Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1843 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1843-10-07 / 40. szám

kitűnőbb nyilatkozata, 's tükre, és műveltségének legbizonyosb súlymérője: úgy legjobb esköze a' nemzeti jellem' szilárdításának; de csak úgy , ha az irodalom'embereit alapos tudomány, izlés, illedelem ékesíti, tiszta kebel lelkesíti, és ollyan szellem, melly jól felfogva kora'szükségeit, nemzete' diagnosiseit, békés úton halad ugyan, míg lehet; de, ha szirtekre talál, lelkesen 's bátran megtámadni kész a' hon' néposztályai', felekezetei' tömege vagy töredékei'darabosságait, előítéleteit, hibáit, aljasságait; azonban, olly fegyverekkel, minőket itt egyedül használni szabad; t. i. tudomány, illedelem' és nyugodt lélek' fegyvereivel. Ugyan ezért, megveti ő a' tekintély-nyujtotta életlen kardokat; annál inkább, az alacsony párt-hév önhaszonlesés, élesség', és rágalom' gyilokjait és ezeket azért, mert neki főiránya: elvegyenlőségre vezetni honfitársait, erkölcsi, és nemzetiségi érzelmekben; nem pedig pártokra szaggatni azt a' hont, mellyen már úgy is eldaraboltság1

átka fekszik. E' végre, személyt az ügytől elválasztó szándékkal ragad ő tollat; hogy igy tanokkal tant, elvekkel elvet, védokokkal védokokat, és koránsem személyt, és ennek gyarlóságait állítson szembe. Az illyen szellemben működő írók' egyesülete aztán, valóságos nemtője a' nemzetnek; és ollyan, ki még a' sülyedt erkölcsű, korcs, elnemtelenedett nemzetekbe is, tudomány-kedvelést, jogérzetet, alkotmányos szabadság', és mivolt nemzetiség'' szerelmét lehelleni képes; sőt képes azt a' sir' széléről is vissza vinni, 's a' nemzeti rút haláltól megmenteni; mikép azt tették Hellas' és Latium' nagy nevü irói: kik járdáivá a' nemzeti nagyszerű emlékek között, magas gondolatokra emelkedtek; az angol és német irók, kik az elfrankosodott honnagyok' pártfogását nélkülözve , a' nemzeti nyelv' kiképzése által, magasztos érzelmeket költének fel földijeikben; tevék a' lengyelek, hónuk' eldaraboltatása után, és hősöket képeztek; sőt tevék némelly jobb szellemű olaszok is; jelesen: Goldoni, Gozzi és Sarpi; kik az ónkamarák' és fojtószobák' daczára is remek műveket teremtének. Nemzeteknek tehát, mellyek százados szenynyeikből kitisztulni, és férfias önállásba jutni akarnak , igen nagy gondot kell arra fordítni, hogy irodalmuk jószellemü, jóirányu legyen; miket csak Ugy biztosíthatnak, ha sújtják a' gyanúsítókat, és a-' szakadás , pártok, aljasságok' cselszövőit; kik azt sem tudják, mi az igazság, mi a' méltány, mi az illedék? és Pfeffelként, olly „varasbékák , mellyek csak azért borítják förtelmökkel el az igénytelen világú fénybogarakat, mert fénylenek az éji homálybanKülönösen honunknak csak olly irók előtt kell megnyitni füleit, kik kristálytiszta és angyaljó elveket hintegetnek; mivel ez most, mint b. Vesselényink helyesen megjegvzette: „saját nemzetisége'bélyegivé, tudomány-, művészet- és erényszeretetet óhajt kijelölni , és az cldaraboltság átka alól akar menekülni" : melly iránynak nem lehetnek hatalmasb gátlói, mint a' szeretetlenség' elveivel teljes irók. Mert, hogy jól megértsük a' dolgot, van nálunk is. két szirt, mikbe könnyen ütközhetik irodalmunk' hajója : egyik a' servilismus, másik a felhősdiség. Első becsület-máglyát rak annak, és pelengérre állítni kész azt, ki az aranykori keresztyénség' hosszas tanulmánya után, föl meri állítni az igaz vallás, papság és egyház' eszméit; és úgy találva, hogy ezektől jelenleg honunkban minden felekezeti egyházak eltávoztak, ajánlani bátor olly egyesület-pontot is, mellyben üdvös lenne a' viszon-egyesülés; hő kebellel ölelve és méltányolva nemcsak a' papsághanem a' világiak 's a' nép' érdekeit is; és történetileg megalapítva azt, hogy ős-magyar egyház-alkotó királyunk nem volt szolgai király, minőnek hiszi őt sok magyar, hamis adatok után; mit annál inkább akar földerítni, minél kétségtelenebb fényben áll előtte ezen igazság, hogy az anyaszentegyház' egységét és békéjét, mindig, főleg az zavarta meg, hogy a' felekezet' emberei nem elégedve meg azon egyszerű hitsummával, melly a' nicaeai symbolumban előadatik, és a' mellyhez — de itt már nagy figyelmet kérek — sem a' régibb pápák, sem az őskori királyok valamit adni, vagy belőle elvenni szabadosnak nem tartották*): ezekhez tehát ollyan különnemű tanokat, és iskolai véleményeket, dogmákat toldottak, ezek* kedveért, a' sz. írás' világos szavainak értelmét úgy elferdítették, hogy ezen, legföljebb iskolai árnyékgyakorlatoknak, elvégre egyetemes egyházi tanokká erőszakolása miatt, nagy szakadások történtek a' keresztyén anyaszentegyházban: mert, ezen véleményhősek, ábrándos nézeteiket úgy adták ki, mint üdvességre múlhatatlanul szükséges hitágazatokat; holott ezek, csak hittudósok' véleményei: és ha helyesek volnának is, korán sem érdemlenék, hogy alkalomul szolgáljanak sok millió hivő lelkeknek , az egyházi, és ebből folyó polgári megoszlásra, és *) Csak két tündöklő adatot említünk itt; egyik van I-sö Istvánunkróly

ennek elő törvénykönyve' első fejezetében, illy szavakkal: „Qui hanc collationem — symbulum — S. trinitatis dividere, vei minuere, sive augere conabuntur, hos ipsos esse scias haeresiarchae servos, et non S. ecclesiae filios." Másik 111. Len pápáról\ kihez midőn nagy Károly császár, 809 évben, követeket külde, azt sürgető, hogy tétessék a' nicaeai symbolum' igéi közé ez: fWoque; említett pápa, bár hívé ezen dogmát, mégsem helyeslé a' symbolum' tanai'szaporítását; igy nyilatkozva : „Itasenlio, ita teneo ex auctoritate patrum et seripturae ; Jicetque illud cantare; sed non ibi inserere, ubi prohibitum est. An putatis omnia ea , quae necessario oportet credere, ut quis catholicus sit, etiam necessario symbolo inserenda esse." C. Fleury Hist. d. egl. X. 715. H.