Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1843 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1843-09-02 / 35. szám

csak, 's kell is hogy azokból fejlődjék. Minden tanoda egy-egy kapuja, egy-egy bölcsője a' jö­vőnek. Gyermekinket itt neveljük, nemzedékünket itt képezzük , az emberi nem'jövendőjét; itt készít­jük elő, 's pedig nem egyedenként, hanem nagy­ban és közösen, és épen ebben rejlik haladásunk' 's közszellemi miveltségünk' minden titka. De mivel a' tanodák jelenünkben olly igen fontos és közfigyelmü intézetekké leltek , mivel reájok olly sokat bizunlt 's tolok olly sokat várunk, következik, hogy feladatuk egyszersmind nagyob­bult 's hogy munkájuk nehezült. És kire súlyul tulajdonképen e' nagy feladat és e' nehéz munka, melly a' tanodáknak a'nagy jövő' előkészítésében jutott ? Nem dül-e az legnagyobb részint a' taní­tók'vállaira? És ekképennem volt mégidő, melly­ben a' tanítóktól olly sokat vártunk, olly sokat követeltünk volna; — nem idő, mellyben ennél­fogva tanítónak lenni, olly dicső, de egyszers­mind olly súlyos hivatás lett volna, mint jele­nünkben. Mert nem mindegy akármikor és akár­hol tanítónak lenni. Költsük fel bár csendes sír­jaikból akármelly század' legjelesb tanítóit, 's állassuk őket, az ő szellemükben 's modorukban működőket, jelenünk' tanítószékeire, 's kétlem, ha érteni fogjuk-e őket, ha sikeres lesz-e taní­tásuk? vagy talán vallani fogjuk, hogy ezek nem a' mi korunk' emberei, hogy belőlök idegen lélek szól; hogy korunk 's nemzetünk' titkait 's jelsza­vait, törekvéseit 's feladatait, igényeit s remé­nyeit , örömeit 's fájdalmait, nem ismerik, nem értik. Ezek' megértése nélkül pedig, siker­telen és hiábavaló a' tanító' működése. Nem szabad azért nékem sem félreértenem feladatomat's helyzetemet; nem azt, hogy hová? sem azt, hogy mikor? hivattam nyilvános tanító­nak. Hivattam Pestre, a' protestáns gymnasium' humanitási osztályába. Már az eléggé jellemzi helyzetemet. E' tanoda az, melly, a' mint egy­felől egész honunkbani valláshiveink' és feleink' legszebb reménye, úgy másfelől a' helybeli nagy­tiszteletii prot. gyülekezet' legáldásosb műve, leg' ragyogóbb gyöngye; e' tanoda az, melly honunk" középpontjába helyhezve , kell hogy idővel kö­zéppontira emelkedjék; e' tanoda az, melly, bár­milly szépen virágzik is már, virágzásának tető­pontját mégcsak meg sem közelítette még, melly­nek jelenje, jövőjének még csak csirája. — É& én e' tanodában fogok működhetni, melly már több jeles férfiaknak halhatlan működési nyomukat ta­núsítja • működhetni a' humaniórák' tanításában az elhunyt régi dicső nemzetek' remek hagyomá­nyainak ifjainkrai eszményes átszállításában s a" nemesb's tudományosb mivcltségnek bennöki meg­gyökereztetésében's állaluki terjesztésében. Milly magasztos czél! — És hivattam most nyilvános tanítónak, midőn mindenfelől olly magasztos igék lelkesítik korunkat, nemzetünket 's vallásunkat% a' melly igék' testesítése nagy részben , ifjú nem­zedékünk' miképeni 's mi czélok feléi nevelésé­től 's igy a' tanodák 's tanítóktól is függend és függ. — Valóban ha valaha, hát most, és itt, nyilvános tanítónak lenni, dicső és szép hivatás,, de nem könnyű feladás. - - Hálával, a'rezgő ke­bel' legnagyobb hálájával fogadom e' hivatást, de a' feladatra nézve, én volnék-e olly túlbizalkodó és merész, ki azt magamra vállalni bátorkodhat­nánk? Oh nem! magam én, nem merek semmit, de a'nagytiszt, gyülekezet'bizodalmával, a'nagy­tekint, gondviselők' pártfogásával, nemes társaim' közremunkálásával, bármilly nagy teher gör­dülend is vállaimra, merek mindent. Veletek és nálatok legédesb leend a' legizzasztóbb munka' gyümölcse!" Tanodáinknak ez idéni megnyitás-ideje, a' sept. első napjaira eső egyetemes nagy gyűlések miatt, csütörtök, sept. 7-kére tétetett. A' melly napon, az ünnepélyes kezdet végett, összegyü­lekezend a' tanodai ifjúság, a' tisztelt szülék pe­dig, vagy azoknak helyettesei, kik hasonlóképen megjelenni szívesen kéretnek, — fiaikat már a' kezdet előtti napokban, az igazgató 's az illető: oktató uraknál beiratandják. Az igazgatóság. li ö ii y v j e Megjelent és Pesten Eggenberger József' és fia' könyvkereskedésében és a' ref. paplakon meg­szerezhető A' Pesten felállítandó Protestáns főiskola^ tanítási rendszerét terve­ző jutalmazott pályamunkák'' má­sodik kötete. r Ara közöns. papíron 1 ft e. p. — velinen 1 ft. 30. kr. E' kötet magában foglalja a' tiszteletdíjjal jutal­mazott 's részint egészben, részint részletekben ki­adatott pályamunkáikat Péterfy Albert, Szabó György , Vajda Péter és Spiller P uraknak. Icntéeek* Eggenberger József és fia m. acad. könyvárusok' költségén megjelent és kapható: TISZTA MEMN*! SÉGTAW. Első rész: SZÁMTAN. (Második javított 's újra dolgozott kiadás.) Kézkönyvül irta Dr. T á u bn e r Kár oly , cs. kir. lombard-velénczei evang. tábori lelkész, a' m. (ud. tár­saság, a' kir. magyar természettudományi társulat' és a' berlini r philologiai seminarium' tagja. Ara az első résznek i for. 30 kr. peng. A'második rész, vagyis a' Mértan, mint már jelentve volt, n. ádrétben, finom velinen, öt idom­táblával, csinos borítékba kötve, 2 for. 30 kr. p. A' két rész együtt, & ezüst forint Szerkesztő-kiadók: Székács József, Török Pál. — Nyomtatja Trattner-Kárplyi.

Next

/
Thumbnails
Contents