Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1842 (1. évfolyam, 1-39. szám)

1842-09-22 / 25. szám

- 296 -elosztásában, szép és helyes irás', olvasás', számvetés' éneklés' kezelésében, szóbeli előadásban, szent írás' magyarázatában, katekizálásban 'st.b. Mindnyájan hajlandóknak mutatkoztak, csakM.M. az anyaiskola' tanítója vonakodott és hátráltatta ejiy ideig conferentiáink' rendes megtartását, mellyek azonban egészen meg nem szűntek. Ezen mesteremmel cleinten több különös jelenéseim voltak. Az ember akkor mintegy 60 éves, helyben született, onnét házasodott, a' legelőkelőbbekkel rokoni öszvekötletésben 's egy ház' birtokosa volt. Ezek előtte elegendő okok arra, hogy hivatalát mellékdolognak tekintse, és szemrehányást senkitől el ne szenvedjen. Ha akart volna, ö igen hamar derék tanító lehetett volna, de lemondott ő már egészen a' haladásról és nagyon elhanyagolta magát Szerette a' bort és a' borozó társaságot 's téli időben ritkán szűnt meg nála éjfél előtt a' dőzs. És ha gyakorta, mivel laka az enyim alatt volt , egész éjjeleimet megzavarta és én őt barátságosan kértem, hogy kivált csoportos ünnepek előtt engedjen csendes órákat a' munkára, úgy mint a' nyugalomra; akkor azt felelte : hogy neki a' maga lakásán szabad úgy tennie , a' mint neki tetszik! Iskoláját hivatalba léptem után mindjárt több ízben meglátogattam. Egykor midőn a' leczke után a' gyermekek kitakarodván, magát visszatartóztattam, hogy neki észrevételeimet megmondjam, 's nézeteimet vele közöljem; csípejére tevé kezét és daczos tekintettel így szólott: „Tiszteletes uram, egyszer 's mindenkorra kimondom, hogy az illyenekkel hagyjon fel, mert másképen megszűnt közöttünk jó világ lenni. Nem tegnap nőtt be fejem' lágya, negyven éve hogy mester vagyok 's ennek az időnek felét N. esperes urnák felügyelése alatt töltöttem , a' ki nem egyszer mondotta, hogy a' környéken legjobb tanító vagyok; mit akar Tiszteletes ur ? hiszem többszer mint egyszer lehetne Jiam, 's azt gondolja-e, hogy öntőlén még tanulhatnék valamit? Ismerem én már az újdon új papocskák'bölcseségét, kik azzal, a' mi keveset olvastak, szeretnek hánykolódni, hogy a?

szegény mester feletti nagyságokat kitüntessék; tapasztalásból jobban tudom én, ini való iskoláinkba, mint sok papirosról lett bajnok pap, ki csak most szagolt be a' világba." — Hiába csillapítottam őt, mondván, hogy illyen kiereszkedésre velem szemközt nincs szüksége, mivel szándékom nem más, mint terhes hivatala' viselését könnyebbé és sikeresebbé tenni; hiába mondtam, hogy velem illy hangon beszélenie semmi esetre sem igazságos, mert vagy nem vagyok olly otromba pap, mint millyennek tart, és akkor nem érdemlettem tőle gorombaságot, — vagy ollyan vagyok és azon esetben csak magának szerezne durvaságával legtöbb bajt; mert minél gyávább a' pap, annál kevesebbé hagyja mesterét vele illy hangon beszélem. Az én mesterem kimeríthetetlen volt darabosságokhan, és minél szelídebben kérleltem én, annál fenhangúbb lett ő. Illycnformán igen is, aligha jó világ lett volna közöttünk, ha egymáshozi viszonyunk egyszerre más alakot nem vesz vala fel. Julius hava' egyik utolsó napján nem tudom micsoda örömünnepet ült mesterünk, egész éjjel mind viradlig felette zajos volt nála a' dombérozás. Délután rekkenő meieg volt és én történetesen be találtam menni az iskolába. Az ajtót nem tárhatván ki egészen, a' belül levő ismeretlen akadály miatt, a' félig nyilt ajtón úgy kellett becsuszarnlanom. Rémülve néztem a' nagy rendetlenséget. Az ajtó körül hevertek a' földön legalább is 155 gyermekek, íiak ós leányok S—10 évesek össze vissza; kétségkül térdepelni küldettek oda 's sok sirás közben elaludtak, könyeiktől elázott arczaiknak a' reá ragadott por csaknem félelmes alakot adott. Maga a' mester, ümögre vetkőzve mély álomba merült asztala megett, a többi ébren levő gyermekek pedig mindenféle pajkosságot űztek.Rendbe hozván mindenekelőtt az egész iskolai népet, megintettem a1

csintalanokat, hogyannál díszesebben illik vala magokat viselni, miután látták, hogy tanítójok még akkor sem távozik el tőlök, mikor magát nem jól érzi; azután foglalatoskodtatni kezdém őket az előttök levő tárgyakkal. Igy elmúlhatott egy óra, midőn a' mester felébredvén, mindnyájunkat élénk ós vidor mozgásban talált. Első gondolalja az lehetett szegénynek: no lesz most mit megboszúlnia a' papnak ! mert ijjedését arczának minden vonásaiban láttam. Azonban én alkalmat adtam neki körünkbejöhetni és a' gyermekekkel tartolt beszélgetésembe belevontam őtet is, és alig fél óra múlva olly fesztelen hang uralkodott közöttünk, mintha legkisebb,, miben megütközni lehessen, nem történt volna. Mikor mindenek a' legkellemesebb folyamatban voltak, az iskolai órák' végezte előtt elmentem , nehogy a' mester velem beszélhessen és a' kebelében keletkezett ön magávali elégedetlenség félben szakasztassék, mellynek én jó következését reményltem. — E' nap óta az én M. M. barátom szelídülni kezdett. Ugy látszott, mintha magát előttem szégyeneiné 's egyszersmind tőlem félne is, mert a' mint ö az embereket ismerte, felölem feltenni sem tudta, hogy ellene valahol panaszt ne tegyek és fölötte a' megsértett hiúság' édes diadalát ne tartsam. Azonban elmúlt egy félév a' nélküU hogy akár tőlem akár mástól legkisebb szemrehányások tétettek volna neki, 's ez idő közben többször meglátogatván iskoláját, hibáit 's gyarlóságait elnézve, legkisebb jelességét is észrevettem , kiemeltem 's megdicsértem, útba igazításaimat nem szóval, hanem példámmal tettem, sokszor órákig tanítván iskolájában. Ezen kívül, ha vele valamelly vendégségben együtt voltam, megkívántam, hogy eddigi szokásától megválva, — melly szerint ő közönségesen az asztal' végén a' pajkoskodók,