Mózessy Gergely (szerk.): Prohászka-tanulmányok, 2018–2022 (Székesfehérvár, 2022)
A SZÉKESFEHÉRVÁRI PÜSPÖKI ÉS SZÉKESKÁPTALANI LEVÉLTÁR KIADVÁNYAI
Melléklet Eugenio Pacellipápai legátus a budapesti Karitász-kiállításon, 1938. (PL - Fotótár - Nr.2960.) Kovács Sándor kecskeméti plébános cikke a kongresszusról KATOLIKUSOK LAPJA xv. iK évfolyam Kecskéméi 1938. junius 5. 11. szám. í Üli sím Juliid... Kiadóhivatal üzenete Mai szántónk irrtjfifliwe lilán tápunk kiadásában a szokásos nyári síimet következik. NípprWinvsiaimú lapunk lerjeszléséhen kitűnő munka lármáink \ útiak a tanyai « városi »kulit- híveink. V/. iskolaév bruirááisl kiadóhivatalunk kicsiny munkásainak készségét non vehet jök igénybe és. la fiunk kézbesítése a szeptemberi iskoláéi megkezdéséig nagy aka dályha ülkíiznc. Kiéli halirorlunk az idén úgy. hogy lapunk a nyári szönriltcn nem jelenik meg. Búnaizáskor köszönetét mondunk kedves munkalársainknak azért az áldozatos nagy munkáért, amit lapuuk terjesztésével és kézbesitéaével végeztek. A jó Isten áldja meg őket, legyen oltalmazójuk a nyári lióna|ioklum hogy i*ze|itcmherben tij erővel kezilhesarik meg munkánkat. Szent Antal ünnepét a ferencremliek templomában három luit»» ájtatusaág vezeti lie. Junius 10.. II. és 12. .tájijain délután kec/eli Mészáros Aliiért, csongrádi lercnercmli liázíónök. Junius Idán. Szent Antal napján 8 órakor ünnepi mise. ') árakor a gyermekek megiililása. listc 0 órakor pedk a lilioniim könnend \ szokásos népünnepélyt junius 12-én tartják. A «zent Jobb junius 27.*én, hétfőn délután érkezik Kecskemétre! Készüljünk fogadására! Kedvet jó Híveim! Amire egy egész éien il Le.nálunk, am írói prédikációink ér mit beszédeink szóllak. ,murrt annul imádkoztunk, amire mi kecskemétiek mains l-i ünnepségünkkel lelkűnkéi feltüzeltűk... a budapesti Eucharisztikus kongresszus eseményei megtörtén 1,1. Iz ünnepség fenséges részletei, azok. amelyek az ember szeme előli folytak le. amelyek az idő múlása szigorú törvényinek vannak alávetve, ■már « múlté, lie csak a külső események Iz azonban ami ezekben feszülésig benntfoglaltalott az igazság, n kegyelem, a boldog hit és tudás, a lélek mindent Ielérő biztonsága. . az túiáriszentség szerelőiében calo •határtalan megerősödés. nem a múlté. «: a jelené, az a /Óvóé. Még ssak ezután log megmutatkozni ennek a fel nem mérhető hátúm itta csak ezután érezzük meg a magtár életen a milliók Miéből áradó krisztusi! Csak ezután jön az az áj élei. amelyet „ Krisztussal tvlő táplálkozás minden vonalon fog megmutat ni Iz Eucharisztikus kongresszussal n nagt lelki munka nincs befejezve Még vsak ezután tön a kegyelmi bullám, amely mindenkit, a még mindig lá\ o!ál lakat is bevonja krisztus éleiének vérkeringésébe. És hiába próbálkozik a sálán ellenakciói kezdem hiába próbálja a nemzetek békéjét megzavarni... az eucharisztikus erűnek diadalmas átjáf állni nem tudta Talán okolhat olyan pillanatot, ’mint vasárnap a gyönyörű napsütésben kezdődő körmeiül vége volt: kemény zápor zuhogott százezrek nyakába ... de mindenki hűségesen. vízben térdelve tett hitet az OUáeiszentségben közöttünk éli krisztus mellett . . így fog hsUadni az eucharisztikus erő az éleibe1 Iz ünnepségek befejeződlek. Oly nehéz volt ott hngtni hét nagy nap műiden gyöiivörőségének emlékét. Még szerettem válna egyszer Iáim a pápai legátust. Pacelli leni bíborost... ezt a csupa hit embert... akinek beszédei úgy hatottak milliókra, mint Prohászka Ottokár óta senkii sem! Még szereltem volna egyszer megszorítani a sötét bőrű. de hólehér Mkű abrsszin papiéit,érek kezét, akik szerényen, szinte bor sánatk érően álltak közöttünk, 1 kikkel egymásnak megfogadtuk, hogy szentmiséinkben mindig Prohászka-tanulmányok, 2018-2022 227