Mózessy Gergely (szerk.): Prohászka-tanulmányok, 2009–2012 (Székesfehérvár, 2012)
ÚJ IDŐK ÁRAMÁBAN - Mózessy Gergely: Egy liberális élclap, a Borsszem Jankó Prohászka-képének változásai
Mózessy Gergely: EGY LIBERÁLIS ÉLCLAP, A BORSSZEM JANKÓ PROHÁSZKA-KÉPÉNEK VÁLTOZÁSAI delkezik - nem kell mögötte Prohászka Ottokárt keresnünk. Povedálik páter karikatúrájának vonásai ugyanis köszönőviszonyban sincsenek Prohászkáéval: a rajzok egy alacsony, köpcös koldulórendi szerzetest mutatnak. Az viszont tény, hogy amikor 1906-ban a hazai ipar védelmét célzó Tulipán-mozgalom létrejön, amelyről Prohászka jelentős és ismert beszédet mond,17 akkor a vicclapban - mely visszatérően kritizálja az új kezdeményezést - a püspök nevével nem találkozunk, Povedálik figurájával azonban igen.18 Első szakasz: Prohászka korai feltűnései a lapban Amikor a lap látómezejébe került Prohászka, a teológus nem számított másnak, mint egynek a katolikus közszereplők közül. A liberális élclap számára a katolikus politika és politikusok hagyományosan ellenfelek voltak. Mindig megvoltak azok a katolikus közéleti szereplők, akiket rendszeresen kifigurázott, tollhegyre tűzött az újság. Fő célpontnak a századfordulón még Molnár János komáromi apátplébános, majd Tomcsányi Lajos jezsuita páter, az 1920-es években pedig Vass József számított, aki több kormányban töltött be miniszteri funkciókat. De mellettük több - a napi politika színpada felől nézve kisebb jelentőségű - politizáló pap is tollhegyre került rendre. Prohászka alakja kezdetben közöttük tűnt fel. Említései elsősorban a közéleti katolicizmus kritikáiban kerültek elő - ám mivel e szegmensben nem számított még politikai hatalommal is bíró vezéregyéniségnek, nem rá irányult a csipkelődések össztüze. A klerikális szeánsz című írásban [Lásd: Függelék 5.], vagy a gyakorta visszatérő Fekete-sárga mise rovatban csak neve tűnt fel, érintőlegesen. Például 1908 áprilisában egy írás így kezdődik: „In nomine Patris Tomcsányi, et filii Barkóczy et spiritus sancti Prohascae." [Függelék 6.] A humor egyik legalacsonyabb - de nem feltétlenül nemtelen - foka, ha valakinek a nevével játszadoznak. Amíg személyét közelebbről nem ismerik, természetes ez a szint. Talán a legsikerültebb pillanata a lapnak a pro-fohászka szóösszetétel megszületése 1904-ben. [Függelék l.j Egy másik vetület a származással való gúnyolódás. Humor forrásává válik, hogy a katolikus nagygyűlés megszervezése körül tevékenykedő személyek mind nemzetiségiek: „Díszelnök lesz Csúszka; főszónok Prohászka; főrendező Klobászka; és alelnök Gieszwein. Kár hogy nincs köztük Szalvéta is". [Függelék 17 Vö. pl.: Frenyó Zoltán: Prohászka Ottokár es a keresztény nemzeti újjászületés. In: Prohászkatanulmányok 2007-2009. Szerk. Mózessy Gergely. Székesfehérvár, 2009. 30-31. 18 Pl. Borsszem Jankó, 1906. április 15. 10. Prohászka-tanulmónyok, 2009-2012 65
