Mózessy Gergely (szerk.): Prohászka-tanulmányok, 2012–2015 (Székesfehérvár, 2015)
III. PROHÁSZKA LÁTÁSMÓDJA - Orvos Levente: Prohászka filozófiai felfogása kora neotomizmusának tükrében
Orvos Levente: PROHÁSZKA FILOZÓFIAI FELFOGÁSA KORA NEOTOMIZMUSÁNAK TÜKRÉBEN hogy Prohászka úgy folytasson érdemi párbeszédet kora tudományával, hogy ugyanakkor nem tagadja meg e tradicionális értékeket, akkor a módszer - ha nevezhetjük így - alkalmas arra, hogy személytől független új kutatási vagy alkalmazási irányokat tegyen elérhetővé. Az iskolás gondolkodás egyszerűen nem értette úgy Tamást, hogy látta volna ezeket a benne rejlő lehetőségeket. Ezért alkalmazta inkább a merev elutasítást, mely kétségkívül problémamentes megoldásnak számít. Prohászka 1908-ban így ad hangot e két terület, a philosophia perennis és a modern tudomány iránti kettős elkötelezettségének: „Hétszáz év előtt világoskodó lángészhez vissza-viszsza-térni, a középkor hatalmi, észbeli s szociális energiái által megteremtett szisztémára visszanyúlni, a modern világ szemében reakció, melyet megértenek, bár lesajnálnak; de az ész sugarainak e refraktorával s az akkori szisztéma energiájával most érvényesülni akarni, ez a mai kor embere előtt már nem reakció, hanem ész- és filozófia-hiány, minőt a modern világ csak azoktól vár, kik meg nem értették sem a gondolat fejlődését, sem a tudomány haladását, sem a filozófia elváltozását. Mert minek a régihez ragaszkodni, mikor a fejlődés rég túljárt a régi absztrakciókon és szisztémákon, s minek visszanyúlni a múltnak felfogásához, mikor sokoldalúbb s azzal egyszersmind mélyebb lett belátásunk?! Távol legyen tőlünk, hogy méltán rászolgáljunk egy ily vádra, vagy hogy visszacsinálni akarjuk a fejlődést. Ezt nem akarjuk, s ha Szent Tamást mégis vezérünknek valljuk: tesszük ezt azért, mert arra a metafizikai alapra állunk, melyre Szent Tamás minden korok gondolatszegénységével szemben utal."33 Prohászka abban látja a tomizmus lényegét, hogy megmenti a metafizikát minden korok embere számára és ezzel biztosítja a transzcendencia lehetőségét. Nála mindig kettős értelemben jelent meg ez a vonal: 1) a metafizikát, mint metafizikát művelte, magáért a tudományért, mert szépnek és igaznak látta; 2) másrészt apologetikát látott benne, mely a tudomány fogalmi eszköztárával hirdeti az igét kora értelmisége számára. A természettudományhoz fűződő viszonyát ez a filozófiai háttér nem érintette, sőt még inkább megtisztította, amennyiben meghatározta annak kiterjedési körét, melybe sem teológia sem filozófia nem szólhat bele: „Még kevésbé lehet rám fogni, hogy filozófiámmal lekicsinyelem a természettudományt. Szó sincs róla; a természet-tudományt egyáltalában nem érintem, csak a naiv naturalizmust, mely azt gondolja, hogy minden világos s érthető s mely azt mondja: a mindenség az Isten, s a lélek az agyvelő radioaktivitása. Ez nem természettudomány. A természet-tudomány egyáltalában nem ér le a dolgok lényegéhez, hanem csak tulajdonságaikkal, egymás33 ÖM 14,179. Prohószka-tanulmányok, 2012-2015 253
