Mózessy Gergely (szerk.): Prohászka-tanulmányok, 2015-2017 (Székesfehérvár, 2017)
II. A PÜSPÖK RÓMAI MEGÍTÉLÉSE - Tóth Krisztina Prohászka Ottokár jelöltsége a kalocsai érseki székre. A püspökkinevezések gyakorlatának próbája a király nélküli királyságban vatikáni levéltári források alapján
Tóth Krisztina: PROHÁSZKA OTTOKÁR JELÖLTSÉGE A KALOCSAI ÉRSEKI SZÉKRE A püspökkinevezések első próbáján tehát, ahol egy főegyházmegye élére kellett alkalmas főpásztort találni, a Szentszék akarata érvényesült, a nuncius jelöltje, Zichy Gyula került - egyelőre apostoli adminisztrátori minőségben - Kalocsára. Az érseki szék végleges betöltésére csak bő két évvel később került sor szintén Zichy személyében. A kormány első jelöltje, Prohászka Ottokár neve a Rendkívüli Egyházi Ügyek Kongregációja 1923. május 21-i ülését követően többet nem merült fel lehetséges kalocsai érsekként. Összegzés 1922-re mind a Szentszék, mind a kormány lefektette a főkegyúri jog szünetelése idején a püspöki kinevezésekben általa követendőnek tartott alapelveket, megfogalmazta elvárásait a másik féllel szemben. A Szentszék az egyházjog szerinti szabad betöltés mellett volt és meggyőződésük az volt, hogy a jelöltek ellen a kormány csak politikai jellegű kifogást tehet - sőt, ennek általános kritériumait is rögzítette a Rendkívüli Egyházi Ügyek Kongregációja 1922. július 30-i ülése a kormány pedig azt szerette volna, ha előzetes tárgyalások nyomán formálódna ki a végső döntés, melyben a kormány véleményét is figyelembe veszik. A fő kérdés az volt, hogy a gyakorlatban, a Horthy-rendszer alatti első széküresedés idején melyik tudja akaratát jobban érvényre juttatni. Ebbe a képbe illeszkedett Prohászka Ottokár jelöltsége a kalocsai érseki székre. Klebelsberg be sem várva a tényleges üresedést, Várady súlyos betegségéről értesülve lépéselőnyhöz szeretett volna jutni, illetve a tárgyalást elindítani: kész tények elé állítani a Szentszéket, hogy foglaljon állást a kormány jelöltjeivel: a kalocsai érseki székre Prohászka Ottokárral és a székesfehérvári püspökségre Vass Józseffel kapcsolatban. A taktika csak részben érte el a kívánt hatást, a nuncius ugyanis már ekkor is lesújtó véleményt közölt a székesfehérvári püspökről. Helyette kitartóan Zichy Gyula pécsi püspököt javasolta a kalocsai érseki székre. A Szentszék nem siette el a döntést. Igyekezett több forrásból - a nuncius és az általa megkérdezett püspökök mellett Wlodzimierz Ledóchowski és Patrick Murray atyáktól, akikhez csatlakozott Szabó Szádok és Szentiványi Róbert atya is - információt szerezni a jelöltekről, így Prohászkáról is. A beérkező vélemények általában elismerték a székesfehérvári püspök nagy tudását, kegyességét, kiváló szónoki képességeit, azonban felhívták a figyelmet az Indexre tett műveire, modern eszméire, más felekezetekkel szemben tanúsított tü354 Prohászka-tanulmányok, 2015-201 7