Mózessy Gergely (szerk.): Prohászka-tanulmányok, 2009–2012 (Székesfehérvár, 2012)
ÚJ IDŐK ÁRAMÁBAN - Függelék: Prohászka Ottokár említései a Borsszem Jankóban (1904-1927)
Mózessy Gergely: EGY LIBERÁLIS ÉLCLAP, A BORSSZEM JANKÓ PROHÁSZKA-KÉPÉNEK VÁLTOZÁSAI mely kezdet óta, úgy értem, hogy hosszú évek óta szinte kizárólag a zsidó karikatúrák szellemiségéből, ezekből a beteg agy-exsudatumokból és idegen, frivol érzések excrementumaiból táplálkozik."43 Prohászkának a humorral szemben elsősorban akkor volt kifogása, ha az valami magasztost rombolt le, vagy üresített ki. Különösen akkor ítélte el, ha úgy vélte, az ember ítélőképességét és lelkiismeretét tompítja el. Ez volt az alapállása már teológiai tanár korában,44 de idősödvén is 45 Elhangzott 2010. október 10-én Székesfehérváron, a Vasútvidéki Prohászka Emléktemplomban tartott megemlékezésen. FÜGGELÉK Prohászka Ottokár említései46 a Borsszem Jankóban (1904-1927) 1. 1904. május 22. Aranyszájú Prohászka Ottokár úr a Társadalomtudományi Társaság vita-ülésén összeakasztott Vészi Józseffel,47 aki azt mondta, hogy a Krisztus evangéliumából semmiképpen se lehet igazolni se a spanyol inquisitiót, se a háborúba induló katonák egyházi megáldását. Prohászka úr erre csak annyit ékesszólott, hogy nem szereti, ha ilyesmiről beszélnek, mert elvégre egy kis imádság mindent ki43 Naplójegyzetek 2,217. -1919. június 26. 44 „Elszántan kell a világ gondatlanságával szemben, melynél fogva a bűnről fogalmai hiányzanak, a mi fogalmainkat állítanunk fel; anélkül bankrottok vagyunk. Ez a gondatlanság tért foglal a papok közt is; hányszor vesznek tréfába valamit, amin sírni kellene. Ez ellen tehát rendíthet[et]len elszántsággal. O, be gyenge, férfiúhoz nem méltó fölfogásunk volna a bűnről, tehát leglényegesebb elvekbe vágó dologról, ha ez mások vicceivel, bonmot-jaival szemben mindjárt elmosódnék." Vö.: Naplójegyzetek 1, 196. - 1888. augusztus 1. 45 „A mi vallástalan modernistáink el akarták törülni a vallást; harcot üzentek minden Isten-hitnek, s minden egyházi intézménynek. Minden frázis és szópuffancs fegyver a kezében, s minden alkalom kapóra jön neki, hogy rúgjon egyet rajtunk. Mi álltuk a tüzet; álltunk a harcok központjában, de mélyebb, átfogó akciót nem bírtunk indítani. - Ugyancsak így voltunk a hazaszeretettel, melyet nemzetköziség, európai szellem, fölvilágosult nivellálds örve, cégére s ürügye alatt támadtak. Valami oly tradicionális, de erőtlen állásfoglalása volt a vezető osztályoknak a hazafiság mellett; de a gúny kőzáporában s a zsidó viccek nyílözönében azt a benyomást tették, hogy leszerelődnek s ócska-vashoz dobatnak." Vö.: Naplójegyzetek 3, 116. -1919. december 13. 46 Feltüntettük azokat a cikkeket és karikatúrákat is, amelyek bár név szerint nem említik, egyértelműen kapcsolatba hozhatóak személyével. (Pl.: 3., 13., 17.) 47 Vészi József (1858-1940) újságíró, ekkoriban a Budapesti Napló főszerkesztője és országgyűlési képviselő. 76 Prohászka-tanulmónyok, 2009-2012