Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1843 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1843-08-05 / 31. szám

mindenki vágyott ismerni, 's belőle, ha szabad, saját költségei' födözésére valamit meríteni. A' feszült várakozásnak végre elég lön téve; 's előttünk fekszik csínos borítékban az első kötet, melly egy választmányi előszón kívül, az első és másod-rendű jutalommal (amaz 100, ez 50 aranynyal) koszorúzott pályamunkákat foglalja magában. Vakmerőségnek látszik ugyan, koszorúzott munkák' taglalásába, sőt némi bírálatába is, ereszkednie: de bocsássák meg a' koszorúzó 's koszorúzott érdemteljes férfiak ezen vakmerőséget, 's engedjék, hogy, nem a' koszorúk' leemelése, hanem a' közügy kívánta bővebb vizsgálódás végett , választatlanoknak is legyen szabad a' koszorú födte levelek' rétegei alá pillantva, azoknak némellyikére néhány észrevételeket közre bocsátani. Ezt előre bocsátva lássuk I.) Az elsőrendű jutalommal koszorúzott pályamunkát, mellynek Hetényi János a' szerzője.' Ezen munka, a' vezérszón kivül, 7 fejezetben 203 lapon adja elő a' kitűzött pályakérdésekrei feleletet, terjedelmes idézetekkel fűszerezett tudósos rendszerben. Rec. 's vele együtt az egész magyar közönség nem hálálhatja meg soha eléggé H. urnák, hogy a' mult huszadoki és századoki írók' emlékezetét nem hagyja keblünkből kialudni, hanem mintegy végenyészettől remegő kebellel, akárhol és akármit irjon, azt felfrissíteni törekedik. De méltán is; mert Trapp, Wallaszky, Kotzebue, Comenius, Schlőzer, Ancillon, Lessing, Eichstadt, Galilaei, Turgot, Coquevel, Andreae, Rőhr, Tittmann, Natorp, Pestalozzi, Methodus Debrecina 1770, Quinctilian, Campe, Leibnitz, Bonnet, Des Cartes, Brechter, Diogenes Laertius , Aristoteles, Hochheimer, Robertson, Villaume, Basedow, Spinoza, Schiller, Herder, Popé, Cousin, Niemeyer, Neugebaur, Stricz, Horácz, Alcuin, Luther, Mentelli, Iíröger (és nem Hrőger), Dr. Brigham, Hecker, Fischer, Adelung, Lubinus, Gessner, Cicero, Persius, Haller, Heun, Masson, Xavér, Busz, Lactantius, Tertullianus, és még ugyan ennyi nagy nevek , igazán méltók az emlékezetre és arra, hogy azok' szebb virágaival saját köntöseinket szinté bámultatásig kilüzdeljük. Igy nem lehet félteni a' régieket az idő' és feledékenység' vasfogától. Az ujak pedig úgy is emlékezetünkben élnek; minek hát őket emlegetni ? Ezért nem is tartá H. úr érdemesnek ezekkel (egy két magyar politikust kivéve) bennünket, fárasztani. De menjünk sorba előadott tárgyaira. A' vezérszó' tartalma ez: Mivel korunk nagy, és „dicsőbb minden eddig eltöltött életszakunknál"; tehát a' benne előjövő minden intézeteknek is, különösen az iskoláknak, „nagy szelleműeknek" kell lenni, mivel „minők az iskolák, ollyan a' kor' miveltsége." Azért a'törvényhozásnak, és különösen a' protestantismusnak, legfeszültebb figyelmet kell a' közoktatásra fordítni. De mostani tanításrendszerünk hibás. A' protestáns főiskolák különösen a' vallástudományt és bibliai tolmácslatot elhanyagolják , úgy hogy a'XVI, XVII-dik századok ebben jóval fölebb állottak; mert akkor Comeniust Sárospatakon morvák, csehek, lengyelek, és tótok vetekedve hallgatták, akkor bibliákat fordítottak, akkor Rákóczi 32-szer átolvasta az új szövetséget; ma pedig már ezen „bibliai studium" iskoláinkban nagyot csökkent, magányos életben pedig nélkülöztetik. És mi okozta mind ezt? Egyéb politikai okokon kivül a' czélszeres tanítási tervhiány, mert legjobban a' tanításrcndszer teszi erőssé a' jiemzetet. Ezért nem lehet eléggé magasztalni azon eszmét, hogy Pesten főiskola alapítassék, és hogy e' czélra kimerítő és részletes tanításrendszer kívántatik, melly fejtménynek megfejtéséhez nagy készülettel járul szerző 's főelvét kimondja , hogy az oktató intézetekben legfőbb az iskolarend' terve. Eddig a' vezérszó , mellyre rec. röviden ezt jegyzi meg: korunk az első sorokban legdicsőbbnek mondatik, később legyaláztatik, mert iskoláink roszaknak mondatnak , pedig „minők az iskolák, ollyan a' kor'rniveltsége." Vagy egyik, vagy másik azért nem igaz. Fölösleges erő tulajdonítatik továbbá a' tanításrendszernek, mert csakugyan nemcsak e' teszi erőssé a' nemzetet, hanem oda más tényezők is kellenek. Azon is kételkedni lehet, ha vájjon legfőbb-e az oktató intézetekben az iskolarend' terve ? Mert a' terv csak terv, és utmutatás: de hát hanem lesz végrehajtva? — Meglehet a'terv, meglehet a' rendszer, ha nincs jó tanító, ki az valósítsa. Azért rec. a' rendszerre 's tervre ruházott mindenhatóságot, és Iegfőbbséget, inkább a' tanítóba, ki az iskola' lelke és mindene (értvén a' jót) kívánná helyezni. Mert középszerű iskolarend mellett is csodások lehetnek egy jó tanító' hatásai, mig e' nélkül a' legfönségesb terv is csak silány eredményeketállíthat elő. Jobban ellehet amaz eme' nélkül, mint ez a' nélkül. Igy hát a'terv nem épen a' legfőbb. No de az erre szétöntött szónoki magasztalások 's az ennek készítése' számtalan nehézségei' elszámlálása, úgy látszik, nem egyebek, mint exordiumi bebizonyításai annak, hogy a'szerző milly „nagyszerű fejtményt'* fog megfejteni. Nézzük azért a' megfejtés' kivitelét. Az első fejezetben előadatik, a' protestantismus' szelleme, melly: észszeresség , haladás, tiszta keresztyénség. Ezeket kötelességük a' protestáns oktatóknak realisalni (mintha ez más vallású tanítóknak nem állna kötelességükben!), és a' a' csupán emberi (tehát van nem emberi is?) philosophiából merített eszmék 'stb. minta' kornak súlyos nyavalyája ellen dolgozni, annyival is inkább mivel ,,jelenleg Pesten ezen eszme kezdi magát az ifjúság' fejében megfészkelni, hogy a' vallás nem egyéb mint magas és nagyszerű költészet." (No ugyan jó helyre ajánlja szerző a' {felállítandó „példány-iskolát, melly megfeleljen az iskola' legmagasb eszméjének", ha Pestet illyennek fös-62