Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1842 (1. évfolyam, 1-39. szám)

1842-04-14 / 2. szám

- 16 . -kik a' mienkre önkényt fogtak Én megvallom, ettől inkább félek, mert ez oldalon ugyan, nem constituáit egyházi állásunknál fogva, ajtók és kapuk emelkednek, mellyeken a' világi cxarcha egész hatalommal bevonulhat. És ha valaki itt uralkodni akart, bizony uralkodott a' szó teljes értelmében és ha akar, még ezután is uralkodik, mect itt nincs elv, nincs gyakorlat, melly az ön­kényt lehetlenné tehetné. Példák hosszú sorát hozhatnék fel 's kézzelfoghatólag megmutathatnám belőlök, hogy itt van fészkestől a' ránkfogott hierarchia, csak hogy nem egyházi köntösben. De ez nem vala czélja értekezésemnek, ki is nem vádolni, hanem felvilágosítani akarok. Zérus ezek szerint minden hatalmunk , melly csak akkor emelkedik valami kis potentiára, mi­kor világi factort irnak elébe. Es még e' fuga vacui állásunk is szemet szúr, még e' hézagtöl­tést is sokalják némellyek! Ám sokalják, mi hivatalunk's ennélfogva földi egész életünk erejét, fényoldalát nem a' hierarchia czifrára nyirbált ara­nyos papirosán, hanem hivatalunk irányában, mul-^ hatlanságában 's nagy eredményeiben keressük és találjuk. Parányi ez és mustármagnyi a' világ szemében, de nagy fát nevelt e' parányi mag és csendes méltóságában áll az országok és népek felett; nemzetek költnek ágain mintáz ég madarai és az erő, melly ezt felnevelte, ágait, mint az em­beriség védkarjait, kelet és nyugat felé kiterjesz­tette , Istené és a' mienk! — Azonban mindennek van e' földön határa, van szélpontja, mellyen ha túlnyomatik, vagy el­törpül, vagy épen ellenkező, előbbeni munkálatit szétromboló irányt fejt ki. A' legszentebb törvé­nyek, a" legüdvesebb emberi intézvények e' túl^­nyomás által vesztették ösztermészetöket és zúg­tak el mint pusztító viharok feje felett, vagy verődtek le mint fojtó gázok gyökereihez. — Ha­tárunkon állunk, kijöttünk az egyházi állás leg­szélire 's ha innen is lenyomatunk, hivatalos hatásunk tudja a'jó Isten hová merre ágazik vagy fajúi el! — Önválasztásunk , a' protestantismus elvei ki­téptek már belőlünk minden tollat, melly fényes és értéktelen vala; a' mi még megvan, az szent! ne bántsátok , mert meztelenségünket takarják 's a' föld, az emberek hidegsége ellen védnek. — A' lehetőségig leszedtünk, önként leszedtünk magunkról minden egyházi éket, czifraságot; nyakunkban, mellünkön nem ragyog semmi, egy­szerű fekete palástunkon hiába kerestek arany vagy veres fonalakat, a' mi még megvan , az szent! ne bántsátok , mert önérzetünket, emberi méltóságunkat bántanátok. — Mi Péterrel en­gedtünk Jésusnak, hüvelyébe tettük szab­lyánkat, erőszakhoz nem nyultunk ott, hol az elnyomott szent ügy másokat ellenszegülésre ra­gadt el; sőt egyesültünk, megosztok jogainkat polgártársainkkal, talán igazságtalan irányban, mert tiz tizedrészből magunknak csak egy tized­részt hagytunk meg, kilenczet odaadtunk, ez az egy szent! ne bántsátok, mert ez egygyel a' polgári jogot is megtagadjátok tőlünk, — Ugy van, itt a' non ultra, még pedig nem kímélésből, nem szánakozásból, mert ezt önérzetünk egész hatalmával utasítja vissza szi­vünk, velőnk! — hanem jogból, a' legszentebb igazságból, kötelességből! — a' vallás ügye és tekintete fentartása mellett emeltetek három ujjat és mondtatok esküt, de ha e' felemelt három új-^ jal ellenünk demonstráltok, mind addig mig a' pórnépnek 's a' legsértőbb önkénynek alája vettek — mi ezt is eltűrjük talán, mert mi nehéz re­signaliók között élünk és halunk — de, bizony mondom, a' vallás méltósága terül a' demagógia kalodája alá. — Tiszta meggyőződésem szerint a' népnevelés szent ügye és az egyetemes vallás érdeke kí­vánja, sürgeti, hogy egyházi testületünket lejebb ne nyomjuk, hanem emeljük. — Sok ideig, századokig valánk magunkra hagyatva a' nép fe^ szítő önkényével, szegény sorsunk napi gond­jaival tusakodva, e' kettős alacsony súrlódás alatt leszakadozott rólunk a' prófétai palást és a' nép koczkát vetett felette, mint hajdan Jesus palástja felelt. — Keblünk, fejünk, két kezünk le van szorítva, le van nyomva szegénységünk nyűge alá; törvényes állásunk semmi, vagy homokra épült ház , mellyet egy nyugati szél halomba dönt; polgári létünk valami megmondhatatlan,hi­vatalos állásunk szerencsekerék, melly egy for­dulással a' sárba vág, más fordulással emberek felé emel, alapja mindenütt és sehol. — Hadd takarjam el családi állásunkat, melly egyenesen az emberiséghez Köt, itt meg kell oszlanunk, meg Kell hasonlanunk önmagunkkal , itt a' ne^

Next

/
Thumbnails
Contents