Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1842 (1. évfolyam, 1-39. szám)

1842-07-07 / 14. szám

— 166 -kus könyvek is megengedik, ezek eddig is diva-jsebb testületek' elébe állitandja, az uniónak or­tosok valának a' protestánsoknál mindenütt, 'sjszágos és törvényes elfogadása köri tökéletes stabilitású egyalakúság nem volt sehol, és protestáns elvek szerint nem is lehet. E' jelen stadiumban tehát hagyassanak meg az ekklézsiák' eddigi divatos rítusaik mellett, kimondatván egye­dül, hogy országszerte szabadon részt vehetnek mindkét felekezetű hívek lakásuk' helyén fenálló cultusban, 's hol azt tenni fogják, olt a' cultus' fentartása' terheiben aránylag osztakozzanak, mert hiszen ezt eddig is tevck helyenként. Ha majd ké­sőbb erősben összeforrand a' két testület, főleg annak igazgatósa, miről alább, ha majd kölcsö­nösen megismerkedünk jobbalt, akkor ideje lesz részletekbe bocsátkoznunk, 's önkényt rítusban is egymáshoz simulandunk. Kivételt szenved itt az urvacsorának kiszol­gáltatása. E' körül minden egyes egyház' szabad választására hagyassék, kenyeret-e vagy ostyát akar magának kiszolgáltatni, sőt illy határozattó eltérő egyedeknek is legyen kívánásuk szerint Kiszolgáltatás alatt mondassanak Jézus'igéi, min­den magyarázat nélkül. Könyves Tóth Mihály úr ezt nem tartja uniónak; én igen; mert ezt elég nek lartom arra, hogy Pál' szavai teljesüljenek köztünk. 1. Kor. 10, 17. Uniális oklevelünk jelenleg csak ez értelem­ben nyilatkozzék, és igy itt sem terjeszkedünk részletekre , mélyebb vágásokra! 3) Egyházi igazgatás levén azon főpont, melly most azonnal közelebb tárgyalás alá veendő, és azon fő kapcsolat, mellyben — elvem szerint — oda fen az uniónak alapja elkészítendő , a' „rövid bár nehéz csata" itt pontosuland össze De itt, nem mondom mind, de sok megnyerve lesz , ha jelenleg a' 8 superintendentia' újabb elosztását mellőzvén , és későbbre lialasztván, csak egyetemes , mind a' 8 kerületet kepvise­>«udo gyűlést megalapítunk, melly ezentúl úgy lesz tekintendő, mint egy részt az uniónak legfensőbb pontjában tettleg itése, más részt annak főrabbi gyakorlatba vételének műhelye Legyen-e ezen egyetemes gyűlésnek elnöke, le­gyen-e generális felügyelő, vagy sem, nem vi­tatom — mert előttem mindegy, ki világi pápától nem rettegek; csak legyen benne egyaránt kép­viselve mind a? két felekezet, és mind a" két rend, világi és egyházi, azt adván hozzá egye­dül, hogy ha generális felügyelő leend, úgy ge­nerális egyházi elnöknek szinte lennie kell; hogy az igazgatás , eme' legfensőbb fokán is vegyes legyen, és hogy a' képzelt papátus ez által meg­oszlassék két személy közi. Ha azon kérdés tá­maszlalik : kell-e tüstént egyes egyházaknak kihallgattatniok, akarnak-e unióhoz járulni? úgy bátran nenma\ felelek, mert a' dolog még eny­nyiré nem haladóit. A' legfensőbb tanács előbb más kérdésekkel foglalkozand , megrostálandja az alakot, tervet, mellyben az uniót egyes ki­körül lépéseket teend, 's itt mindeneket elkészítvén, majd a' ke­rületek' véleményét meghallgatja, 's ha az Isten mindenben jó sikert ád, végtére elkészíti az uniá­lis valódi oklevelet, mert az általam fent említett oklevél, csak előkészítő, csak vázlat lehet. Mi az igazgatás' alsóbb lépcsőzeteit illeti, ezekbe most szinte nem tanácsos bocsátkozni. De hiszen ezekben nem nagy a' különbség. Legfeljebb ki kell az elvet mondani: hogy az uniált egyház hie­rarchiától szintúgy távol akar maradni, mint Iíyri-és democraliától, egyébiránt az eddigi szerkezet, mihez képest az igazgatás egyenlő tekintélylyel egyházi és világi elöjárók által vitelik , továbbá is egész erejében fentartatik. 4.) A' tanodák' egyesűese szinte egy fő­pont, és azonnal eszközölhető. Ez pedig annyival inkább kívánatos , mivel ha majd együttképez­tetnek azon ifjaink, kik közül sokan később az egyházak' lelkészei , felügyelői, előkelő tagjai leendnek; tehát ezek által létre hozatik a' szel­lemi csatorna , melly által az unió mind inkább terjedend , 's gyakorlati éleibe általmenend De mikép egyesítsük iskoláinkat? Érzem itt kényes pontra jutottam, mert vannak, kik így elmélked­nek : míg a' más rész ugyan annyi pénzösszeget nem szerez, mennyivel az iskola eddig az egy rész' sajátja vala , addig az közös nem lehet. Ez ám osztán a' mély vágás, melly soha egybe nem forraszt, de csak mélyebben elválaszt. Előtlem pedig a' dolog igen egyszerű, 's hiszem, hogy a' ki ezen túlmegy , az uniónak nem barátja. Én Lója Károly úrral tartok, hogy minden ta­noda tartsa meg alapítványit, de minden tanoda közös legyen, és minden tanoda részesítse jóté­teményeiben mindkét felekezetű ifjait, úgy hogy a' theologus szintúgy végezhesse pályáját Debre­czenben, valamint Pozsonyban. Az alapítványok' összesítését csak nem fogja indítványozni Tóth Vlihály ur, vagy más akárki; mert hiszen ezek nem a' külön felekezet', de a' külön iskola' tu­ajdoni. Tudom, ezen értekezésre is azt mondandják, íogy általa nem haladtunk semmivel, mert ennél is részletesb terveket óhajtanak. Elismerem ezt magam is, de básisúl ezt elegendőnek találom, mert, uraim ! az unió még most hasonló egy sű­rűen beleplezett szűzhez, ki magát érintetni bün­tetlenül nem engedi Szerény előadásomat bere­kesztem azon előttem tisztán és erősen álló hit­tel: miszerint jelen körülményinkben más, mint illy legfensőbb pontokban alakúit, és csak később alsóbb részletekbe átmenendö unió, ki nem vi­hető ; hogy ki az uniót minden részieleiben egy­szerre 's azonnal kezdetében improvisálni akarja , azt az által késlelteti, sőt gátolja; 's végtére, hogy a' dolog olly nagy fontosságú, miszerint mélvebben bocsátkozni 's részletekre kiereszkedni

Next

/
Thumbnails
Contents