Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1842 (1. évfolyam, 1-39. szám)

1842-12-01 / 35. szám

— 416 -volnánk , ha azokat jó szerével meggátolhatnánk! De nem emberek-e a' protestánsok is ? És nem jönnek-e mind azok a' nemprotestansok között is elő? — Vagy azt akarjátok mondani, hogy azok anyaszentegyházunk'szabad elveiből származnak ? Akkor azt kell kérdeznünk: hát ott, a' hol szabadság nem engedtetik , miből származnak azok ? És ott ritkábban jönnek-e elő? <y.) „Végre, hogy a' protestáns egyházból szakadoznak leginkább a' többféle hit felekezetek, ez lett dolog, és mi azt tagadni nem akarjuk.'' — Ennek okairól igen sokat lehetne mondanunk. De a' rövidség kedvóért itt csak két pontot illetünk. Elsőben kérdezzük: hát a'római egyház, mellynek az egyesek'szabadságát megkoriátolni hatalma van, miért nem gátolta meg a' protestáns egyház' kiválását kebeléből? Ugy-e bár, mert nem gátolhatta? — Azután azt feleljük', a' protestáns egyház, melly mint csupán lelki intézet az emberek' hitén és lelkisméretén külső erőszakot nem gyakorolhatván, meggátolni nem is iakarja azt, a' mit maga az Isten eltűr, — és a' lelkek' urára bizza, hogy annak idején egynyájba egyesítse azokat, a' kik egy időre elszéledtek. (Ap. Csel. 5: 34—39. Ján. 10, 16.) Legkevésbbé sem olly képtelenség tehát a' mi hitszabadságunk, mint a' millyennek azt elleneink eltorzítva gúnyolják: sőt egyedül annak birtoka által lehetünk képesek sajátunkká tenni mindazon üdvességes igazságokat, mellyeket a'világ' megváltója nekünk nyújt. 'S igy még csak egy vád van hátra, mellyet megtámadóinkránk rónak az egész világ előtt, és a' mellyet meg kell gyöngítenünk , 's ez a' mi lelkismer et-szabadságunk* Erről igy szólnak: VI. Ti protestánsok, a'lelkismeret" tekintetében is függetlenek akartok lenni? — Ti tehát nem Istentől veszitek a.' tetteiteket szabályozó erkölcsi törvényeket, hanem ti szabtok ollyanokat Istennek ? — Ti tehát nem azt tartjátok jónak vagy rosznak , a" mit a' világ1

ura a1

Jézus Krisztus által annak nyilvánított; hanem tinéktek szabad azt tartani jónak vagy rosznak, a' mi néktek tetszik ? — Ugy de micsoda szörnyűségekre vezet ez titeket szükségképen ? — Micsoda alávalóság és elvetemültség lehet e1

világon , a" mit ti lelkismeretetek"' függetlenségének ürügye alatt nem mentegethetnétek ? -- Nem kell-e rend- és béke- szeretőnek tőletek, mint veszedelmes emberektől, félnie . óvakodnia. Az eddig mondottak után bizonyára nem lehet nehéz azt első tekintetre átlátni, hogy itt félreértés és tévedés van, — és hogy az ellenünk harczolók itt hamis képzelődésük' felhevültében, magokszülte rémekkel birkóznak, ama manchai hires lovagként, ki a' szélmalmokat veszedelemmel fenyegető óriásoknak nézte! — A'tévedés egyedül onnét származik, hogy megtámadóink kétfélét nem vesznek tekintetbe. Egyfelől átalában azt a' fogalmat nem , mellynek a' lelkismeret' valójáról minden egyenesen gondolkodók között meg kell lenni; — másfelől azt a' valóságos magaviseletet, mellyet protestáns keresztyének világszerte gyakorlatilag bebizonyítanak. I.) „Vádlóink a' lelkismeretnek igaz fogalmát nem veszik tekintetbe." Mert tulajdonképen mi az a' lelkismeret ? — Nincs ember az egész világon, a' ki gondolatai, érzései, eltökélései, cselekedetei között különbséget ne venne észre. Még az ős erdők' rengetegeiben és a'kietlen puszták' vadonjaiban növekedett természet' embere is tudja, hogy nem minden igaz, a' mit mondani, — nem minden illő, a' mit érezni, és nemminden jó, a' mit tenni lehet, és hogy neki nem minden szabad. Erre öt tanítani vagy szoktatni nem kell; ez magától jő, a'nélkül hogy ő azt kereshetné vagy meggátolhatná. — Mihelyt pedig az ember azt a' különbséget észreveszi, azonnal egy biró támad kebelében, a' ki tilt és parancsol, büntet és jutalmaz. Valamikor az ember ugy cselekszik, a'mint tudja, hogy tennie illik: édes megelégedés tölti el kebelét, békességben van az egész világgal, mindenütt örül; ellenkező esetben meghasonlik önmagával, nyugtalankodik, retteg és bánkódik. Lásd első szüléink' történetét. Azt a'paradicsomot, mellyről ott szó vagyon, régóta keresik az egész föld' színén, és sehol sem találják? — Miért? — Mert nem is létezett az e' testi világban. Mig tiszta kebellel érezték az emberek ártatlanságukat, addig Éden volt az a'kert, mellyben laktak; de mihelyt engedetlenek lettek, ugyanaz a' kert nem volt többé paradicsom — 'S itne ezt a' jónak és rosznak tudóját, melly minden embernek kebelében megvan, és azt u' birót, a' ki ennek szentsége felett megvesztegelhetetlen szigorúsággal őrködik, egyszóval lelkismeretnék nevezzük. Ez pedig nem ember' önkényének müve, hanem Istennek hatalma, mellyet minden embernek maga felett elismernie kell. Avagy akarva támasztotta-e Káin, az első testvér-gyilkos, saját szivében azt a'kétségbeejtő nyugtalanságot, melly őtet tette után tüstint gyötörte? ki mondotta meg neki, hogy vétkezett? És miért nem parancsol hallgatást Dávid király ama' bírónak, ki őtet, minekutána a' szegény Uriásnak egyetlen bárányát elrabolta, elitéli? — „A' leik— eismeret az emberben tehát Isten' szava, mellyet emberi önkény valamint elő nem idézhet, ugy egészen elsikkasztani sem képes." Ugyan azért helytelenül cselekesznek velünk vádlóink, midőn reánk fogják, hogy ollyasmit teszünk, a' mit józan észszel akarni sem lehet! — Ismételnünk kell itt megint, hogy mi valamikor lelki szabadságról szólunk, mindig átalában keresztyén szabadságot értünk: tehát lelkismeretiink körül is ollyant, melly az elnyomhatatlan lelkismerettel összefér. Már pedig láttuk, hogy zabolátlan önkény vele össze nem férhet. — Nyilt vallástételünk e'pontban itt van: „Mivel mi, protestáns keresztyének a' lelkismeret' szavát Isten' szavának tartjuk, tehát mentek akarunk lenni minden emberi tekin-