Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1842 (1. évfolyam, 1-39. szám)
1842-04-07 / 1. szám
- 2 . -szóval megtennünk azt, mit megtennünk kell, mit megtennünk lehet. Ezen meggyőződés sem nem új, sem nem kizárólag mienk. Éltek és élnek köztünk férfiak kik vallásos buzgalommal szivökben, értelmi gazdagsággal leikőkben, idő- és vagyonáldozattal 'ávalódi évangeliumi lelkesedéssel, ügyünket, körükhöz képest, egészben vagy részben, szóval tettel, előmozdítani törekedtek. Lengjen sírjaik lelett hálás emlékezet, ha többé nincsenek; ölelje őket köztisztelet, ha élnek! Lehetetlen volt azonban nem tapasztalnunk hogy lelkesebb férfiaink szava sokszor hatásteljesen hangzott ugyan gyűléseinken, de azokon Kívül hatástalanul hangzott el; hogy egyházunk ügyét tárgyazó irományaik még a' sajtó utján is , menthető és nem menthető okok miatt, csak kevesekhez szóltanak; hogy tetteik vagy eléggé nem voltak méltatva, vagy — tán épen azért — nem mindig termették meg a' várt gyümölcsöket. *Nem állítunk talán szertelent, ha mi hátramaradásunk , vagyJia jobban tetszik, lassú haladásunk okait ezen körülményekben is véljük kereshetőknek. Helyzetünk és időnk mostohasága nem engedék-e, hogy az üdvös szó, az üdvös ige megtestesüljön mindnyájunk szivében, hogy a' szó nyilvánossá legyen és ha azzá lett, el ne jusson azokhoz, kikért és kiknek irva volt, hogy a' telt, melly az egésznek volt szánva, csak egy részt boldogítson, vagy eredetiségéből kivetkőztetve czélját elveszítse; vagy az élő vagy irott szót 's a' tettet érteni , czélját felfogni, tanácsát követni, mi magunk nem akartuk vagy nem birtuk-e ? Következzék ezekre bármelly felelet, annyi bizonyos marad, hogy kibánatos egy oily orgánumot nyitni valahára a protestantismus legtágasabb értelemben vett életének honunkban, melly jobblétünk és boldogságunkügyében, vagy ennek ellenében, egyes személyek vagy egyes gyűlések által rég kifejezett, de tán csak egyesek emlékezetében élő, .vagy a' levéltárok porai közt enyészkedő, — vagy ezentúl kifejezendő gondolatot, szózatot, tervet, rendszabást, intézkedést, rendszert, cselekvényt, az egész protestáns testülettel, vagy ennek legalább gondolkozó 's a' gyülekezetek 's iskolákat képviselő minden tagjaival, vagy pusztán vagy a' dolgot minden oldalról megfontolva 's megvitatva és figyelembe ajánlva tudassa; melly így egyházi és iskolai történeteinknek krónikája, statistikai adatinknak gyűjteménye, egyházi jogunk és törvényeinknek tárháza legyen. Milly tágas kör a' munkálódásra! De ez még sem zárna magába mindent, mit szükségeinkhez képest egyházi és iskolai laptól követelünk, melly, ha czéljának meg akar felelni, köteles egyszersmind a' hazánkban és hazánkon kivül, az ó és új világban élő minden keresztyén felekezetek állapotját , gyarapodását, szóval az egész keresztyén, de kivált a' protestáns egyház jelen vallási, iskolai, irodalmi életét is szemmel tartani és legkitűnőbb pontjait megismertetni, hogy egyebek példái vagy követésre buzdítsanak, vagy a' botlástól óvjanak meg. Hogy a' külföldi 's kivált a' távol világrészekben élő keresztyének és a' pogányok között keletkező új egyházak életéről, új keresztyén felekezetek alakulásáról 's azon ismeretesebb egyházi és iskolai folyóiratok tartalmáról , mellyek Európában olly nagy számmal jeennek meg 's a' napnak minden körükbe tartozó íérdéseit olly1 alaposan szokták megvitatni 'stb., eddig keveset tudánk, mentenünk talán, fájlalnunk bizonyosan lehet, Itt sem vádolunk senkit , íanem azt hisszük hogy kezet fognak velünk gondolkodó hitsorsosaink, midőn azon meggyőződést fejezzük ki, hogy szükség volna megindítani olly apot, mellynek hasábjaiban az egyetemes keresztyénségnek napi történetei, a' külföldön megjeönő folyóiratok és könyvek megismertetett tartalma , egyes érdekesebb czikkeinek vagy részeinek vözlése, legalább röviden foglaltatnának. Illy orgánumot óhajtunk nyitni a' Pr otesans Egyházi ós Iskolai Lap által. Am de midőn számot veténk magunkkal , valljon nem lesz-e kelleténél szűkebb vagy tágasabb a' mező, mellyre lépünk, óhajtások-, kétségek- és ellenvetésekkel találkozánk. Ezek azonban nem aggodalmat, hanem azon édes reményt szülték bennünk, hogy hiszen lapunkkal alkalmat szolgáltatandunk ezen kétségek's ellenvetések méltatására 's az ide tartozó kérdések megvitatására, hogy igy a'még zavart elemekből tisztább elveket fejtend ki az idő, 's támadandnak köztünk egyéb lapok, mellyek a' mezőt megosztván velünk,szüíebb 's annál jobban művelhető térre szorítandanak,