Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1842 (1. évfolyam, 1-39. szám)

1842-12-15 / 37. szám

- 39 i -De ezen népiskolák' tanítóit bizni meg, hogy az általok előadandó tudományokat, növendékeik' szükségei szerint, kidolgozva, azok' kezébe czél­szerü kézikönyveket adjanak, nem lehet: ránk néz hát ezeknek gondja is. E' mezőn legbiztosabb ut a' versenypálya-nyitás, melly kitűzött díjak ál­tal történhető. Minden tudományt külön kellene feltenni pályakérdésül, hogy minden szak' embe­re , saját tanulmány tárgyában állhatna ki verseny­térre. Kitűzendő díjakra a' fentebbi két ezer p.fo­rintnyi maradvány elegendő lenne, s az iskolai kézikönyvek kikészülvén, tanulói díjakra fordít­ható lehetne; szóval ez összegről az országosis­kolai főtanács, saját belátása 's az idő' szüksége nítás olly terhes hivatal, mellyre megkívántató béketűrés, véralkat és hajlam, nem mindenkinek jutott osztályrészül; lehet-e tehát gondolni is, hogy azon ifjak, kik két három évre rectoriákra kimennek, 's kik elölt mint főtekintet a' pénz­kereset lebeg, született tanítók legyenek, a' szük­séges megkivántatóságokkal ? Azonban a' köz­tapasztalás bizonyítja, hogy sok egyházban 5—10 tanító közt alig akad egy, ki hivatalának kellő­leg megfelelt volna ; 's nem kevés a' példa, hogy sok rector, tanításra alkalmatlan léte 's rosz erkölcse miatt, ideje' kitelése előtt, elküldetik Ezen rendszer'hiányaihoz járul még az is, hogy a' tanításhoz, kivált egész iskolának igazgatá­sához , gyakorlat 's tapasztalat kívántatik: és az ifjú, bár lelkesülve szent hivatala iránt, beáll tanítói hivatalába, gyakorlat 's tapasztalat nélkül. Mert a' főiskolában szerzett gyakorlata itt nem sokat fog rajta segíteni; — majd lelkészének utasításai — ha ád — 's tulajdon észlelései ál­tal megtalálja az útat, mellyen közhaszonra ha­ladhat: de midőn ekként beleokulva, felelhetne meg haszonnal h ivatalának , ideje kitelt, 's őtet hivatása más pályára inti. Mennyire ellenkező tehát tanítási rendszerünk a' czél' szentségével! Nem, valóban többé a' tanítást pénzkereset' esz­közévé alacsonyítanunk nem lehet, nem szabad. Vájjon az a' haszon, mellyet néhány ifju, taní­tásajáltal az egyházakban, szerez ; mellyet ugyan sokan közülök könnyelmüleg elpazarolnak, mint melly, a' közönséges vélemény szerint, könnyen gyűlt!; mások arra használnak, hogy ifju gaz­dálkodásukat megindítsák ; az eredeti czélra pe­dig, hogy pénzükön kiil-akademiákat látogassa­nak . igen kevesen fordítják: mcltó-e azon nagy kárra, mellyel annyi gyermek szellemi kifejlődé­sében szenved ?!.. Meg kell tehát ezen rendszert változtatnunk 's az iskolákra állandó tanítókat állítanunk; ehezképest minélelőbb tanítókat képző ntézetetlétesítniink, mi ott, hol a' nevelés kü­lönben is tanítatik , mint a' debreczeni főiskolá­ban, nem felette nehéz lenne." Pap Károly. szerint, most egyik, majd másik, vagy mind a' két czélra fordítva rendelkeznék. Kinyomatási költ­ségét minden használható kézikönyv, még isko­láink' jelen szomorú helyzetében is, fedezni bírja. Nem kevésbbé sürgetős, az eddig elösorol­taknál a' teendők közt, hogy az iskolalanttok, nagyszerű elhivatásukhoz illő , kitartassal látas­sanak el. IIol a' főt a' mindennapi keuyér' súlyos gondja nyomja, 's az álmot egy vagyontalan csa­lád' jövendője tördeli fel: ott, szilárd rajtok csüg­gést követelő, elméleti tárgyakon nem merenghet nyugodtan az elme És lehet-e sanyarúbb sors, mint melly osztalékul, jutalomdíjul méretik kö­zöttünk azokra, kik elemi iskolákban nálunk, a' nevelés' fárasztó pályáján, verejtékeznek ? Mond­hatlan hiba ez nemzeti életünkben, hogy a' nép­nevelés'gondja közintézkedéseinkből kifelejtetvén, szerinte e' nagy 's a' polgárzatra annyi hatással befolyó tárgy, ekkorig, nem mint köz figyelmet és gondoskodást igénylő — csak mint az illető magánosokat 's egyházfelekezeteket érdeklő ügy, tekintetett. Magát miveletlen köznépünket bizni meg, hogy válassza, hívja és elküldje, fizesse, ne fizesse sarjadékinak nevelőit saját kénye, iz­lete és nézete szerint: ez nem volt atyáinktól czél­szerü gondolat. Nincsenek-e adataink, mellyek szerint az illy választók által elűzetett az, ki is­merve tisztes állása' korlátait, tiszteletes magány­ban, szent hivatalának 's családjának élt, 's olly utód kéretett, nagy ragaszkodással, helye' be­töltésére, kinek az a' sajátságos kitűnő érdeme volt, hogy a' nász'- és tor' alkalmival történni szokott lakomákon, a' község' illyes szabású fe­jeivel, nagyokat inni tudott? Es lehet-e szánan­dóbb helyzet, mintáz olly hivatalos egyedé, ki nyomorú bérét maga szedvén, annak — részint pörlekedéstől ovakodó szemérem-, részint kenyér­vesztési félelemből, — legalább is harmadát, ne­gyedét évenkint oda engedni kénytelen? Igy ju­talmazzuk mi azokat, kiknek kezeikbe tesszük le vérünkből sarjadt csemetéink', a' haza' reményei­nek üdvét; és midőn e1 népre tudatlanság' levív­hatlan balitéletekkelj, szinte kiirlhatlan erkölcsi gyomokkal terhesült éjét rászakadva látjuk: szép szavakat hangoztatunk e' felett, milly dicső a' Imiveit nép? — 's panaszolunk ! De jött-e vala­mellyik közülünk e' gondolatra : megbízni a' pol­gári hatóságot, hogy ez vagy amaz mesterilak' kidűlt oldalát támasztassa meg, 's kérje elő a' benne rongyosan éhezőtül adósai' névsorát 's tar­tozásait hajtassa be?! Fájlalnunk kell vallás' és nevelés' érdekében, hogy midőn az 1836—ik évi országgyűlés, az úrbéri illetmények' kihasításáról rendelkezvén, a'pap-és mesterlakok után, némi legelői osztalékot parancsol adatni, törvénybe nem igtatá azt, mi szokásos törvény, hogy ezek után szántóföldekből is mérettessék bizonyos mennyi­ség. Az idő siet, — a' kor'szelleme tettet köve­tel, — késnünk nem szabad többé ; — hogy át­*

Next

/
Thumbnails
Contents