Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1842 (1. évfolyam, 1-39. szám)
1842-07-21 / 16. szám
- 195 -V esetében, ellene a' helybeli elöljáróság soha, hanem csupán az egyházvidéki tanács határozhasson. dj Az egyházi törvényszék előtt folyó minden perek' elintézése módját (procedúra) körülményesen meghatározva törvénybe kell iktatni, ej Az egyházi törvényszékek előtt megjelenni tartozó gyülekezetek a' gyűlés' színe eleibe keltőnél nem több és mindig megbizó levéllel ellátott követeket küldjenek. széksertó követekre, sőt az egyházi testület' miuden még hivataloskodó tagjaira is büntető törvény szabassék, kik ellen mindjárt a' hely1 szinén ügyészi keresetet indítson az egyházvidéknek gyűlésre mindég meghívandó ügyvéde; ítéletet mondjon az egyházvidéki tanács, mit rögtön — 's ha a' szükség úgy kívánná , a' helybeli gyülekezetből alkalmazandó hatalomkarral is — végrehajtasson a' segédgondnok, többnyire megyei hivataloskodókból állani szokott ülnök társaival. f) Minthogy a' házasságot polgári szerződésnél többnek tartjuk, azon szempontból indulva ki, miszerint polgári törvények szemmel látható külső tények és tárgyak felelt rendelkezhetnek csak, házassági kötésben pedig szív és indulat, belső érzemény és polgárilag elidegeníthetetlen személyesség' kölcsönös kicserélése iránt tétetik az egyezkedés: óhajtjuk, hogy miként a' belső és láthatatlan erkölcsi erők' kifejlesztésére's nemesítésére előállított egyének , t. i lelkészek előtt köttetik, pecsételtetik meg esküvel, es szentesítetik a' házassági szövetség; úgy az ezen szövetségre vonatkozó minden ügyeknek törvényes ellátása is az egyházi kormányszékekhez télessék át. 5) Veyyes tárgyak, aj Az unio' eszméjének létrehozása iránt tegyen meg a' zsinat minden czélszerü rendelkezéseket, bj Az egyházke-i uletek, vidékek és minden főiskolák, pénztáraik' kezelését előterjesztő nyomtatott számadásokat készítessenek évenként ami) i példányban, a'hány egyházvidék az egész országban találtatik , s e' számadási kölcsönösen egymásnak meg is küldjék , mivel a' kölcsönös segélyadásnál fogva ennek megkivánására minden egyházvidék jogosítva van. r) A' templombeli székek' válogathatása zsinatilag töröltessék el. d) A' vegyesházasság' ügye felvétessék , 's felőle a' zsinat mondja ki a' prot. anyaszentegyház' véleményét. Közli Kocsiss Ferencz, nyír-megyesi ref. lelkész. b) Ágostai liitv. evangélikusok' gy illései. A' legközelebbi napokban következő egyházi gyűlések tartattak Pesten: I. Pestmegyei egyházmegyei gyűlés Földváry Pál felügyelő és Valka János esperes' elnöksége alatt, mellyben Mclczcr János R.keresztúri lelkész mint líjonan választott alesperes , hivatalába beigtattatoft; a' zay-ugróczi iskolai terv felolvastatván észrevételekkel kiséitetett; egy a' törvényes felsőbbsége ellenében a' subordinatióról megfeledkezett lelkész pörbe idéztetett; az egyéb belső ügyeket 's a' dékáni tudósításokat illető tárgyak' megvitatása nem sokára tartandó egyházmegyei köz- vagy kisgyülésre halasztatott. II. Az ág. hitv. bányakerület' közgyűlése. E' kerület jul. 12-kén b. Prónay Albert 's Szeberinyi János sup. uu. ikerelnöklete alatt kezdett 's következett napokon folytatott közgyűlése' eredményei közül a' következőket véljük tudalandóknak: t) A' Bécsben járt lót követség' ügye az egyetemes egyházi gyűlésre fölvitetni 's onnan egyetemes nyomozó választmány' kiküldetése — melly a' folyamodás' mikénti keletkezése, pontjai 's aláírói' kipuhatolásával foglalkodjék — indilványoztatni határoztatott, mit annak idejében a' szükség parancsolta körülmények szerint egyetemes consistorium váltand fel. A' választmány előtt szabad leend az úgynevezett tót egyes sérelem eseteket, eszközlendő orvoslás végett, bepanaszolni. — 2) A' vegyesházasságok' ügyében a' ref. atyafiakkai egyetértőlegkinevezendő választmány által felírás küldetni határoztatott, miszerint ő felsége ez ügyet törvény' értelmében elintézni méltóztassék. Az illető papoknak pedig meghagyó a' superintendentia, hogy minden egyes vegyesházassági esetet az illető vármegyének, egyetértve esperességi elöljáróságukkal , óvásképen föllerjcszszék. 3) A' tiszamelléki egyházkerület Nyíregyházán állítandó falusi néptanítókat képező intézete' ügyében a' bányakerület a' tiszamellékivel egyesülni 's az említett intézetet közös erővel megalapítani 's fentartani óhajtja; e' czélból a' szükséges előleges lépések megtéletlek. 4) Az indítvány, melly szerint bányakerülelben a kihágó papokat ideiglen felfüggesztheti a' superintendens, ettől e' hatalom elvétetni 's a' vétkes pap bevett törvényes úton megfenyítetni javasoltaték, megbukott. 5) Olvastatott egy helytartó-tanácsi intézmény , mellyben néhány zólyom-esperességi pap vegyesházasságok' összeadásaért kérdőre vonatni 's jövendőre illyen összeadásoktóli őrizkekedés, szoros büntetés' terhe alatt meghagyalik; az egyházkerület a' szükséges rendeleteket megtevé. 0) A' bácsi esperesség' Bécsbe küldölt ismeretes folyamodása, melly a' 3 superintendentiu' némelly tót papjai által felküldöttel összeköttetésben nincs, az egyetemes gyűlésből kiküldetendő nyomozó választmány' figyelmébe ajánltat-ni rendeltetelt. 7) Szlehlo János bácsi főcsperes azon leveleért, mellyben a' kerület által behozott tiszta magyar jegyzőkönyvet egyházi botránynak nevezi 's a' kerületet fenyegeti, hogy magyarodás melletti buzgalmánál továbbra is megmaradása' esetében a' tótok 's németek egyházi gyűlésekre többé nem jöendnek 's pénzbeli tartozásaikat nem fizetendik , a' superintendens által megfeddetni 's ezentúii makacskodása' esetében magaviselete' szomo-