Mózessy Gergely (szerk.): Prohászka-tanulmányok, 2015-2017 (Székesfehérvár, 2017)

IV. UTÓÉLET ÉS EMLÉKEZÉSEK - Mózessy Gergely „Állítólag Prohászka egyszer

Mózessy Gergely: „ÁLLÍTÓLAG PROHÁSZKA EGYSZER.. tekben akár katasztrófához is vezethet. Valóban mondott-e, mondhatott-e Prohászka ilyet? A publikált életműben nem találni e mondatot. Hasonlót igen - de az egészen más közegben hangzott el, nem az egyén lelki veze­tésének szintjén. 1910. évi, A hitetlen világ útjai Krisztushoz című katolikus nagygyűlési beszédében a modern kultúra materializmusáról mondta azt, hogy ha következetesen végigviszik, akkor olyan élhetetlen és érthetetlen világot fog teremteni, amelynek ridegsége visszavezeti az emberiséget Is­tenhez.27 Szintén két ízben tűnt fel a szerkesztő tanácsaiban Prohászkának egy másik gondolata - mely a szeretet lényegét akarja kifejezni.28 Mindkét üze­net kissé naivnak, túlontúl kihasználhatónak tűnő fiatal hölgynek íródott. A püspök mondatait e formában idézte Herczeg Ferenc: „Nincs igazi mély szeretet tisztelet nélkül. Nem hiszek szeretetben, mely tisztelni nem tud. Azért téved el a szeretet annyiszor az érzékiség s kegyetlenség útjaira, mert nem párosult tisz­telettel." - Ez szabatos, Prohászka stílusába illő, kifejezetten korrekt idézet. Egy házasságról szóló püspökkari pásztorlevélben hangzott el e formában - melyet valóban ő fogalmazott.29 Egészen más élethelyzetben idézte fel a szerkesztő egy, a szeretetre vo­natkozó másik Prohászkától származó szöveget. E levélírónak inkább a társas érintkezést gúzsba kötő konvenciókkal volt nehézsége. Neki ír­ta Heczeg Ferenc: „A híres bölcselő, Szent Ágoston mondta: Szeress, és tehetsz, amit akarsz! E mondást Prohászka püspök a következőképpen magyarázza: »Aki sze­ret, az magában hordja a törvénykönyvet s érzi, mit kell tennie.«30 - ez egy telje­sen korrekt kommentárnak tűnik, nem tér el az Agoston-értelmezések ha­gyományától. Ám e formában a „Prohászka-összes"-ben nem találtam meg. Ugyanakkor hitelessége felől nincs bennem kétség. Gyakran fordultak a szerkesztőhöz a barátságok világában keletkezett problémákkal is. Két Prohászka-megnyilvánulás szolgált e téren iránytű­ként Herczeg szerint. Egy olvasó arról panaszkodott 32 éves korában, hogy nincsenek barátai. A reakció így hangzott: „Székesfehérvár nagy püspöke, bol­dogult Prohászka Ottokár mondotta egy banketten egyszer a következőt: »Ha valaki hatvanesztendős korában elmondhatja, hogy hat őszinte jóbarátja volt az életben, ak­27 ÖM, 13, 241. 28 Új Idők, 33. évf. (1927) 416.; 34. évf. (1928) 644-645. 29 ÖM 9, 41.; Mózessy Gergely: Prohászka Ottokár a püspöki kar tanácskozásain. In: Prohászka Ot­tokár, Magyarország apostola és tanítója. Tanulmányok Prohászka eszmevilágáról. Szerk. Szabó Ferenc, Mózessy Gergely. Szeged, 2002.125. és 129. 30 Új Idők, 34. évf. (1928) 269. Prohászka-tanulmányok, 2015-2017 433

Next

/
Thumbnails
Contents