Mózessy Gergely (szerk.): Prohászka-tanulmányok, 2009–2012 (Székesfehérvár, 2012)
LELKISÉG - Szabó Ferenc: Prohászka Ottokár és Szent Ignác lelkigyakorlatai. A jezsuita neveltetés befolyása Prohászka lelkiségére
1 «Szabó Ferenc S.J.: PROHÁSZKA OTTOKÁR ÉS SZENT IGNÁC LELKIGYAKORLATAI van. Ebből következik, hogy az embernek ezeket annyira kell felhasználnia, amenynyiben (tantum-quantum) célja elérésében segítik, és annyira kell megválnia tőlük, amennyire akadályozzák abban. Szükséges ezért, hogy közömbösekké (indifferentia) tegyük magunkat minden teremtménnyel szemben, ami szabad akaratunk döntésére van bízva és nincs neki megtiltva. Ugyannyira, hogy a magunk részéről ne akarjuk inkább az egészséget, mint a betegséget, a gazdagságot, mint a szegénységet, a tiszteletet, mint a gyalázatot, a hosszú életet, mint a rövidet, és következetesen így minden másban, egyedül azt kívánva és választva, ami jobban (magis) elvezet bennünket a célba, amire teremtve vagyunk." (Lgy. 23.) Prohászka alaposan elemzi e fundamentumot (a kulcsszavakat zárójelben latinul hoztam). Szent Ignác logikája figyelemre méltó: lássuk a célt, és ahhoz alkalmazzuk a megfelelő eszközöket. Erre figyelmeztet majd még a bináriusokról, a három emberpárról szóló eszmélődés (Lgy. 149.), amely - miként „az alázatosság három módja" (Lgy. 165-167.) - a második hét végén a választásra (Lgy. 170-184.) készít elő. Az indifferencia nem sztoikus közöny, hanem az ember megszabadulása a rendetlen vonzalmaktól, hogy szabadon megtegye Isten akaratát. Ezért a szabadságért küzdeni kell, önmegtagadásra van szükség, hogy megszerezzük a készséget a helyes választáshoz (Lgy. 179.). Ide kapcsolódik a választás utáni figyelmeztetés azoknak, akik már választottak életállapotot: „Utasítások életünk és állapotunk megjavítására és megújítására", amelynek végén a leglényegesebb megfontolás: „Mert gondolja meg mindenki, hogy annyira halad majd előre minden lelki dologban, amennyire kivetkőzik önszeretetéből, önakaratából és önérdekéből." (Lgy. 189.) Prohászka az első tanulmányban miután meghatározza a lelkigyakorlatok célját és elemezte a fundamentumot, röviden megvilágítja a Lelkigyakorlatos könyv szerkezetét: „Szép rend ez a lélekben, mely okvetlenül még szebben fog kifejlődni, s mely konkrét, tiszta, életerős alakokat fog ölteni, mihelyt ez elszántsággal, e célra-törekvéssel, e vajúdó lélekkel odalépünk a lelkek mintaképe, az élet isteni alakja elé, aki Krisztus. Ezt a lépést a második hét téteti meg velünk.”36 A lelkigyakorlatok második hetéhez érkezve Prohászka szárnyaló szavakkal szól a Megtestesülésről, a „hozzánk lejött, természetünkbe öltözött végtelen Istenről," Jézus Krisztusról, aki testvérünk lett. „Halhatatlan lelkek, kik az Istent keresitek és sírtok a fölött, hogy messze van az a végtelen Isten; [...] ne botránkozzatok, hogy testvéretek lett. [...] Ne botránkozzatok, hanem karoljátok át őt át, s legyen ezentúl egy szenvedélyetek: élni az ő életét, - utánozni az ő erényét, 36 ÖM 8,69. 214 Prohászka-tanulmónyok, 2009-2012
