Mózessy Gergely (szerk.): Prohászka-tanulmányok, 2012–2015 (Székesfehérvár, 2015)

III. PROHÁSZKA LÁTÁSMÓDJA - Orvos Levente: Prohászka filozófiai felfogása kora neotomizmusának tükrében

Orvos Levente: PROHÁSZKA FILOZÓFIAI FELFOGÁSA KORA NEOTOMIZMUSÁNAK TÜKRÉBEN re kell hajtanunk. Ezzel a korrektúrával biztosítva volna az értelemnek objektív érté­ke, s ugyanakkor — s ez a fő — az ismeret be volna állítva a maga rendeltetésszerű kapcsolatába az élethez s a cselekvéshez. Ki volna rajta fejezve, hogy azért ismerünk, hogy tegyünk s éljünk. Minden ismeret, a legnagyobb tudomány is csak elvont jelle­geit adja a valóságnak, csak érintkezési pontjait nyújtja a világnak s az értelemnek s nem azért nyújtja azokat, hogy rajtuk megfenekeljünk, hanem azért, hogy rajtuk el­igazodva tegyünk."22 Világossá teszi továbbá azt is, hogy „anti-intellektualizmusa" nem külön bölcseleti irányzat, pusztán az értelmi megfontolás elsődlegességét hirde­tő filozófia funkcióját rögzíti és emeli vissza eredeti helyére. Prohászka ez­zel a neotomizmus tétova partikularitása helyett arra az életközeliségre és célra irányultságra mutat rá, amely annak idején Szent Tamást is motiválta: „Ebből a rossz értelemben vett intellektualizmusból sok van mindenfelé; volt is s lesz is belőle. Nem mondok én intellektualistának egy iskolát vagy korszakot; nem mon­dom, hogy Plátó s Aristoteles intellektualisták s a szofisták nem azok; nem sütöm rá egy-egy filozófiai irányzatra az intellektualizmus bélyegét; hanem igen föltalálom az intellektualizmus túlhajtásait minden oly filozofálásban, mely a súlypontot az észre fekteti, mégpedig azáltal fekteti, mert oly tartalmat tulajdonít az ismeretnek, mely ki­merítő s mely nem ingere s motívuma a cselekvésnek, hanem megakasztója s elalta­­tója. [...] Méltán állíthatom, hogy ez a filozófia23 az akciót s az életet szolgálja; szol­gálja azt az akciót, mely legjellemzőbb s legfontosabb s mely a szó teljes értelmében a mienk. Ugyancsak állíthatom azt, hogy ez állásfoglalásra nem a tudomány kicsinylé­se, sem pedig a vallásos élet iránt való előítélet vezetett, hanem igenis ismeretelméleti fejtegetés. [...] Meg vagyok győződve, hogy e fölfogás térfoglalása fölfakasztja ismét a lélek eliszaposodott forrásait, nevezetesen az akaratot s az erkölcsi ideálok szerint va­ló cselekvést, s megerősödik bennünk az a nézet, hogy minden ismeret a szép s ne­mes egyéniség kialakítására való s hogy minden törekvés voltaképen ezt szolgálja s ezt sürgeti."24 Pregnáns példa a neotomizmus és az eredeti Aquinói Tamás közötti esz­­szenciális értelmezésbeli különbözőségre a halhatatlan szellemi lélek fogal­mához való viszonyulás. Erre Joseph Ratzinger mutat rá. A neoskolasztikus antropológiai felfogás a szó teljes értelmében vett autonóm, „szubsztanciá­­lis" lélekkel számol, melynek természetéhez ún. „beépített halhatatlanság" 22 ÖM 14,186. 23 Mármint Prohászka saját filozófiája. 24 ÖM 14,185-191. 250 Prohászka-tanulmányok, 2012-2015

Next

/
Thumbnails
Contents