Mózessy Gergely (szerk.): Prohászka-tanulmányok, 2018–2022 (Székesfehérvár, 2022)
TARTALOMJEGYZÉK - L. Simon László: Prohászka Ottokár domborművénél
L. Simon László Prohószka Ottokár domborművénél „VkLikőr a nyirkos éjszakák novemberben-decemberben megfosztják az erdőt lombjaitól, azt gondolnák, hogy meghalt az élet. S mikor letaroljuk a tölgyest, s kitermeljük a fáját, úgy látszik, hogy nem a fáját, hanem a lelkét szaggatták, hasogatták szét a szekercék. De sem abban a novemberi-decemberi éjszakában nem halt meg az élet, sem abból a letarolt tölgyesből ki nem vész a jövendő tavasz, hanem a fólületről a mélységbe száll, és annak a letarolt tölgyesnek a gyökerei nem a korhadás kriptáiba, hanem egy új tavaszt megalapozó rétegek mélységeibe vonulnak, és biztosak vagyunk róla, hogy lesz élet, lesz virág, lesz szépség a földön megintl”1 - Es valóban: egyéni és közösségi tragédiáinkat elszenvedve hányszor vagyunk kénytelenek erőt meríteni újrakezdéseinkhez a természet csodálatos megújulásának példájából, ahogyan ezt Prohászka Ottokár is tette. Hányszor hisszük azt, hogy mindennek vége, mindent elveszítettünk, miközben az élet kíméletlenül megy tovább. A természet folytonos megújulása egyszerre ad erőt saját feltámadásainkhoz, s egyszerre figyelmeztet bennünket életünk kicsinységére és végességére. Minden új levél, minden friss hajtás, valamennyi kipattanó rügy élő, lüktető felkiáltójel: a megújulás és megmaradás kulcsa az élet továbbadásának Istentől kapott képességében van. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, a természet végtelenségével és hatalmas erejével való szembesülésünk nem jelenti azt, hogy lemondhatunk az alakításának jogáról, lehetőségéről. Az ember kiváltsága, hogy a maga képére alakítsa a környezetét, hogy kultúrtájat hozzon létre. Prohászka szerint fennmaradásunk érdekében a Jóisten a természet legyőzésére kötelezett bennünket. A mai harcias környezetvédők számára szentségtörés az, amit a természettel együtt élő, gazdálkodó ember felismert: „a természetnek mondvacsinált s megtömjénezett racionalista tökéletességével s szentségével szemben áll a mi öntudatunk, melynek más a szentsége s más a tökéletessége, s ezek alapján mi sok esetben a természetnek nem legyezgetésére, hanem legyőzésére köteleztetünk. Sőt maga a világi s lelki kultúra is a természet fölött való uralkodásban, annak nemesítésében r tökéletesítésében áll. A természet nem szent, hanem ösztönös és nyers. A természet nem ember s nem emberi; nem is le-Prohászka Ottokár beszéde a Gazdasszonyok Egyesületének jubileumán. Vo.: Budapesti Hírlap, 31. évf. 128. sz. (1911. június 1.) 15. Prohászka-tanulmónyok, 2018-2022 181
