Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1842 (1. évfolyam, 1-39. szám)
1842-12-08 / 36. szám
- 39 i -Mennyire a' múllakba visszatekintő emlékezet felhat, mindenütt előtűnik, mint polgáriaktól különvált , az oltárhoz nem tartozókba csak ritkán avatkozó szerzet, a' papirend. Hol van Ábrahám' és Lót' nomád koruk messze elöidökben ? 's már itt a' telepítvények által még meg nem ült földön, karavánláborokban szertebolygó, ősapák közölt elönkbe lep, mint a' nagy Istennek papja, Melchisedck, kinek Ábrahám a' Lót' ellenein kiküzdött győzelem' gyümölcseiből tizedet ad, s tőle jutalomul nem nyer, nem is kér, egyebet, mint hogy a' magasságostól, kit szolgált, kenyérnek és bornak áldozatában, áldást könyörge ő reá. Itt hát, kezdő bölcsőjében, tisztán isteni tiszteletet tárgyazó szolgálatok' teljesítésére, szorítkozott az egyházi hivatalkör. Igy találjuk ezt, ha történetek'fonalán alább szállunk, utóbb ott is, hol már az elébb vándoréletü törzscsaládok, annyi nemzetekké nőve, 's állandó hont foglalva, polgárzatot alkotának. Mint annyi külön álló, léginkáb csak oltár 's egyéb szentségek körül foglalkozó rend , jelennek meg: Egyiptomban a' Koptok, Babyloniában a' Chaldeusok, Persáknál a' Mágusok, Izraeliták közt Áron' nemzete, Hinduknál a' Braminok, Celláknál a' Druidák , Chinában a' Bonzok, Siámban a' Talapoiok, Tatárhonban a' Lámák, őseink közt a' Táltosok. Ha némellyeket ezek közül tanítói szerepben találjuk is ollykor: ez részint leendő utódaiknak a' rend' titkaiba beavatása, 's igy kiképeztetése'czéljából, részint — mi a' papi hivatás' egyik ága, — a' gondjaik alá bizott néptömegnek lelki szükségei végett történik. Szinte e' pálya' korláti közt működött Jézus is, fáradoztak küldöttei, az apostolok Tisztább vallási fogalmak' széthintése, nemünknek magasb erkölcsi életre föleszméltetése vala dicső elhivatásuk' egyedüli feladata. Ha később nevelői tisztekre , politikai és hadi pályára alkalmaztatott is a'papirend: ez csak a' tudományok' mezejére, minden elmevilágot eloltó alkonyt hozott, setét középkor' szomorú eredménye gyanánt, tekintendő. Megbízni illy időben, illy tárgyakban, siker' bizodalmával, kit lehetett volna mást, mint azon osztályt, mellynek birtokában még a' leáldozott isméreti fénynek , egy meg-meg csillanó , végsugára fen haldoklott? — Ekkép történeti adataink oda mutatnak , hogy a' papi és nevelői tisztek közel rokonok ugyan , de azért e' kettő nem egy és ugyanazon. Ez állítás még tisztább fényre derül, ha a' tárgy' másik oldala mellé fordulva, socialis jólétei tárgyazó fanulmányokbani nevelőit nyomozandjuk az emberi nemnek. Bölcseket lelünk itt, kik magok is polgári rendűek, tanulmánytárgyul tűzték magok elébe , minden feladataival, szükségeivel, a' társas életet, "s igy polgári mivelődésben, kortársaiknak élő szavaik , utódaiknak irataik által, vezetőik lettek. Bár ollykor oktatásaikban az ember' belső énjét, vagyis hitét ós erkölcsét érdeklőkre is, kiterjeszkedtek: ki merné azért oltár'szolgái közé sorolni Pythagorást, Socratest, Platót, Aristotelest 'stb. ? Es fedezhető- e fel valahol, az általunk legközelebb ismert Romaiaknál, csak legparányibb nyoma is annak , hogy egy vagy más istenség' papjainak nevelői keze alatt, nyert volna serdülő ifjúság idomitást? Pusztán, és minden egyebet kirekesztőleg, csak templom és oltár körüli szolgálatokkal voltak ezek megbízva, nagy bizonyságul arra, hogy eredetileg is, mint két külön váló tisztek tekintettek — bár az elválasztó hatarvonalnál igen közel érintsék is egymást —a' lelkészet és nevelés. — De Térjünk át a' másik kérdésre: czélszerü és Jehető-e, jelen helyzetünkben, időnk' körülményei között, egyháziak' kezébe tenni le, mint egyedül rajok nézendő tisztet, csaknem minden ágában, a' népnevelést ?.. Ha czélszerü-e ? Pillantsunk vissza kissé: még nincs messze az idő, mellyben nemünk a' hierarchia' ellen , elkeseredett harczot vitt; nincs messze a' kor, mellyben egy rendnek, az ifjúság' elméjére befolyás gyakorlása ellen , kárhoztatás mondatott... A' melly esemény lejárta már: ki áll jót érte , hogy más uton elő ne kerüljön viszont? — És ki kell ama' setét időktül öröklött balitéletből józanodnunk valahára már, melly szerint, a' ki tudott valamit, már evvel született nevelő gyanánt tekintetett. Abból, hogy az orvos leginkább tartozik ismerni, mi méreg, mi viszont használatos táplaszer: szabad és kell-e következtetnünk, hogy ő főzzön, ö a' legiigyesb szakács? Itt fekszik szomorúan sinlő elemi iskoláinknak egyik gyökér-betegscge, hogy a'tudót a' nevelőtül meg nem választva, oktatószékbe ültetjük mindegyiket. Siker' biztos reményével csak az foglalkozhatik bármelly szakban, ki nemcsak ismeretes a' kezelendő tárgy' minden árnyéklataival, de a1 benne teendőkre, az anyatermészettől öröklött vonzalmi ösztönöknél fogva, mintegy önkénytelenül hivatik is. Már nem jöhet-e eset, mi szerint az, ki lelkészi pályán legkitündöklőbb: gazdasági tárgyakban legparányibb ügyes tapintattal sem bir, és leggyarlóbb nevelő ? Milly eredményekre számolhat akkor az állomány, ha az egyházra bízván a' népnevelés' fő gondját, netalán, itt vagy amott, illy kezekbe teendi a' szent ügyet ? .. Vagy feláldozzuk a' fő czélt mellékesnek, 's kizárjuk az oltár' köréből mind azokat, kik gyermeknevelés körüli bibelődésre hajlammal, népvagyonosságot eszközlő tanokban biztos fogalmakkal, nem birnak: még ha vonzalmuk- 's feltűnő sajátságaiknál fogvást, lelkészi pályán, legszebb érdemkoszorúkat arathatnának is? Ez a' mindennél szentebb vallás' és néperkölcs' érdekében milly káros, az állomány' részéről szinte olly megbocsáthatatlan botlás lenne. E' nézetek szerint tisztába jő, mikép a'nevelés' gondját egyedül egyházi rendre ruházni át, aligha lenne czélszerü. Sőt