Mózessy Gergely (szerk.): Prohászka-tanulmányok, 2007–2009 (Székesfehérvár, 2009)
KERESZTÉNYSÉG, KÖZÉLETISÉG - Orvos Levente: Prohászka hatása Mindszenty bíboros életművére
Orvos Levente: PROHÁSZKA HATÁSA MINDSZENTY BÍBOROS ÉLETMŰVÉRE lekvője, megvalósítója. Nagy szív, hősi áldozat, a közért két végén meggyújtott életgyertya. "3 Találkozások Mindszenty már középiskolás korában találkozik az akkor már országos hírű Prohászka írásaival, különösen a Regnum Marianum Zászlónk című folyóiratának hasábjain. Később, mintegy harminc év távlatából vall! ja diákéveiről, hogy a nagy püspök, benne éppúgy mint az egész magyar : ifjúságban, az „eszményiség lobogójaként élt akkoron"4. Kiváltképp Prohászka „magyar sorskérdések" iránti fogékonysága érdekelte, sőt „izzította"5 őket. i Mindszenty ugyanebben a beszédében szól Prohászkával történt sze- j mélyes találkozásairól, először 1911-ben, amikor Prohászka Szombathelyen tartott nagyböjti konferencia-beszédet, és amelyet ő, a végzős gim- I1 nazista, mindenki máshoz hasonlóan „megkövültén hallgatott"6. Második alkalommal Mindszenty már felszentelt papként láthatta Prohászkát, akivel a szombathelyi vasútállomáson futott össze véletlenül. A püspök a menetrendről kérdezte a fiatal káplánt, aki megilletődött boldogsággal tájékoztatta s kísérte őt vonatához. Harmadik találkozásuk a Szociális Missziótársulat zalaegerszegi gyűlésén történt Prohászka halála előtt né- I hány héttel. Az apátplébános elnökölt, Prohászka pedig az ünnepi szó: nők tisztét töltötte be. Kifejező, hogy Mindszenty a személyes találkozás élénk színekkel ecsetelt benyomásain túl az elhangzott gondolatok közül éppen egy szociális vonatkozásúra emlékezett vissza még így sok év után is. Nem kimondottan találkozás, mégis ide tartozik, mert személyes gesztusként értékelhető a következő epizód. Mészáros István hiteles tanúk; ra hivatkozva említi,7 hogy a bíboros „a puszta földön térdepelve" „hosszú j időn át imádkozott" a Faludy György és elvbarátai által ledöntött Prohászka szobor széttört darabjai mellett. A szoborledöntés egyértelmű válasz volt 3 BEKE II: 44. Vö. Mészáros István: A rózsafüzér bíborosa. Mindszenty-pillanatképek. Budapest, [2003], 28-29. 4 BEKE II: 34. Vö. MÉSZÁROS 2003: 24. 5 BEKE II: 34. 6 BEKE II: 34. 7 MÉSZÁROS 2003: 31. Prohászka-tMiulmányok, 2007-2009 96