Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1843 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1843-05-13 / 19. szám
az egyik tanítótól vallásbeli oktatást nyerhessenek. VII. Az alapítmányok' kamatjait fél évenkint előre pontosan nem fizetőktől, a' töke is szóbeli per' utján behajtandó. VIII. Ezen iskola' alapítóinak szoros ér- J telemben csak azok vétetnek, kik annak pénztárát 40 ezüst forinttal, vagy annyit érő akárminemű ajánlattal, avagy nagyobb summával, most és jövendőben nevelik, 's ezek fognak a' jegyzőkönyv' ,alapítói lajstroméiba' igtattatni; a' kevesebbet ajánlók, az általok adott pénzmenynyiséggel együtt, hálás emlékül bejegyeztetnek ugyan, de alapítói jogokban nem részesülnek. IX. Az iskolai igazgatók' 's tanács' tagjainak hivatala, holtukig tart; megüresedés' esetében, a' hiányt az alapítók' közgyülekezete pótolandja ki. X. Az iskolai tanács' kötelességei 7 s jogai: alkalmas tanítókat meghivni, vagy csőd'útján választani, 's azokat szükség' esetében elbocsátani; a' pénztári számadásokat megvizsgálni, nagyobb kiadásokat utalványozni, a' kikölcsönzések felett, a' biztosíték' megbirálásával rendelkezni; ha úgy kívántatik, a' tökepénzeket fölmondani; szelid erkölcsű, jó elméjű de szegény növendékeknek, a'tandíjt elengedni; a'tanácskozási végzéseket rendes jegyzőkönyvbe foglalni; közgyűlést rendelni, 's annak határidejét az alapítókkal minden kiilönség nélkül tudatni. XI. Az iskolai igazgatók' jogai 's kötelességei : az iskolai tanácsot egybehívni, tetszésükben állván a' helybeli alapítók közül is néhányat a' tanácskozásbani részvétre fölszólítani; az iskolai próbatételeken (examen) megjelenni, 's azok' határnapját kitűzni; az iskolát gyakrabban megvizsgálni, 'sa'szabályok' pontos megtartására és fenyítékre felügyelni; szükséges csekélyebb kiadásokat felelet-teher mellett megrendelni; a' e' pénztár' állapotja, és a' határzatok' mikénti teljesítése felett gondosan őrködni. XII. Tollnok' egyszersmind ügyvéd' kötelessége: a' késkedő adósokat perbe idézni; a' tanácskozásokról jegyzökönyvet vezetni, 's azt vizsgálás végett az igazgatóknak átadni; a'határzatokat jegyzőkönyvbe tisztán beírni, 's az igazgatók'aláírásán kívül, saját aláírásával is megerősítni. XIII. A7 pénztárnok, a" kezelésére bízott iskolai pénzekről kezeskedni, a' kamatokat pontosan beszedni; a' fizetésbeli elmulasztásokról jelentést tenni; kiadásait utalványokkal támogatni; minden év' végével rendes számadást készíteni; úgyszintén az iskola' épületének 's belső bútorainak jó karban tartásáról gondoskodni tartozik. XIV. Olly tanító , ki kötelessége' hű teljesítését elmulasztaná , vagy erkölcstelensége miatt a' várakozásnak meg nem felelne ; nehogy a' nevelés hátramaradást szenvedjen, 's a' növendékek a' soha vissza nem pótolható időt, a' szülék pedig költségüket hiába vesztegetni kénytelenítessenek hivatalától, az iskolai tanács által akármelly időben elmozdítathatik. XV. Tanítók' kötelességei: 1) az iskolai tanács által kiszabott órákat, lelkismeretesen az ! ifjúság' oktatására fordítani; 2) az iskolai szabályokat a' tanulókkal megismertetni , 's minden gondjukat oda fordítani, hogy növendékeik a' tanulásban szorgalmasak, 's az erkölcsben erényesek legyenek. 'S midőn a' sziv' és lélek' képzése főfeladatul tűzetik: tunya , mulasztékony, vagy erkölcstelen tanítványaikat lejebbvetéssel (degradatio), bezárással, bőjtöléssel 'stb. fenyíteniük lehet, sőt tartoznak ugyan; de testi büntetésnek, mint állati eszköznek, 's a' fejlődő becsületérzést elölőnek, csak nagyobb csíny' elkövetőin, és az iskolai tanács' tudtával 's engedelmével lesz helye. 3) Erkölcstelen viseletű, vagy gyenge csztehetségii tanuló felöl , ki társainak mételyül, vagy akadályul szolgálhatna, az igazgatóknál jelentést tenni tartoznak, hogy illyes esetek, az iskolai tanács által megfontoltatván, a' szüléknek gyermekeik' elvitele tanácsoltathassék, sőt ha szükség, el is rendeltessék. 4) A' tanulóknak ludomány's erkölcsbeni előmenetelükről, 's a' kihágásokért rájok mért fenyítésekről, osztályozó jegyzéket készíteni , 's azt az igazgatóknak bemutatni kötelesek. 5) Hogy vidéki növendékek, szállásaikon, az erkölcsiségben meg ne romoljanak: kötelességük azokat szállásaikon véletlenül meglátogatni. 6) Szegénységük miatt tandíjt nem fizethető tanulókat, az iskolai tanácsnak c'végből teendő bejelentés előtt elutasítani, semmi esetre szabad nem lesz. 7) Ha a'tanító, iskolai idő alatt, bármelly dolgai' elintézése végett, N. Becskerekről elutazni akarna, két napi engedélyt az igazgatóktól, hoszszasbat pedig csak az iskolai tanácstól nyerhet. 8) Hivatalát letenni akaró tanító, ebbeli szándékát az iskolai esztendő' lefolyta előtt fél évvel, a' tanácsnak bejelenteni tartozik. XVI. Az alsó grammaticalis iskola' tanítójának fizetése, és tandíjak , — mint fentebb. XVII. Az iskolai tudományok átalában mind magyar nyelven fognak taníttatni 'stb. mint már fentebb érintetett. Az előadandó tudományok 's kézikönyvek : -aj Az alsó grammaticalis iskolában: \) Elemi ismeretek Varga János után 2) Dunai' grammatikája , vagy Grailich szerint diák nyelv' elemei. 3) Hittudomány., mellyben kiki saját felekezete' tanítója által fog oktattatni. 4) Magyar nyelvtan. 5) Magyarország' földleírása. 6) Magyarország' története. 7j Számvetés. 8) Természettan. 9) Szép és helyes-irás. bj A 2-dik évi grammaticai osztályban: 1) Magyar-diák nyelvészet, bővebben. 2) Poi*) Ezen alapszabály a' körülményekhez képest módosítatik, 184'/i-ben az itt elszámlált tanulmányok adattak elő. H.