Mózessy Gergely (szerk.): Prohászka-tanulmányok, 2007–2009 (Székesfehérvár, 2009)

KERESZTÉNYSÉG, KÖZÉLETISÉG - Szabó Ferenc: Három szociális apostol. Prohászka Ottokár -Kerkai Jenő - Apor Vilmos

Szabó Ferenc S.J.: HÁROM SZOCIÁLIS APOSTOL élet volt s történelmi csak akkor kezdett lenni, mikor emberi viszonyok közé lépve elhelyezkedett."9 Miután jellemezte a kereszténység alakváltozásait az őske­resztény közösségektől a középkoron át az újkorig, arról szól, hogy a kor­szerűség megítélésében a haladó és maradi irányzat ütközik. A maradiak a múlt formáihoz ragaszkodnak, megszentelt hagyományaikat akarják fönntartani még akkor is, amikor azok már nem szolgálják a lelki életet. A haladók „nem kisebb szeretetből az egyház iránt, de talán nagyobb megértésé­vel az új idők igényeinek az új formákat sürgetik. Ez utóbbiak szeretetének bátor­nak is kell lennie, mely nemcsak küzdeni kész a konzervatív elemek nehézkességé­vel, de a rossz értelemben vett modernizmus vádját is tudja nagylelkűen elviselni, s a gyanúsítást szívére nem veszi. így volt ez mindig: sokféle félreértés, ragaszko­dás és féltés, hatalmi vágy, egyéni érzések, rokon- és ellenszenvek és szenvedélyek járnak az egyháztörténelemben is. Miért is ne? Hiszen emberi története az isteni erőknek!”10 11 Prohászka minden emberi elemet a történelmi fejlődés szempontjából tekint és értékel. Felhívja a figyelmet arra, hogy a múltból okulnunk kell, és azt kell kutatnunk, hogy miként valósíthatjuk meg az igazi reformot az egyházban, amelyben a hívők szeretetközösségében - kétségtelenül ben­ne működik Isten pünkösdi Lelke. „A főindulat, a szeretet az egyház iránt. Szeretjük az egyházat, benne gyökerezünk, belőle élünk. Mint Szent Athanáz és Görres József, az isteni erőknek megtestesülését látjuk benne végig a történelmen - a történelmi ballépésekkel, hiányokkal, gyarlóságokkal,'ni Ezekből az alapel­vekből Prohászka olyan gyakorlati következtetéseket von le az egyházi reformhoz, amelyeket a II. Vatikáni Zsinat fogalmazott meg:- megfelelő papnevelés, a papok kellő szellemi kiképzése akár külföld­ön is;- a papok ne szigetelődjenek el a hívektől, ne a hatalmi érdek, hanem a szolgálat szelleme vezesse őket;- legyenek demokratikus érzelműek;- szükséges a nép nyelvének a használata a liturgiában.- szükséges az együttműködés az állammal a pluralista társadalomban. 9 Naplójegyzetek 3.1919. VII. 7. 10 Naplójegyzetek 3.1919. VII. 7. 11 Naplójegyzetek 3.1919. VII. 7. 84 Prohászka-tanulmányok, 2007-2009

Next

/
Thumbnails
Contents