Mózessy Gergely (szerk.): Prohászka-tanulmányok, 2009–2012 (Székesfehérvár, 2012)

ÚJ IDŐK ÁRAMÁBAN - Jancsó Árpád - Jambrik Tímea - Mózessy Gergely: Prohászka más élclapokban

Jancsó Árpád - Jambrik Tímea - Mózessy Gergely: PROHÁSZKA MÁS ÉLCLAPOKBAN Olvasórétege leginkább a vidéki dzsentri-középosztályból került ki. A lap alapján az állapítható meg, hogy a dualizmus ideje alatt létezett egy po­litikailag elköteleződött réteg, amely a közjogi kérdés „48-as" megoldása mellett szállt síkra, s nem nézett szembe a kiegyezés által létrehozott va­lósággal és annak következményeivel. E kormányellenes, a pusztán ellenzéki politikai élclap műfaját megva­lósító lapban Prohászkával kapcsolatban nem találunk egyetlen említést sem. Egyszerűen működése kívül esett látókörén. Még az indexre vonat­kozóan sem találunk egyetlen egy említést sem. Mátyás Diák Az eredetileg 1871-ben indult, szintén kormányellenes Mátyás Diák spektruma jóval szélesebb, abban már a napi politikán túl más témák is megjelennek.9 Ennek példája, hogy 1911. június 18. számában több emlí­tésben is megörökíti az index-ügyet. Egyértelműen pozitív színben tűnte­ti fel Prohászkát. Hitelességét, tudását és puritánságát emeli ki: „ Székesfehérvárnak Egyház-fejedelme, Krisztus követője, Fényes, fenkölt elme. Mégis a Vatikán, Nosza magát kapja. A tudóst, a tisztát Az indexre csapja."10 Szembeállítja vele a Vatikánt és a római pápát, akinek ítéletét önké­nyesnek és tévedésnek véli. Fölhívja a figyelmet, arra az ellentmondás­ra, hogy Prohászka műveit Emile Zola könyveivel egy sorban kezeli Róma: 9 A lap a millenniumot úgy élte meg, mint idősebb élclaptársainak népszerű versenytársa. Wodiáner Fülöp kiadó-tulajdonos egy üzletileg jól szervezett kiadóvállalatot működtetett, ami figyelt és naprakész volt az olvasóközönség igényeire. Többnyire egymástól független viccek és adomák szerepeltek a lapban, s vidéki illetve városi kispolgári alakok jelentek meg, azonban humora messze alul múlta laptársait. Ebben a tekintetben talán a legszínvonaltalanabb újság volt. Míg a Bolond Istók nagyobb formátumú - bár sokszor unalmas -, de erőteljes képekkel dolgozott, a Mátyás Diákban sok-sok apró képet és rövid vicceket találunk. Lásd: MST II/2. 423- 424. 10 Mátyás Diák, 1911. június 18. 2. Prohószka-tanulmányok, 2009-2012 105

Next

/
Thumbnails
Contents