Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1843 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1843-01-21 / 3. szám

chák és prímások között, kik szabadon igazgat­ták a' nemzeti egyházakat, szabadon illeszked­tek a' nemzetiséghez, szabadon tartották a' kirá­lyoktól összehítt nemzeti zsinatokat; ezeken meg­orvoslották a' becsúszott visszaéléseket, rendsza­bályokat alkottak a' harapódzni kezdő féktelenség ellen; és csak akkor ismertek magok fölött felső­séget, midőn a' hit' dolgában valamelly szakadás, vagy tévelygés kapván lábra, ezt a' császárok — jegyezzük meg, nem patriarchák — által egybegyűjtendő egyetemes zsinat (concilium oecu­menicum) által orvoslani kellett. Illyenkor a' pa­triarchák , prímások és a' püspökök egybegyűl­tek, és a' megállított cánonokat aláírván, ezek­nek megtartására magokat kötelezték. Valamint a' görög császárok, úgy a' német királyok is ma­guknak vették későbben azon jogot, hogy ők is hívhassanak egybe nemzeti zsinatokat , jelesen Nagy Károly egybehívta 749ben, majnai Frank­furtba , a' frankhoni clerust , melly nevezetes zsinat a' görögök között már lábra kapott kép­tisztelet (jconolatria) ellen nyilatkozott. 5) Illő itt figyelemre venni, milly keresztyéni szabadság léte­zett még ekkor a' világi hatalom által ellenőrzött, és semmi nagyszerű szakadás által még részekre nem szaggatott keresztyén egyházban. Nagy Ká­rolyt senki eretneknek nem tekinté; sőt első Frid­rik római császár1 indítványára őt III. Paschalis r. pápa még a' szentek közé is számlálta: és mégis ezen nagylelkű fejdelem volt az, ki emlí­tettem zsinatban, a' szentek' képei' tisztelete el­len buzgott, nem csak, hanem könyvet is irt ellene. 6) És itt már kötelesnek érzem magamat, szá­mot adni arról, miért tártam én föl most az ős kori keresztyén papság' sajátságait és erkölcsi jel­lemét azon viszonyokkal együtt, mellyekbenállott ő a' keresztyén néppel, és nemzeti egyházával. Azért, hogy e' nagy igazságot földerítsem, mi­ként minden egyházi forradalom a' papságnak a' néphöz és álladalomhoz, és ezeknek amahozi jogszeres, vagy jogtalan viszonyából keletkezék, és koránsem a' vallás', vagy cultus' elváltozott, vagy megromlott alakjából, mint közönségesen állítatik; melly históriai elv' igazságát semmi úgy nem tanúsítja, mint az egyházújítás' történeteinek bensőbb ismerete. A' reformatio' eredménydús korszaka nem a' 5) J. M ab i 11 o n. Praefat ad Sec. IV. Actor. S. S. Bened. p. 5. 6) Vannak , kik e' könyvet nem magától a' császár­tól, hanem ennek tudós barátjától Alcuintól Írottnak lenni mondják, illyen a' többek között Bünau gróf; ámde Mosheim'helyes észrevétele szerint Alcuin már ekkor nem volt a' császár' udvarában; hanem Angolhonban, midőn e' jeles könyv készült, meilyet Ileuman C. A. kiadott Hannoverben, 1731. 8. XVI-ik, hanem már a' XV-ik században kezdődik: a' costnitzi , és báseli egyetemes zsinatokban, kimondaték ez elv: „meg kell újítani az egyházat főben, és tagokban."7) Ez közóhajtása volt az az egész keresztyénségnek, meilyet ez az ágostai, és más birodalmi gyűléseken, úgymint a' tridenti köz zsinaton egyaránt nyilvánított: szakadást azonban koránsem akart, csupán a' papság' rom­lott erkölcseinek akart gátot vetni a' uőtlenség' eltörlése , és a' nép' jogait akarta biztosítni a' kétszin alatti communicálás' életbe léptetése ál­tal A1 pápák' ellenszegülése, a1 fejdelmek' en­gedékenysége miatt egyik sem sikerült; az egy­házújítás' fele utján megállva , tökélyre nem ment, az emberiség' nagy kárára, a' szépen megindult tudományos műveltség visszatolaték, 's az egy­ház' sőt Európa' békéje századokig fölháborítaték. Nem mintha az egyházújítást vádolnok, mint ez jelenkorunkban helytelen szokása némellyeknek; kik mint a' puseyismus' baráti, feledik a' reformatio előtti idők iszonyú nyomorait és azon szellemi hasznok' nagyságát, mellyeket e1 nagy fordulat áraszta az emberiségre, de a' mellyek már az új­ság' ingerét elvesztették; az illyen világfiai, kik­nek a' megtisztított vallás nem tesz eleget, kik a' hit- 's lelkismerelbeli szabadságot illőleg nem méltányolják , a' fölszabadított tudományok' gyü­mölcseit , a' nemzetiség' mondhatlan édességeit nem éldelik, elégületlenek maradnának minden körülmények közt, és kár, hogy ezen ész' szá­zadában , nem pedig a' sötétség' korában élnek. Csupán azt fájlalja tehát minden hőkeblű barátja a' keresztyénségnek, hogy Luther, és társai, el­kezdék ugyan a1 millióktul óhajtott egyházújítást; de épen nem ezeknek szellemében; mert az eu­rópai népek épen nem akarák, hogy a' keresz­tyén egyház1 egysége, fölbomoljék; és egyháznak egyház tétessék ellenébe; csupán hogy a' vissza­élések és botrányok megszűnjenek a' papság' részéről, a' népjogok pedig biztosítvák legyenek. Örökös kár, hogy a' német reformátorok e' nagy momentumot elveték szemeik elől, és túlbuzgó hevökben egyszerre minden visszaélést meg akar­tak szüntetni. Igaz, hogy az ő tiszta keblök, tu­dományosságuk, és magos müveltségök borzalom­mal tekinté az isteni tiszleletbe becsúszott sokféle babonát; és azt tárták, mit Caesar: „Nil actum reputo , si quid superesset agendum ;u de hogy hibáztak mégis, a' történetrajz' fonala mindjárt tanúsítandja. Minő eszméje volt I. Ferdinánd királyunknak az egyházújításról, följebb előadatott, és okle­vélileg kimutattatott; nem akart ennyit testvérje 5. Károly. 0 e' kettőben állapodéit meg: „Interim11 czimű edictumában , hogy a' papnősség álljon, és a' szent vacsora kétszin alatt adassék a' nép­nek. Ezt akarák a' franczia, és lengyel királyok, 7) Harduini Concilia: Tom. VIII. p. H03- és Mansi Concil. Tom. XXVII. p. 515-1239.

Next

/
Thumbnails
Contents