ha csupán oktatók volnánk és semmik többek , de vallásoktatók, e' követelés még akkor is némi kegyeletlenség' szinét viselné szemeimben. De hasztalan, ha a' protestantismus' lényege és kétlen elvei igy kívánják, akkor talán csak elnémulvahódoljunk? Nem, mert a' protestantismust, mint mindent, túlfeszíteni is lehet, és igy e' túlfeszítést kell kimutatnunk. Ismeritek ama szerencsétlen állapotot, midőn az igen sokszor 's szivvérzőleg csalatott ifjú végre egészen elveszti emberzet iránti hitét, szeretetét; tiszta barátságot, hü szerelmet ámulásnak tart, megtagad minden erényt, ármányos indokot csúsztatva alája, 's csak számít, csak okoskodik de nem levén semmi regényes sejtelem keblében boldogtalan! Ez kicsiben a'protestantismusnak jelen képe. Igy járt az összes emberzet is. Az öntudatlan gyermeki korbulifjuvá serdülvén,látta, hogy a' fenségesnek neve és leple alatt többnyire szenynyes , alacsony érdekek működének, hadat üzent tehát minden tekintélynek, 's bizalmatlanságában nagyon, is gyanakodóvá 's leggyöngédtelenebb fürkészővé lőn. Innét eredt aztán, hogy az istenség, melly addig porba borulva gyermekiodaolvadással imádtatott, most már hideg tiszteletlen vizsgálat' sőt szinte vegytani elemzés tárgya lett, a'vallás, melly közvetlen isteni kijelentésből származottnak tanitatik, most lerántaték a' leganyagibb tanok' sorába, 'saz első istenített oktató' utódi, most nem többek, mint bármelly abc oktatók ! Én azt hiszem, hogy itt egy kis túlzás van, mellynek változnia kell. De egyenlő állás, egyenlő jog, egyenlő díj mindkét egyénnek, vélné az ember ez már csak maximum, mellyen túl a' legmerészebb vágyak sem szárnyalnak... és aligha! Nem felejtettétek még mit monda Dobos első évi lapunk' 2. számában , miként a' papok' hivatalos köre, ennek üdve és haszna egy derék szónokr által az oktatókénak nyilván alárendeltetett. És higyjétek meg az a'szónok nem maga érez igy e' hazában. Azonban nem olvastatok a' gömöri oktatók' folyamodásáról, miszerint ők nem eléglik a'gyámság alól kivétetni, hanem még e. megyei ülnökökké is kiván-