Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1842 (1. évfolyam, 1-39. szám)

1842-09-29 / 26. szám

-' 306 -annyit mondottam: „hogy én a' hitvallás' dolgában szeretek minden embernek határtalan szabadságot engedni, ha valaki jobb utat ismer belső nyugalmának és boldogságának elnyerésére, mint mellyet ama' Felséges kijelelt , ki a' mindeneket elhivő , hosszútűrő nyájas szeretetet tette az első parancsolattá, 's a' ki megígérte, hogy a' hol ketten vagy hárman öszvegyülekeznek az ő nevében, ott vagyon ő közöttük, — az ám lássa. Én nem szeretem , azt a' mi szent, valakinek erőszakosan nyakára tolni. Ha tehát az öreg Sch. Gy. is Jézusom' egyházát megvetve, reményi boldogul élhetni és meghalhatni, én neki egész szivemből jó szerencsét kívánok." — Ezeket mond• ván más tárgyra tértem , nem sokára pedig utána magára hagytam az öreget, és ez időtől fogva ritkábban tettem nála látogatásimat, mellyek azonban szivességökből semmit sem vesztettek, és ha vele az utczán találkoztam, szokott nyájassággal köszöntöttem öt. Mondhatom, sokszor szánakodva néztem a' szegény öreget, mert gyötrődései szembetűnők voltak, minthogy most már egészen fellázított saját szivére hagyatva érezte magát. 0 többé a' tárgyról előhozakodni nem mert, én pedig azt egyátalában nem érintettem, meggyőződve lévén arról, hogy nyakassága másként megtöretni nem fog, ha önmagávali súrlódása által nem. Segítségül itt is egy váratlan eset szolgált, melly gyülekezetemben nagy izgást okozott. Városkánk' birájának anyja megholt, halottját a' fia jelentette be nálam. A' biró kétségkívül élni akarván tekintetével a' szegény prot. pappal szemközt, nagy jelentőséggel monda: „Tiszteletes ur ugyan csak kitegyen ám magáért, szép, talpra esett beszédet tartson, mert hallgatói olly számmal lesznek, hogy több emberhez, mióta köztünk van, még nem beszélt!" — „Hogy, hogy? — válaszolók egész komolysággal, én tegyek ki magamért, szép talpra esett beszédet tartsak ? Ugyan mondja meg nekem, barátom, mi legyen annak a' szép talpra esett beszédnek a' tartalma ? — Édes anyját én, a' mióta itt vagyok , csak egyszer sem láttam templomunkban ; noha sokszor meglátogattam házánál, imádkozni sohasem kívánt, — vallásunk' szentségével élni sohasem vágyott, felőle én legkevesebb dicséretest sohasem hallottam , 'snem is tudom, haátaljában eltemetnem szabad-e, minthogy nem bizonyos, ha a' mi anyaszentegyházunk' sorsosa-e?" — Oho, tiszteletes ur, megengedjen, ezt nekem tudnom kell; és én arról jót állok, a' mi ugy gondolom talán elég is lesz! — „No, ha ez igy van, én vele megelégszem , és egész illendőséggel eltemetem; de felette szép, talpra esett beszédet nem tartok; mert lássa, biró ur, a' megholtról roszat mondani nem illik, jót pedig mondani nem tudok; tehát jobb lesz, ha a' rendes imádságokon kivül egészen hallgatni fogok. — Tiszteletes ur, egészen hallgatni fog? mit gondol? mit mondana az egész világ, ha épen az anyám' halottjánál hallgatna, holott minden, de minden más kisded halott felett beszédet mondani tartozik. „Kedves biró ur, én a' legközelebb mult évben legalábbis 120 halotti beszédet mondottam, deelhigyje, nem azért, mivel tartoztam , hanem mivel azokat mondani szükségesnek láttam. Az én meghivatásomkor az volt kikötve, hogy nekem a' halotti beszédek' tartásáért egy meghatározott díj jár. Tehát ott, a' hol halotti beszédet kérnek, és én ollyat tartok, a' felek nekem fáradságomat megjutalmazni tartoznak. De az sehol sincs kimondva, hogy én beszélni tartozom; nekem kell azt legjobban tudnom , hol lehet beszélni épületesen, hol nem: az épületesség nélkül való beszédet pedig az Isten' igéjéveli visszaélésnek tartom. 'S nem volna-e alávalóság garas számra mérni az Isten' igéjét, a' hová az nem illik? Elég a' hozzá, biró ur, én e1 jelen halott felett beszédet tartani nem fogok!" — Erre a biró nagyon fellobbant, 's engem méltatlan kifejezésekkel illetett, rám szemrehányásokat és fenyegetéseket szórt 's végre e' szavakkal: ,,majd megmutatom én az önkénytes papnak, mit kelljen tenni, majd találok én eleget, ki halottam felett beszél!" rám csapta az ajtót és elment. Fél óra múlva az egész városka tele volt a' történtekkel és a' birónak kimondott Ítéletével, hogy hivatalomból , ha törik, ha szakad, ki kell tétetnem. Szomszéd tisztitársaim közül többen felszólítanak a' halotti beszéd' tartására; de megértvén a' dolgot, abba egyik sem avatkozott. 'S minthogy a' halottnak csakugyan el kellett temettetni, másnap reggel a1

megholtnak rokoni közül többen eljöttek hozzám és mérsékeltebb hangon beszéltek velem, illendően megkértek , hogy szándékjok épen nem lévén meghatározni, mit mondjak a' halott felett, mit nem, csak mondjak valamit Ítéletem szerint, hogy ők a' gyülekezet előtt szégyenbe ne maradjanak, 's gúnynak tárgyai ne legyenek! Én elérvén czélomat, melly az volt, hogy a' halotti beszédekről egyszer már jobb fogalmat gerjesszek a' nép között; kinyilatkoztattam , hogy nekem kezdetben sem volt szándékom megszégyeníteni őket, hanem arra bírni, hogy a' keresztyén családok előre intsék egymást, hogy lehessen halottjok felett valami jót mondani. Biró urat pedig megkérettem, hogy egy két szóra alázná meg magát hozzám Ez el is jött és megengesztelődve ment el tőlem. A' halottat mindenek' megelégedésére takarítottuk el, melly épen e' történet által nyert némi nevezetességet. Aligjöttem vissza a' temetőből, sietvejött egy pósta, melly az öreg Sch. Gy. betegeskedő feleségéhez hivott, hogy meggyóntatnám azt. Tüstént lementem tehát, hanem tiszti öltözetemből kivetkőzve A'mint a' beteg asszony meglátott, nagyon megijedt és csaknem siránkozva kérdezett : hát T. urnem akar-e engem meggyóntatni, minthogy illy készület nélkül jön hozzám? „Miért"nem, édes